Főoldal Hatóanyagok Készítmények Formulálás Dokumentumok Kereső
HATÓANYAGOK

Javallatok:
A Likacin főleg Gram-negatív baktériumok (beleértve a Pseudomonas törzseket, E. coli, indol-negatív és pozitív Proteus, Providentia törzseket, Klebsiella, Serratia törzseket és Acinetobacter törzseket) által okozott súlyos infekciók rövid idejű kezelésére javasolt. Az antibiotikum hatásos a következő állapotokban: - bacteriaemia, septicaemia és neonatalis sepsis - súlyos légzőszervi, csont és izületi, központi idegrendszeri (beleértve a meningitist), intraabdominalis fertőzések (beleértve a peritonitist), égések és postoperatív fertőzések (beleértve az érműtétek utáni fertőzéseket), - Gram-negatív mikroorganizmusok okozta súlyos, komplikált és recidiváló húgyúti fertőzések. Az amikacin, mint minden más aminoglikozid, nem javasolt az egyszerű, nem komplikált, kezdődő húgyúti infekciók kezelésére, melyek kórokozói kevésbé toxikus antibiotikumokra is reagálhatnak: - Staphylococcus okozta infekciók esetén csak akkor használható, ha a fertőzés okozója ismert vagy feltehetően Staphylococcus eredetű, ha a beteg allergiás más antibiotikumokra, vagy ha Staphylococcus és Gram-negatív törzsek okozta kevert fertőzés áll fenn. - Neonatalis sepsis esetén akkor használható, ha az antibiotikum-érzékenységi teszt aminoglikozid-érzékenységet mutat. Ezekben az esetekben penicillin típusú gyógyszerrel együtt adandó, mert a Gram-pozitív mikroorganizmusok, mint Streptococcus vagy Pneumococcus társfertőzés lehetősége fennáll. Az amikacin hatásos a gentamycin és/vagy tobramycin rezisztens Gram-negatív törzsekre mint Proteus rettgeri, Providentia stuarti, Serratia marcescens és Pseudomonas aeruginosa.

Ellenjavallatok:
A készítmény hatóanyagával vagy bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. Előzetes túlérzékenységi vagy súlyos toxikus reakció valamely aminoglikozid hatóanyaggal szemben ellenjavallatot jelenthet bármely aminoglikozid alkalmazása szempontjából, mert ismeretes a betegek e gyógyszercsalád esetében tapasztalt keresztérzékenysége.

Adagolás:
Intramuscularisan és intravénásan alkalmazható injekció. Amikacin-érzékeny baktérium okozta, komplikációtól mentes infekciók 24-48 órán belül reagálnak. A kezelés átlagos időtartama 3-7 nap intravénásan és 7-10 nap intramuscularisan. Ha definitív klinikai javulás 3-5 napon belül nem jelentkezik, úgy a mikrobiológiai teszt alapján alternatív kezelést kell alkalmazni. Felnőttek és gyermekek: 15 mg/ttkg/nap 2-3 egyenlő részletben (8-12 óránként egy-egy adag). Koraszülöttek és újszülöttek: a kezdő dózis 10 mg/ttkg, majd 7,5 mg/ttkg 12 óránként. Nagy kockázatú és/vagy Pseudomonas által okozott infekciók esetén, felnőtteknek a kezdő dózis megemelhető 8 óránként 500 mg-ig, de a maximális napi adag nem haladhatja meg a 1,5 g-ot, a terápia időtartama pedig a 10 napot. A beadható maximális dózis 15 g. Nem komplikált húgyúti infekciók esetén (kivéve a Pseudomonas által okozott fertőzéseket) az adag 7,5 mg/ttkg/nap, két egyenlő adagra elosztva 12 óránként. Beszűkült vesefunkciójú betegek esetén történő alkalmazás Azon betegeknél, akiknek vesefunkciója beszűkült, a napi dózist csökkenteni és/vagy a két adag közötti időtartamot növelni kell, a kumuláció megelőzése céljából. A dózis kiszámítása: azon betegeknél, akik vesefunkciója ismerten vagy feltételezetten beszűkült, a szérum kreatinin szintet 9-cel kell szorozni. Az így kapott eredmény mutatja az dózisok közötti időt (órákban). Szokásos adag: 7,5 mg/ttkg, megnyújtott időközökben: szérum kreatinin időköz (mg/100 ml) (órákban) 1,5 × 9 = 13,5 2,0 × 9 = 18 2,5 × 9 = 22,5 3,0 × 9 = 27 3,5 × 9 = 31,5 4,0 × 9 = 36 4,5 × 9 = 40,5 5,0 × 9 = 45 5,5 × 9 = 49,5 6,0 × 9 = 54 Csökkentett adag fix időközökben Kezdő dózis: 7,5 mg/kg Fenntartó dózis (12 óránként): Az i.m. adagolás előnyösebb, de szükség esetén a készítmény intravénásan (iv. infúzióban) azonos dózisban is alkalmazható. Intravénás infúzió Felnőtteknek a gyógyszert megfelelő hígításban kell adni (az 500 mg-os ampullát 100-200 ml, az 1000 mg-os ampullát 200 ml folyadékkal kell hígítani), és az infúziót 30-60 perc alatt kell bejuttatni. A gyógyszert megfelelő mennyiségű fiziológiás NaCl vagy 5 %-os glükóz oldattal vagy Ringer-laktáttal kell hígítani. Gyermekek esetén az oldószer mennyisége az antibiotikum adagjától függ. Az infúziós oldatot 30-60 perc alatt kell beadni. Csecsemők esetén az infúzió időtartama 1-2 óra legyen. Az infúzió fiziológiás sóoldattal, 5 %-os dextrózzal és Ringer-laktáttal kompatibilis. Az amikacint tilos más gyógyszerekkel az infúziós üvegben összekeverni, a gyógyszereket külön az ajánlott módon kell beadni. A 2,5 mg/ml aktív hatóanyag tartamú oldat megőrzi stabilitását 24 órán át hűtőszekrényben vagy 25 °C alatt szobahőmérsékleten.

Mellékhatások:
Mint minden aminoglikozid, az amikacin is rendelkezik oto-, valamint vesetoxicitással, és kiválthat neuromuscularis blokádot (lásd a 4.4 pontot). E toxikus mellékhatások főleg olyan betegek esetében alakulnak ki, akik vesekárosodottak, más oto- és nephrotoxikus gyógyszereket is kapnak, továbbá akik az aminoglikozidot az ajánlottnál hosszabb ideig és/vagy magasabb dózisban kapják. Neurotoxicitás, ototoxicitás A VIII. agyidegre gyakorolt toxikus hatások következtében halláscsökkenés, egyensúlyzavarok vagy mindkettő felléphet. Az amikacin elsődlegesen a hallásra gyakorol hatást. A cochlea károsodása magas frekvenciájú süketséget okoz, ami rendszerint már a klinikai halláskárosodás előtt kimutatható audiometriás vizsgálattal. Neurotoxicitás, neuromuscularis blokád Akut izombénulás és apnoe alakulhat ki az aminoglikozidokkal való kezelést követően. Nephrotoxicitás Szérum kreatininszint-emelkedés, albuminuria, vörösvértestek, fehérvérsejtek és cilinderek megjelenése a vizeletben, továbbá azotaemia és oliguria fordulhat elő. A vesefunkció károsodásai rendszerint reverzibilisek, ha a gyógyszer alkalmazása megszűnik. Mint az más aminoglikozid esetében is várható lenne, az amikacinnal kapcsolatban is érkeztek jelentések toxikus nephropathiáról és akut veseelégtelenségről, a forgalomba hozatal utáni időszakból. Egyéb Az egyéb, ritkán jelentett mellékhatások között előfordult bőrkiütés, gyógyszerszedés okozta lázas állapot, fejfájás, paraesthesia, tremor, nausea és hányás, eosinophilia, arthralgia, anaemia, hypotonia és hypomagnesiaemia. Az amikacin üvegtestbe történő alkalmazása (szembe adott injekció) esetén macularis infarctus eseteket jelentettek, amelyek néha permanens látásvesztéshez vezettek.

Interakciók:
Lásd még a 4.4 pontot. Az aminoglikozidok és a béta-laktámok (penicillinek, illetve cephalosporinok) in vitro keverékei szignifikáns kölcsönös inaktivációhoz vezethetnek. A szérum aktivitás csökkenése akkor is előfordulhat, ha valamely aminoglikozid és penicillin-típusú gyógyszert in vivo, különböző adagolási úton adnak be. Az aminoglikozid inaktiváció csak a súlyosan vesekárosodott betegek esetében szignifikáns. Az inaktiválódás folytatódhat a tartalmi meghatározás céljára gyűjtött testfolyadék-mintákban, amelyek ily módon pontatlan aminoglikozid mérési eredményekhez vezethetnek. A mennyiségi meghatározás céljára gyűjtött mintákat szakszerűen kell kezelni (azonnali mérés, befagyasztás vagy béta-laktamázzal való kezelés). Más neurotoxikus vagy nephrotoxikus anyagok (különösképpen bacitracin, cisplatin, amphotericin B, cephaloridin, paromomycin, viomycin, polymyxin B, colistin, vancomycin és más aminoglikozidok) egyidejű és/vagy szekvenciális szisztémás, orális vagy helyi alkalmazását kerülni kell. A cefalosporinok együttes adása tévesen magas szérum kreatinin érték meghatározásához vezethet. Az amikacin egyidejű alkalmazása kerülendő nagy hatékonyságú diuretikumokkal (etakrinsavval, illetve furosemiddel), mert a diuretikumok önmagukban is képesek ototoxicitást kiváltani. Ezen felül, intravénás alkalmazás esetén a diuretikumok az antibiotikum-koncentrációk szérumban és szövetekben történő megváltoztatása révén is fokozhatják az aminoglikozidok toxicitását. Figyelembe kell venni a neuromuscularis blokád és a légzésbénulás lehetőségét, ha az amikacint anaestheticumokkal és neuromuscularis blokkoló hatású gyógyszerekkel egyidejűleg alkalmazzák. Az aminoglikozidok óvatosan alkalmazhatók izomrendellenességek (pl. myasthenia gravis vagy Parkinson-kór) kezelésére alkalmazott gyógyszerekkel, mivel ezek a neuromuscularis junctióra gyakorolt potenciális kurare-szerű hatásuk révén súlyosbíthatják az izomgyengeséget.

Figyelmeztetések:
Különleges figyelmeztetések A parenteralis aminoglikoziddal kezelt beteget a potenciális oto- és nephrotoxicitás miatt különösen gondosan kell ellenőrizni. 14 napnál hosszabb kezelési időszakok esetében a gyógyszerbiztonsági profilt nem állapították meg. Az aminoglikozidokkal kezelt betegek körében előfordulhat neurotoxicitás, ami vestibularis és/vagy kétoldali ototoxicitásban nyilvánulhat meg. Az aminoglikozid-kezelés által előidézett ototoxicitás kockázata nagyobb vesefunkció-csökkenés esetén vagy olyan betegekben, akik az amikacint nagy dózisban kapják, illetve hosszabb ideig állnak kezelés alatt. Elsőként általában nagyfrekvenciás süketség fordul elő, amit csak audiometriás vizsgálattal lehet kimutatni. Vertigo is kialakulhat, ami vestibularis károsodás jele lehet. A neurotoxicitás egyéb jelei közé tartozik a zsibbadás, bizsergő érzés a bőrben, izomrángás és convulsio. Az aminoglikozid-kezelés által okozott ototoxicitás a folyamatosan magas csúcs- és maradékkoncentrációk által jellemzett expozíció mértékével növekszik. A kialakuló cochlearis, ill. vestibularis károsodásnak nem feltétlenül vannak tünetei a kezelés időtartama alatt, amelyek figyelmeztetnének a VIII. agyideg létrejövő károsodására, továbbá teljes vagy részleges, irreverzibilis kétoldali süketség, illetve rendkívül súlyos vertigo alakulhat ki a gyógyszer alkalmazásának befejezése után. Az aminoglikozid okozta halláskárosodás általában irreverzibilis. Az aminoglikozidok potenciálisan nephrotoxikusak. A nephrotoxicitás kockázata nagyobb a károsodott vesefunckiójú betegekben, továbbá azok esetében, akik nagy dózisokat kapnak, illetve ha a kezelés elhúzódó időtartamú. A vesefunkciót és a VIII. agyideg működését szorosan ellenőrizni kell, különösen olyan betegek esetében, akiknél ismert vagy gyanított vesekárosodás áll fenn a kezelés kezdetekor, illetve azoknál is, akiknek a vesefunkciója kezdetben normális, de később a terápia során vesefunkció-romlás jeleit mutatják. Amennyiben lehetséges, az amikacin szérumkoncentrációját ellenőrizni kell, és ezzel kell biztosítani a megfelelő, de nem túl magas szérumkoncentrációt, valamint a potenciálisan toxikus vérszintek elkerülését. A vizeletet vizsgálni kell a fajsúlycsökkenésre, a fokozott fehérjekiválasztásra és a sejtek, illetve cilinderek jelenlétére. Rendszeresen ellenőrizni kell a vér karbamidnitrogén szintjét és a szérum kreatininszintet, illetve a kreatinin-clearance-t. Sorozatosan ismételt audiogrammokat kell felvenni olyan esetekben, amikor a beteg elég idős ahhoz, hogy erre sor kerülhessen, különösen magas kockázatú betegek esetén. Az ototoxicitásra (szédülés, vertigo, tinnitus, zúgó hangérzet a fülben és halláscsökkenés) és a nephrotoxicitásra utaló bizonyítékok jelentkezése esetén a gyógyszer alkalmazásának felfüggesztése vagy dózismódosítás szükséges. Más neurotoxikus vagy nephrotoxikus hatóanyagok (különösképpen bacitracin, cisplatin, amphotericin B, cephaloridin, paromomycin, viomycin, polymyxin B, colistin, vancomycin és más aminoglikozidok) egyidejű és/vagy szekvenciális szisztémás, orális vagy helyi alkalmazását kerülni kell. A toxicitást növelő egyéb kockázati tényezők közé tartozik az előrehaladott életkor és a dehydratio. Az amikacin egyidejű alkalmazása kerülendő nagy hatékonyságú diuretikumokkal (etakrinsavval, illetve furosemiddel), mert a diuretikumok önmagukban is képesek ototoxicitást kiváltani. Ezen felül, intravénás alkalmazás esetén a diuretikumok az antibiotikum-koncentrációk szérumban és szövetekben történő megváltoztatása révén is fokozhatják az aminoglikozidok toxicitását. Parenteralis aminoglikozid injekciókat, helyi instillatiót (mint az orthoped és abdominalis irrigatio vagy az empyema helyi kezelése) és orális alkalmazást követően neuromuscularis blokádot és légzésbénulást jelentettek. Figyelembe kell venni a légzésbénulás lehetőségét az aminoglikozidok bármilyen adagolási módjánál, különösen olyan esetekben, amikor a betegek anaestheticumokat, neuromuscularis blokkoló gyógyszereket (mint amilyen a tubokurarin, a szukcinilkolin és a decamethonium) vagy nagy mennyiségű citráttal antikoagulált vértranszfúziót kapnak. Ha neuromuscularis blokk lép fel, kalciumsók adása általában megfordítja a folyamatot, de mechanikus légzéstámogatás is szükséges lehet. A Likacin 500 mg injekció nátrium-biszulfitot tartalmaz, amely allergiás reakciókat okozhat, beleértve az anaphylaxiás tüneteket és az életveszélyes, illetve enyhébb asthmás epizódokat, egyes ezekre hajlamos betegekben. A szulfit-érzékenység az átlagnépességben ritka és feltehetően alacsony prevalenciájú. Asthmás betegek esetében gyakrabban tapasztalnak szulfit-érzékenységet, mint nem asthmás személyekben. Gyermekkori alkalmazás Az aminoglikozidokat csak óvatosan lehet alkalmazni koraszülött- és újszülöttkorban, a veseműködés éretlensége és az ennek következtében hosszabbá váló szérum felezési időtartamok miatt. Alkalmazással kapcsolatos óvintézkedések Az aminoglikozidok gyorsan és csaknem teljes mértékben felszívódnak a lokális sebészi alkalmazás során, kivéve a húgyhólyagból. Irreverzibilis süketségről, veseelégtelenségről és neuromuscularis blokk következtében kialakuló halálos szövődményről is beszámoltak már, kisebb-nagyobb területek aminoglikoziddal történő irrigatiója után. Kerülni kell az ototoxikus, illetve a nephrotoxikus hatóanyagok egyidejű vagy váltakozó alkalmazását mind szisztémásan, mind lokálisan, mert fennáll az additív toxikus hatás kockázata. Fokozott nephrotoxicitást jelentettek az aminoglikozidok és a cephalosporinok egyidejű parenteralis alkalmazása során. A cephalosporinok egyidejű alkalmazása a szérum kreatininszint fals emelkedését okozhatja. Ototoxicitás Lásd fentebb a Különleges figyelmeztetések c. részt. Nephrotoxicitás A betegeket a kezelés során megfelelően kell hidrálni, és a vesefunkciót a kezelés megkezdése előtt, valamint a terápia során naponta a szokásos módszerekkel kell értékelni. Az adag csökkentése (lásd a 4.2 pontot) válik szükségessé, ha vesefunkció romlására utaló bizonyíték jelentkezik (pl. cilinderek, fehérvérsejtek, vörösvértestek, albuminuria, csökkent kreatinin-clearance, a vizelet csökkent fajsúlya, megnövekedett BUN, emelkedett szérum kreatininszint, illetve oliguria). Ha az azotaemia fokozódik, vagy progresszíven csökkenő vizeletmennyiség figyelhető meg, a kezelést le kell állítani. Idős betegek esetében előfordulhat vesefunkció-csökkenés, amit a rutin szűrőmódszerek (pl. BUN, illetve szérum creatinin) nem feltétlenül mutatnak ki. A kreatinin-clearance meghatározása használhatóbb lehet. Aminoglikozid-kezelés alatt álló idős betegek esetében különösen fontos a vesefunkciók monitorozása. Neurotoxicitás Nagydózisú aminoglikozidokkal kezelt laboratóriumi állatokban igazolták neuromuscularis blokád és izomparalysis kialakulását. Figyelembe kell venni a neuromuscularis blokád és a légzésbénulás lehetőségét, ha az amikacint anaestheticumokkal és neuromuscularis blokkoló gyógyszerekkel egyidejűleg alkalmazzák. Ha blokád fordul elő, e jelenség kalciumsókkal esetleg visszafordítható. Az aminoglikozidok óvatosan alkalmazhatók izomrendellenességek (pl. myasthenia gravis vagy Parkinson-kór) kezelésére alkalmazott gyógyszerekkel, mivel ezek a neuromuscularis junctióra gyakorolt potenciális kurare-szerű hatásuk révén súlyosbíthatják az izomgyengeséget. Egyéb Mint más antibiotikumok esetében is, az amikacin alkalmazása a rezisztens kórokozók elszaporodását eredményezheti. Amennyiben ilyen eset fordul elő, megfelelő terápiát kell kezdeni.

Farmakodinámia:
Farmakoterápiás csoport: aminoglikozid antibiotikumok, ATC kód: J01GB06 Az amikacin félszintetikus aminoglikozid antibiotikum, kanamycin-származék. Baktericid hatása ugyanolyan mint a többi aminoglikozidé, az antibiotikum és a riboszomális aggregációs hely között egy nagyon stabil kötés révén alakul ki a mikroorganizmusok proteinszintézisének gátlása. Gram-negatív kórokozók: az amikacin in vitro hatékony a Pseudomonas fajok, az Escherichia coli, a Proteus fajok (indol-pozitívok és indol-negatívok), Providencia fajok, Klebsiella-Enterobacter-Serratia fajok, Acinetobacter (korábbi Mima-Herellea) fajok és a Citrobacter freundii ellen. Amennyiben a fenti fajok törzseiről rezisztenciát mutatnak ki más aminoglikozidokkal szemben (köztük a gentamicinnel, tobramycinnel és a kanamycinnel szemben), sok esetben a kórokozók amikacinnal szembeni in vitro érzékenysége megmarad. Az amikacin ellenáll a legtöbb aminoglikozid-inaktiváló enzimnek, amelyekről ismert, hogy inaktiválják a gentamicint, a tobramycint és a kanamycint is. Gram-pozitív kórokozók: az amikacin in vitro hatékony a penicillinázt termelő és penicillinázt nem termelő Staphylococcus fajok ellen, beleértve a methicillin-rezisztens törzseket. A methicillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA) nem feltétlenül érzékeny teljesen az amikacin iránt. Az aminoglikozidok más Gram-pozitív mikroorganizmusokkal (pl. Streptococcus pyogenes, enterococcusok és Streptococcus pneumoniae) szemben általában alacsony érzékenységűek.

Farmakokinetika:
Intramuscularis adagolás Az amikacin im. adagolás után gyorsan szívódik fel, és jól tolerálható. Egészséges önkéntesekben az egyszeri im. beadás után 1 órával mért átlagos csúcskoncentrációk 250 mg (3,7 mg/ttkg) után 12 µg/ml, 375 mg (5 mg/ttkg) után 16 µg/ml és 500 mg (7,5 mg/ttkg) után 21 µg/ml. Tíz óra múlva a szérum amikacinszint 0,3 µg/ml, 1,2 µg/ml és 2,1 µg/ml, a dózisok fenti sorrendjében. Tíz napig, az ajánlott dózistartományban adagolt ismételt dózisok esetén nincs bizonyíték gyógyszer-akkumulációra. Normális vesefunkció esetén az im. dózis 91,9 %-a választódik ki az első 8 órában, míg 98,2 %-a 24 órán belül. Az átlagos vizelet-koncentrációk 6 órán belül: 250 mg dózis esetén 563 µg/ml, 375 mg dózis esetén 697 µg/ml és 500 mg dózis esetén 832 µg/ml. Különböző (kevesebb mint 1,5 kg, 1,5-2,0 kg és nagyobb mint 2,0 kg) testtömegű újszülöttek 7,5 mg/ttkg im. amikacin dózisnál végzett vizsgálata azt mutatta, hogy – miként egyéb aminoglikozidok esetében is – az amikacin szérum felezési ideje fordított összefüggésben áll a születést követő életkorral és a vese clearance értékkel. A megoszlási térfogat azt jelzi, hogy az amikacin, mint minden más aminoglikozid, főként az újszülöttek extracelluláris terében marad. A 12 óránként történő ismételt adagolás 5 nap elteltével egyetlen fenti csoportban sem jár akkumulációval. Intravénás adagolás Egészséges felnőttben 500 mg (7,5 mg/ttkg) amikacin egyszeri adása után (infúzióban 30 percen túl) a következő átlagos szérumkoncentrációkat figyelték meg: az infúzió végén 38 µg/ml; 30 perc, 1 óra és 10 óra múlva az átlagos mért koncentráció 24 µg/ml, 18 µg/ml ill. 0,75 µg/ml. A vizelettel az első 9 órában a beadott gyógyszermennyiség 84 %-a, 24 órán belül pedig 94 %-a ürült ki. Egészséges felnőttben 7,5 mg/ttkg 12 óránkénti infúzióban adva jól tolerálható, és nem jelentkezett gyógyszer-akkumuláció. Felnőtt, normál vesefunkciójú önkénteseknek 30 percnél hosszabb időtartamú infúzióban beadott egyszeri iv. 15 mg/ttkg amikacin átlagosan 77 µg/ml szérum csúcskoncentrációt eredményezett, ami az infúzió beadását követő 1 óra múlva 47 µg/ml-re és 12 óra múlva 1 µg/ml-re csökkent. A 30 percnél hosszabb időtartamú infúzióban beadott egyszeri iv. 15 mg/ttkg adag idős betegek esetében (átlagos kreatinin-clearance 64 ml/perc) 55 µg/ml átlagos szérum csúcskoncentrációt eredményezett, amely 12 órával az infúzió beadását követően 5,4 µg/ml-re, 24 óra múlva pedig 1,3 µg/ml-re csökkent. Ismételt dózisokkal végzett vizsgálatokban nem figyeltek meg akkumulációt normális vesefunkciójú, napi egyszeri 15‑20 mg/ttkg dózissal kezelt betegek esetében. Általános farmakokinetikai jellemzők Egészséges felnőttekben az átlagos szérum felezési idő valamivel több, mint 2 óra, míg az átlagos teljes látszólagos megoszlási térfogat 24 liter, mely a testtömeg kb. 28 %-a. A szérumfehérje-kötődés mértéke 0‑11 %. Az átlagos szérum clearance 100 ml/perc és a vese clearance 94 ml/perc, egészséges vesefunkciójú betegek esetében. Az amikacin elsősorban glomerulus-filtrációval választódik ki. Károsodott vesefunkciójú vagy csökkent glomerulus-filtrációval rendelkező betegek az amikacint sokkal lassabban választják ki, így a szérum felezési idő megnyúlik. Ezért a vesefunkciót óvatosan kell monitorozni, és a dózist ennek megfelelően kell módosítani (lásd a javasolt adagolási rendet a 4.2 pontban). Az amikacin ajánlott dózistartományban történő beadását követően terápiás dózisszinteket találtak a csontban, a szívben, az epehólyagban és a tüdőszövetben, továbbá jelentős koncentrációkat mértek a vizeletben, az epében, a köpetben, a hörgőváladékban, továbbá az interstitialis, a pleuralis és a synovialis folyadékban. A napi többszöri adagolást vizsgáló tanulmányok adatai azt mutatták, hogy a liquor hatóanyagszintje normál csecsemők esetében a szérumkoncentrációk kb. 10-20 %-át teszi ki, amely meningitis esetén elérheti az 50 %-ot is. Az amikacinról igazolták, hogy átjut a placentán, és a magzatvízben jelentős koncentrációkat ér el. A magzati szérum csúcskoncentráció az anyai szérum csúcskoncentráció kb. 16 %-a. Az anyai és a magzati szérum felezési idő kb. 2 óra, illetve 3,7 óra, a megadott sorrendben.

Minden jog fenntartva © 2015-2021 Parenterális Munkacsoport
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertár