Főoldal
Hatóanyagok
Készítmények
Formulálás
Dokumentumok
Kereső
Bejelentkezés
HATÓANYAGOK

Javallatok:
Az Isolyte javallatai: elsősorban extracellularis dehydratio, függetlenül a kiváltó októl (hányás, hasmenés, fistula, stb.); hypovolaemia, függetlenül a kiváltó októl (haemorrhagiás shock, égés, műtéttel összefüggő víz- és elektrolitveszteség); enyhe metabolikus acidosis.

Ellenjavallatok:
A készítmény hatóanyagaival vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. A gyógyszer a következő körülmények között ellenjavallt: folyadék‑túlterhelés (hyperhydratio), különösen pulmonalis oedema és congestiv szívelégtelenség esetén; súlyos veseelégtelenség; metabolikus alkalosis; hyperkalaemia.

Adagolás:
Felnőttek és gyermekek Az alkalmazott adag és a beadás sebessége a kortól, testtömegtől, a beteg klinikai és biológiai állapotától (beleértve a sav-bázis‑egyensúlyt is) és az egyidejűleg alkalmazott kezeléstől függ. Javasolt adagolás: A legmagasabb napi adag megfelel a beteg folyadék- és elektrolitigényének. A vérvolumen átmeneti helyreállításához a vérveszteség volumenének 3‑5‑szöröse szükséges. Az általában javasolt adagolás: Felnőtteknek, időskorúaknak és serdülőknek (12 éves és annál idősebbeknek): napi 500 ml-től 3 l‑ig. Csecsemőknek, kisgyermekeknek és gyermekeknek (28 napos kortól 11 éves korig): napi 20 ml/ttkg‑tól 100 ml/ttkg‑ig. Infúziós sebesség: Folyamatos kezelés során akut folyadékvesztésen kívül a szokásos infúziós sebesség felnőttekben 40 ml/ttkg/24 óra. Pediátriai betegekben az infúzió sebessége átlagosan 5 ml/ttkg/óra, de az érték a kortól függően változik: csecsemőkben 6‑8 ml/ttkg/óra, kisgyermekekben 4‑6 ml/ttkg/óra, iskolás korú gyermekekben pedig 2‑4 ml/ttkg/óra. Az alkalmazás módja Intravénás alkalmazásra.

Mellékhatások:
A nemkívánatos hatások osztályozása a következő: nagyon gyakori (≥ 1/10), gyakori (≥ 1/100 ‑ < 1/10), nem gyakori (≥ 1/1000 – < 1/100), ritka (≥ 1/10 000 – < 1/1000), nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Hasonló készítmények esetében az alábbi mellékhatásokról számoltak be: Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek A következő mellékhatásokról számoltak be elektrolit oldatok alkalmazása közben: Hyperhidratio és szívelégtelenség szívrendellenességben és pulmonalis oedemában szenvedő betegekben (nagyon gyakori). Víz-/nátrium‑túlterhelésből eredő oedema (nem ismert gyakoriságú). Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Az alkalmazás technikájához kapcsolódhatnak mellékhatások, pl. lázreakció, fertőzés a beadás helyén, lokális fájdalom vagy reakció, vénairritáció, a beadás helyéből kiinduló thrombosis, vagy phlebitis és extravasatio. Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei Nagy adagoknál a hígítás hatásai gyakran hasonló hígulást eredményeznek a vérkomponensekben, pl. véralvadási faktorokban és más plazmaproteinekben, valamint a hematokritérték csökkenhet. Mellékhatások kapcsolódhatnak az oldathoz adott gyógyszerhez is; az adalék természete meghatározza az egyéb mellékhatások előfordulásának valószínűségét. Mellékhatás(ok) fellépése esetén az infúziót fel kell függeszteni. Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Interakciók:
Nátriummal kapcsolatos interakciók Ellenjavallt kombinációk: (lásd 4.4 pont). A kortikoidok/szteroidok és karbonoxolonok nátrium- és vízretenciót okozhatnak (oedemával és hypertensióval). Káliummal kapcsolatos interakciók Az alábbi kombinációk emelik a plazma káliumkoncentrációt és potenciálisan végzetes kimenetelű hyperkalaemiához vezethetnek, különösen a hyperkalaemiás hatást fokozó veseelégtelenség esetében: Ellenjavallt kombinációk: (lásd 4.4 pont). Kálium‑visszatartó diuretikumok: amilorid, spironolakton, triamteren, önmagában vagy kombinációban. Angiotenzin-konvertáló enziminhibitorok (ACE‑gátlók) és angiotenzin II‑receptor‑antagonisták. Takrolimusz, ciklosporin. Szuxametónium. Magnéziummal kapcsolatos interakciók Ellenjavallt kombinációk: (lásd 4.4 pont). Kompetitív és depolarizáló neuromuszkuláris blokkolók. A vizelet alkalizálása Elővigyázatossággal kell eljárni, mivel az acetát‑metabolizmus során keletkező bikarbonát által alkalizált vizelet bizonyos gyógyszerek fokozottabb eliminációjához vezet (pl. szalicilátok, lítium) és csökkenti az olyan alkalikus gyógyszerek eliminációját, mint a szimpatomimetikumok (pl. amfetamin).

Figyelmeztetések:
A beteg klinikai státuszát és laboratóriumi paramétereit (folyadékegyensúly, szérum- és vizeletelektrolitok, valamint a sav‑bázis‑egyensúly) monitorozni kell, különösen az oldat nagyobb volumenű alkalmazása esetén. Általában kerülni kell a túladagolás okozta folyadék‑túlterhelést. Szívelégtelenségben, vagy a súlyos veseműködési zavarban szenvedő betegek esetében különösen figyelembe kell venni a folyadék‑túlterhelés kockázatát; az adagolást ehhez kell igazítani. Metabolikus alkalosisban, valamint olyan klinikai helyzetekben, amikor az alkalizációt kerülni kell, előnyben kell részesíteni a 0,9%-os nátrium‑klorid oldatot az alkalizáló oldatokkal szemben, mint amilyen az Isolyte. Különös gondossággal kell eljárni súlyos elektrolit‑rendellenességek esetén, mint pl. hypernatraemiában, hypermagnesaemiában és hyperchloraemiában. A nátrium‑kloridot tartalmazó oldatokat csak kellő óvatossággal szabad alkalmazni hypertensióban, szívelégtelenségben, perifériás-, vagy pulmonalis oedemában, vesefunkció‑károsodásban, praeeclampsiában, aldosteronismusban szenvedő betegek, illetve nátriumretencióval járó egyéb körülmények, vagy kezelések (pl. kortikoidok/szteroidok) esetében (lásd 4.5 pont). Mivel az oldat káliumot tartalmaz, kombinálása kálium‑visszatartó diuretikumokkal nem javallt. A plazma káliumszint különösen szoros monitorozására van szükség azon betegeknél, akiknél fennáll a hyperkalaemia kockázata, pl. a vesefunkció súlyos, krónikus károsodása esetén (lásd 4.5 pont). Ezt a gyógyszert csak elővigyázatossággal szabad alkalmazni angiotenzin‑konvertáló enzim (ACE)‑inhibitorokkal, angiotenzin II‑receptor‑antagonistákkal, szuxametóniummal, takrolimusszal és ciklosporinnal kombinálva, vagy súlyos digitálisz‑intoxikáció esetén (szívvel kapcsolatos tünetek kockázata). Bár az Isolyte kálium koncentrációja hasonló a plazmakoncentrációhoz, ez nem elégséges a megfelelő hatás kifejtésére súlyos káliumhiány esetén, így erre a célra nem alkalmazható. A magnéziumsókat tartalmazó oldatokat elővigyázatossággal kell alkalmazni vesekárosodásban, súlyos szívritmuszavar esetén, valamint myasthenia gravisban. A betegeknél figyelni kell a magnéziumtöbblet jeleire, különösen eclampsia kezelése során. Elővigyázatossággal kell alkalmazni postoperativ periódusban neuromuszkuláris blokk után, mivel a magnéziumsók rekurarizációs hatást válthatnak ki (lásd 4.5 pont). Az acetát‑ionok jelenléte miatt az Isolyte metabolikus alkalosist válthat ki. Nem alkalmas azonban súlyos metabolikus és légzési acidosis kezelésére. Hosszú távú parenterális kezelés alatt a betegnél a megfelelő tápanyag‑bevitelt is biztosítani kell. Termékenység, terhesség és szoptatás Az Isolyte terhes és szoptató nőknél történő alkalmazása tekintetében nincs megfelelő adat. Fiziológiai adagokban az Isolyte egyetlen összetevője sem ad okot az állatreprodukciós hatások miatti aggodalomra. Az Isolyte biztonságosan alkalmazható terhesség alatt és szoptatás idején, amíg az elektrolit- és folyadékegyensúly ellenőrzés alatt áll. Abban az esetben, ha az Isolyte‑hoz egyéb gyógyszert adnak, a gyógyszer természetét és alkalmazhatóságát terhesség alatt és szoptatás idején külön figyelembe kell venni. Túladagolás Véletlen túladagolás esetén a kezelést fel kell függeszteni, és a beteget megfigyelés alatt kell tartani a gyógyszerrel összefüggő tünetek tekintetében. Szükség szerint biztosítani kell a szimptomatikus és támogató intézkedéseket, pl. diuretikum adása. A folyadékfelesleg eltávolításához oliguriás és anuriás betegekben hemofiltrációra vagy dialízisre lehet szükség.

Farmakodinámia:
Farmakoterápiás csoport: Elektrolitok, ATC kód: B05B B01 Az Isolyte egy izotóniás elektrolit oldat. Az Isolyte összetevői és azok koncentrációja megfelel a plazmáénak. A készítmény a szérum elektrolit‑egyensúlyának és a sav‑bázis‑egyensúly zavarainak helyreállítására használható. Az elektrolitok alkalmazásának célja a megfelelő ozmotikus viszonyok elérése vagy fenntartása az extracellularis, valamint intracellularis térben. Az acetát bikarbonáttá metabolizálódik a májban és különböző szövetekben (pl. izmok és perifériás szövetek), és enyhe alkalizáló hatást hoz létre. A metabolizálandó anionok mennyisége miatt az Isolyte megfelelő az acidózisra hajlamos betegek számára. Hasonló összetételű, intravénásan alkalmazott oldatok farmakológiája ismert régóta történő alkalmazásukból a klinikai és sürgősségi gyógyászatban. Az oldat farmakodinámiás tulajdonsága megegyezik az alkotórészekével (víz, nátrium, kálium, magnézium, acetát és klorid). Az Isolyte fő hatása az extracellularis tér - beleértve az interstitialis és az intravascularis folyadékok - növelése. Az ionok, pl. a nátrium, áthatolnak a sejtmembránon különböző transzportmechanizmusok segítségével, ilyen pl. a nátrium‑pumpa (Na+/K+‑ATPáz). A nátrium fontos szerepet játszik a neurotranszmisszióban és a cardialis elektrofiziológiában. A kálium nélkülözhetetlen számos metabolikus és fiziológiai folyamatban, pl. ingerületvezetés, izomműködés és a sav‑bázis‑egyensúly szabályozása. A plazma káliumkoncentrációjának normál értéke kb. 3,5‑5,0 mmol/l. A kálium túlnyomórészt intracellularis kation formájában, elsősorban az izomban található; csupán kb. 2%‑a van jelen az extracellularis folyadékban. A kálium bejutásához a sejtbe és retenciójához a koncentrációgradiens ellenében aktív transzportra van szükség a Na+/K+‑ATPáz‑on keresztül. A klorid főként extracellularis anion, amely alacsony koncentrációban található a csontban és magas koncentrációban a kötőszövetek egyes elemeiben, pl. a kollagénben. Magas intracellularis kloridkoncentráció mérhető a vörösvértestekben és a gyomor mucosában. Az anion- és kation‑egyensúlyt a vese szabályozza. A klorid visszaszívása általában a nátrium visszaszívását követi. A magnézium számos enzimrendszer aktivátora és mint ilyen, általánosan fontos a metabolikus funkciók szempontjából. Szerepet játszik a szénhidrát- és zsírmetabolizmusban, a proteinszintézisben, valamint a membrántranszportban és integritásban. Az ingerületvezetés és izomműködés is a magnéziumtól függ.

Farmakokinetika:
Az oldat farmakokinetikai tulajdonságai megegyeznek az összetevők tulajdonságaival (víz, nátrium, kálium, magnézium, acetát és klorid). Hasonló összetételű, intravénásan alkalmazott oldatok farmakológiája ismert régóta történő alkalmazásukból a klinikai és sürgősségi gyógyászatban, továbbá a víz- és elektrolitegyensúly szabályozásának és a testben zajló metabolikus folyamatok részletes tanulmányozásából. Az extracellularis tér fő elektrolitjai a Na+ kationok és a Cl- anionok. A normál nátriumegyensúly fenntartása alapvető fontosságú a megfelelő vérvolumen és vízeloszlás biztosításához a testben. A folyadék‑homeostasist különböző kapcsolódó rendszerek szabályozzák. Az egészséges szervezet képes nagyon eltérő mennyiségű víz- és nátrium‑klorid‑bevitelt ellensúlyozni azzal, hogy hozzáigazítja a kiválasztást. Főleg a vesék, mellékvese, hypophysis, tüdő és a szimpatikus idegrendszer érintett. A szervezet vízegyensúlyát szabályozó rendszerek összefüggnek a Na+ kationnal. Következésképpen, a víz‑homeostasis zavarai a nátriumot érintő változásokhoz vezetnek és fordítva. Ezenkívül a nátrium részt vesz a bioelektromos folyamatokban és számos enzimrendszer működésében. A klorid nélkülözhetetlen a megfelelő sav‑bázis‑egyensúly fenntartásában és fontos szerepet játszik a folyadék‑homeostasis kontrolljában. Magas kloridkoncentráció található a gyomornedvekben. A hasmenés, hányás és más zavarok miatt bekövetkező kloridvesztés hypochloraemiához és metabolikus alkalosishoz vezethet. A 0,9%-os nátrium‑klorid oldathoz képest alacsonyabb kloridtartalom segít megelőzni a hyperchloraemiás metabolikus acidosist. Az intracellularis és extracellularis folyadék közötti káliumtranszportot befolyásoló tényezők, mint amilyen a sav‑bázis‑egyensúly zavara, megzavarhatják a plazma és a teljes test káliumraktárai közötti viszonyt. A kálium kiválasztását főképp a vese végzi a distalis tubulusokban nátrium‑ vagy hidrogénion‑cserén keresztül. A vese káliummegtartó képessége csekély, és valamennyi káliumürítés akkor is történik, mikor a szervezetben már súlyos a káliumhiány. Egy kevés kálium távozik a széklettel, illetve kis mennyiségben kiválasztódik a verítékkel is. Az acetát a bikarbonát metabolikus prekurzora. Gyorsan aktiválódik acetil‑KoA‑vá, és belép a megfelelő biokémiai folyamatokba, melyek során széndioxidra bomlik. A bikarbonát a test legfontosabb extracellularis puffere, amely dinamikus egyensúlyban van a széndioxiddal és a disszociálatlan szénsavval. Főként ez az egyensúlyi pufferkapacitás állítja be a vér pH‑ját a normális, enyhén lúgos értékre. Az acetátnak, miután moláris arányban bikarbonáttá változik, antiacidotikus hatása van.

Minden jog fenntartva © 2015-2018 Parenterális Munkacsoport
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertár