Enyhe vagy közepes erősségű, akut fájdalom rövidtávú enyhítése.

• A lornoxikámmal vagy a készítmény bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. • Thrombocytopenia. • Más nem szteroid gyulladásgátló szerekkel (NSAID) köztük az acetilszalicilsavval szembeni túlérzékenység (olyan tünetekkel, mint pl. asztma, rhinitis, angioödéma, illetve urticaria). • Súlyos szívelégtelenség. • Gastrointestinalis vérzés, cerebrovascularis vérzés, illetve egyéb vérzéses rendellenességek. • A kórelőzményben szereplő, korábbi NSAID terápiával összefüggő gastrointestinalis vérzés vagy perforáció. • Aktív, vagy kórelőzményben szereplő, visszatérő, peptikus fekély/vérzés (két vagy több, különálló igazolt fekélyes vagy vérzéses epizód). • Súlyos májkárosodás. • Súlyos vesekárosodás (szérum kreatinin >700 mikromol/l). • A terhesség harmadik trimesztere (lásd 4.6 pont).

Ez a speciális beadási forma csak akkor alkalmazható, ha gyors hatáskezdetű fájdalomcsillapítás szükséges, vagy ha belsőleges vagy végbélkúpos alkalmazás nem lehetséges. Általában a kezelésnek egyetlen injekcióból kell állnia kizárólag a terápia indítására. A megfelelő adagolási rendet minden betegnél az egyéni terápiás válasz alapján kell meghatározni. Fájdalom Ajánlott adag: 8 mg intravénásan vagy intramuszkulárisan. A napi adag nem haladhatja meg a 16 mg ot. Az első 24 órában egyes betegeknél szükség lehet további 8 mg beadására. Alkalmazás módja intravénás (iv.) vagy intramuszkuláris injekció (im.). Iv. injekcióként beadva az injektálás legalább 15 másodpercig tartson, im. injekció esetén pedig legalább 5 másodpercig. Az oldat elkészítése után a tűt ki kell cserélni. Im. injekcióhoz elég hosszú tűt kell választani, amely mély intramuszkuláris injektálásra alkalmas. A termék alkalmazásához szükséges további kezelési utasításokról, lásd 6.6 pont. A gyógyszer kizárólag egyszeri használatra alkalmazható. Különleges betegcsoportokra vonatkozó további információk Gyermekek és serdülők A lornoxikám nem javallott gyermekek és 18 éves kor alatti serdülők számára a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozó adatok hiánya miatt. Időskorúak 65 év feletti idős betegek esetében nincs szükség az adagolás külön módosítására, kivéve, ha a kórelőzményben vese- vagy májkárosodás szerepel. A lornoxikámot óvatosan kell alkalmazni, mert ez a csoport kevésbé tolerálja a gastrointestinalis mellékhatásokat (lásd 4.4 pont). Vesekárosodás Enyhe vagy közepes fokú vesekárosodásban szenvedő betegek esetében az adag csökkentése megfontolandó (lásd 4.4 pont). Májkárosodás Közepes fokú májkárosodásban szenvedő betegek esetében az adag csökkentése megfontolandó (lásd 4.4 pont). A nemkívánatos hatások előfordulása minimálisra csökkenthető, ha a tünetek kezelésére a legkisebb hatásos dózist a lehető legrövidebb ideig alkalmazzák (lásd 4.4 pont).

Az NSAID szerekkel kapcsolatban leggyakrabban megfigyelt nemkívánatos események az emésztőrendszert érintik. Felléphet peptikus fekély, perforáció vagy gastrointestinalis vérzés, mely néha, különösen az időskorúaknál, halálos kimenetelű lehet (lásd 4.4 pont). Az NSAID szerek alkalmazását követően hányingert, hányást, hasmenést, flatulentiát, székrekedést, dyspepsiát, hasi fájdalmat, szurokszékletet, vérhányást, fekélyes stomatitist, a colitis és Crohn betegség súlyosbodását jelentették (lásd 4.4 pont). Kisebb gyakorisággal gastritist figyeltek meg. A lornoxikámmal kezelt betegeknek mintegy 20 %-ánál várható, hogy mellékhatások jelentkeznek. A lornoxikám leggyakoribb mellékhatásai között szerepel hányinger, dyspepsia, emésztési zavar, hasi fájdalom, hányás és hasmenés. A rendelkezésre álló vizsgálati eredmények alapján ezek a tünetek általában a betegeknek kevesebb, mint 10%-ánál fordultak elő. Ödéma, hipertónia és szívelégtelenség előfordulásáról számoltak be NSAID kezeléssel kapcsolatban. Klinikai vizsgálatokból származó és epidemiológiai adatok szerint egyes NSAID-ok alkalmazása során (különösen nagyobb adagok hosszabb ideig történő alkalmazása esetén) fokozódhat az artériás thrombotikus események (pl. miokardialis infarktus, stroke) kialakulásának kockázata (lásd 4.4 pont). Kivételes esetekben varicella fertőzés alatt súlyos bőr- és lágyszöveti fertőzéssel járó szövődmények jelentkezhetnek. Az alábbiakban felsorolt mellékhatások a II, III és IV fázisú klinikai vizsgálatokban kezelt 6417 beteg általában több mint 0,05%-nál fordultak elő. Nagyon gyakori (≥1/10); gyakori (≥1/100 - <1/10); nem gyakori (≥1/1000 - <1/100); ritka (≥1/10 000 - <1/1000); nagyon ritka (<1/10 000), nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). Fertőző betegségek és parazitafertőzések Ritka: pharyngitis. Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek Ritka: anaemia, thrombocytopenia, leukopenia, megnyúlt vérzési idő. Nagyon ritka: ecchymosis. Az NSAID-okról jelentették, hogy a csoportra jellemző hatásként potenciálisan súlyos hematológiai megbetegedéseket pl. neutropenia, agranulocytosis, aplasztikus anémia és hemolitikus anémia, okoznak. Immunrendszeri betegségek és tünetek Ritka: túlérzékenység, anafilaktoid reakció és anafilaxis. Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek Nem gyakori: anorexia, testtömeg változások. Pszichiátriai kórképek Nem gyakori: álmatlanság, depresszió. Ritka: zavartság, idegesség, nyugtalanság. Idegrendszeri betegségek és tünetek Gyakori: enyhe és átmeneti fejfájás, szédülés. Ritka: aluszékonyság, paraesthesia, ízérzés zavara, tremor, migrén. Nagyon ritka: aszeptikus meningitis SLE-ben vagy kevert kötőszöveti megbetegedésben szenvedő betegeknél (lásd 4.4 pont). Szembetegségek és szemészeti tünetek Nem gyakori: kötőhártya–gyulladás. Ritka: látászavarok. A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei Nem gyakori: vertigo, fülzúgás. Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Nem gyakori: palpitáció, tachycardia, ödéma, szívelégtelenség. Érbetegségek és tünetek Nem gyakori: kivörösödés, ödéma. Ritka: hipertónia, hőhullám, vérzés, hematóma. Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek Nem gyakori: rhinitis. Ritka: dyspnoe, köhögés, bronchospasmus. Emésztőrendszeri betegségek és tünetek Gyakori: hányinger, hasi fájdalom, dyspepsia, hasmenés, hányás. Nem gyakori: obstipatio, flatulentia, eructatio, szájszárazság, gastritis, gyomorfekély, felhasi fájdalom, duodenalis fekély, szájnyálkahártya-fekély. Ritka: szurokszéklet, vérhányás, stomatitis, oesophagitis, gastrooesophagealis reflux, nyelési nehézség, aphtás stomatitis, glossitis, perforált peptikus fekély, gastrointestinalis vérzés. Máj- és epebetegségek illetve tünetek Nem gyakori: a májfunkciós vizsgálati értékek –SGPT (ALT), illetve SGOT (AST) – emelkedése. Nagyon ritka: hepatotoxicitás, mely pl. májelégtelenséghez, májgyulladáshoz, sárgasághoz és cholestasishoz vezethet. A bőr- és a bőralatti szövet betegségei és tünetei Nem gyakori: bőrkiütés, pruritus, hyperhidrosis, erythemás bőrkiütés, urticaria, angioödéma, alopecia. Ritka: dermatitis és ekcéma, purpura. Nagyon ritka: ödéma és bullózus reakciók, Stevens-Johnson szindróma, toxikus epidermalis necrolysis. A csont- és izomrendszer valamint a kötőszövet betegségei és tünetei Nem gyakori: ízületi fájdalom. Ritka: csontfájdalom, izomgörcsök, izomfájdalom. Vese- és húgyúti betegségek és tünetek Ritka: éjszakai vizelés, vizeletürítési zavarok, emelkedett karbamid nitrogén-, és kreatininszint. Nagyon ritka: a lornoxikám akut veseelégtelenséget okozhat olyan vesekárosodott betegeknél, akiknél a veseáramlás fenntartása a renalis prosztaglandinktól függ (lásd 4.4 pont). Az NSAID szerek alkalmazása csoportra jellemző hatásként nefrotoxicitás különböző formáival - beleértve a nephritist és nephroticus szindrómát - társul. Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Nem gyakori: rossz közérzet, arcödéma. Ritka: gyengeség.

A lornoxikám egyidejű alkalmazása: - cimetidinnel: emelkedett lornoxikám plazmakoncentráció. (Nem mutattak ki kölcsönhatást lornoxikám és ranitidin, illetve lornoxikám és savkötők között.) - antikoagulánsokkal: az NSAID szerek fokozhatják az antikoagulánsok, például a warfarin hatását (lásd 4.4 pont). Az INR alapos monitorozása javasolt. - fenprokumonnal: a fenprokumon kezelés hatékonysága csökkent. - heparinnal: az NSAID szerek heparinnal együtt adva fokozzák a spinális vagy epidurális hematoma kialakulását spinális vagy epidurális érzéstelenítés során (lásd 4.4 pont). - ACE-gátlókkal: csökkenhet az ACE-gátlók vérnyomáscsökkentő hatása. - vizelethajtókkal: csökkent a kacsdiuretikumok, a tiazid diuretikumok és a kálium spóroló diuretikumok vizelethajtó és vérnyomáscsökkentő hatásossága. - béta-blokkolókkal: csökkent vérnyomáscsökkentő hatásosság. - angiotenzin II receptorgátlókkal: csökkent vérnyomáscsökkentő hatásosság digoxinnal: csökkent a digoxin vese clearance-e. - kortikoszteroidokkal: fokozott a gastrointestinalis fekély, illetve vérzés kockázata (lásd 4.4 pont). - kinolon antibiotikumokkal: a görcsrohamok előfordulásának veszélye fokozott. - thrombocyta aggregáció gátlókkal: fokozott a gastrointestinalis vérzés kockázata (lásd 4.4 pont). - egyéb NSAID szerekkel: fokozott a gastrointestinalis vérzés kockázata. - metotrexáttal: emelkedett a metotrexát plazmaszintje. Ennek eredményeként fokozódhat a toxicitás. Amikor egyidejű kezelés szükséges gondos monitorozást kell végezni. - szelektív szerotonin visszavétel gátlókkal (SSRI-k): fokozott a gastrointestinalis vérzés kockázata (lásd 4.4 pont). - lítiummal: az NSAID szerek gátolják a lítium renalis kiválasztását, ezáltal a lítium plazmaszintje a toxikus határ fölé emelkedhet. Ezért a lítium plazmakoncentrációjának folyamatos ellenőrzése szükséges, különösen a kezelés megkezdésekor, módosításakor és befejezésekor. - ciklosporinnal: emelkedett a ciklosporin koncentráció a szérumban. A ciklosporin nephrotoxicitása fokozódhat a renális prosztaglandin által közvetített hatások révén. Kombinált kezelés alatt a vesefunkciót monitorozni kell. - szulfonilureákkal (pl glibenklamid): a hypoglykaemia veszélye fokozott. - a CYP2C9 izoenzimek ismert induktorai és inhibitoraival: a lornoxikám (a többi citokróm P450 2C9 (CYP2C9) izoenzim függő NSAID szerhez hasonlóan) kölcsönhatásba lép a CYP2C9 izoenzimek ismert induktoraival és inhibitoraival (lásd 5.2 pont, Biotranszformáció). - takrolimusszal: a renalis prosztaciklin-szintézis csökkenése miatt fokozza a nephrotoxicitás veszélyét. Kombinált kezelés alatt a vesefunkciót monitorozni kell. - pemtrexeddel: az NSAID-ok csökkenthetik a pemtrexed renalis kiválasztását, mely fokozott renalis és gastrointestinalis toxicitást és mieloszuppressziót eredményez.

Az alábbi betegségek esetén a lornoxikám kizárólag a kockázatok és előnyök gondos mérlegelése után alkalmazható. - Károsodott veseműködés: a lornoxikám óvatosan adható enyhe (szérum-kreatinin érték 150 300 mikromol/1) illetve közepes fokú (szérum-kreatinin érték 300 – 700 mikromol/1) vesekárosodás esetén, mert a vese perfúziójának fenntartása a renalis prosztaglandinoktól függ. A lornoxikám kezelést abba kell hagyni, ha a vesefunkció a kezelés alatt romlik. - A vesefunkciót ellenőrizni kell olyan betegeknél, akik nagyobb sebészeti beavatkozáson mennek keresztül, vagy szívelégtelenségben szenvednek, vizelethajtó kezelés alatt állnak, vagy ha egyidejűleg olyan gyógyszeres kezeléseket kapnak, amelyek bizonyítottan vagy feltételezhetően vesekárosodást okoznak. - Véralvadási zavarokban szenvedő betegek: gondos klinikai megfigyelés és laboratóriumi vizsgálat javasolt (pl. aPTI). - Károsodott májműködés (pl. májcirrózis): károsodott májműködésű betegek esetében megfontolandó a rendszeres időközönként végzett klinikai megfigyelés és laboratóriumi ellenőrzés, mert a lornoxikám felhalmozódhat (megnövekszik az AUC) a 12-16 mg-os napi adagokkal történő kezelés után. Ettől eltekintve egészséges alanyokhoz viszonyítva úgy tűnik, hogy a májkárosodás nem befolyásolja a lornoxikám farmakokinetikai paramétereit. - Hosszútávú kezelés (három hónapnál hosszabb): a hematológiai értékek (hemoglobin) a vesefunkció (kreatinin) és a májenzimek rendszeres laboratóriumi vizsgálata ajánlott. - 65 év feletti idős betegek: A vese és a májfunkció rendszeres ellenőrzése ajánlott. A sebészeti beavatkozáson átesett idős betegeknél tanácsos az elővigyázatosság. Kerülni kell a lornoxikám és egyéb NSAID szerek, beleértve a ciklooxigenáz-2 enzim szelektív gátlóit, együttes alkalmazását. A nemkívánatos hatások előfordulása minimálisra csökkenthető, ha a tünetek kezelésére a legkisebb hatásos dózist a lehető legrövidebb ideig alkalmazzák (lásd 4.2 pont, és alább a gastrointestinalis és cardiovascularis kockázatok). Gastrointestinalis vérzés, fekély és perforáció: valamennyi NSAID szer esetében jelentettek gastrointestinalis vérzést, fekélyt vagy perforációt, melyek halálos kimenetelűek lehetnek, a kezelés során bármikor előfordulhatnak, figyelmeztető tünetekkel vagy azok nélkül, akár szerepelt súlyos gastrointestinalis esemény a kórelőzményben, akár nem. A kórelőzményben szereplő fekélybetegség esetén, különösen, ha az vérzéssel vagy perforációval szövődött, illetve idős korban a gastrointestinalis vérzés, fekély vagy perforáció kockázata emelkedik az NSAID adagjának növelésével (lásd 4.3 pont). Az ilyen betegek az elérhető legalacsonyabb adaggal kezdjék a kezelést. Ezeknek a betegeknek, valamint akiknek kis dózisú acetilszalicilsavat vagy egyéb, a gastrointestinalis vérzés veszélyét feltehetőleg növelő hatóanyagot kell egyidejűleg szedniük, nyálkahártyavédő hatóanyagokkal (pl.: mizoprosztol vagy protonpumpa gátlók) kombinált kezelését kell megfontolni (lásd alább és 4.5 pont). Rendszeres időközönként klinikai felülvizsgálat ajánlott. Azoknak a betegeknek, kiváltképpen, ha időskorúak, akiknek kórelőzményében gastrointestinalis toxicitás szerepel, jelenteniük kell bármilyen szokatlan hasi panaszt (elsősorban a gastrointestinalis vérzést), különösen a kezelés kezdeti szakaszában. Óvatosság javasolt olyan betegek esetében, akik egyidejűleg olyan gyógyszereket szednek, melyek növelhetik a fekély vagy vérzés kockázatát, mint pl. a szájon át szedendő kortikoszteroidok, az antikoagulánsok, mint a warfarin, a szelektív szerotonin –visszavételt gátlók, vagy a thrombocyta aggregációt gátló szerek, mint az acetilszalicilsav (lásd 4.5 pont). Ha gastrointestinalis vérzés vagy fekély alakul ki a lornoxikámot szedő betegeknél, a kezelést meg kell szakítani. Az NSAID szerek óvatosan adhatóak olyan betegeknek, akiknek kórelőzményében gastrointestinalis betegség szerepel (colitis ulcerosa, Crohn-betegség) mert állapotuk súlyosbodhat (lásd 4.8 pont). Az időskorúaknál gyakoribb az NSAID szerekkel kapcsolatos mellékhatások előfordulása, különösen a gastrointestinalis vérzés és perforáció, melyek halálos kimenetelűek lehetnek (lásd 4.3 pont). Körültekintően kell eljárni olyan betegek esetében, akiknek kórelőzményében magas vérnyomás és/ vagy szívelégtelenség szerepel, mert az NSAID-kezeléssel összefüggésben folyadék-visszatartást és ödémát jelentettek. Hipertónia és/vagy enyhe/közepesen súlyos pangásos szívelégtelenség előzetes fennállása esetén a beteget folyamatosan ellenőrizni kell és tanácsokkal kell ellátni, mivel az NSAID-ok alkalmazásával kapcsolatosan előfordult folyadékretenció és ödéma. Klinikai vizsgálatokból származó és epidemiológiai adatok szerint, egyes NSAID –ok alkalmazása során (különösen nagyobb adagok hosszabb ideig történő alkalmazása esetén) kis mértékben fokozódhat az artériás thrombotikus események (pl. miokardialis infarktus, stroke) kialakulásának kockázata. A lornoxikám tekintetében nem áll rendelkezésre elegendő adat ahhoz. hogy ezt a kockázatot ki lehessen zárni. Nem megfelelően beállított hipertóniában, pangásos szívelégtelenségben, diagnosztizált ischaemiás szívbetegségben, perifériás artériás betegségben, és/vagy cerebrovascularis betegségben szenvedő betegek csak alapos megfontolás után kezelhetők lornoxikámmal. Hasonló megfontolás szükséges hosszútávú kezelés megkezdése előtt olyan betegek esetében, akiknél fennállnak a cardiovascularis betegségek kockázati tényezői (pl. hipertónia, hyperlipidaemia, diabetes mellitus, dohányzás). Az NSAID szerek és a heparin egyidejű alkalmazása spinális vagy epidurális érzéstelenítés mellett növeli a spinális/ epidurális hematóma kialakulásának veszélyét (lásd 4.5 pont). Súlyos, esetenként halálos kimenetelű bőrreakciókat, beleértve az exfoliatív dermatitist, a Stevens Johnson szindrómát és a toxikus epidermalis necrolysist, nagyon ritkán jelentettek az NSAID szerek alkalmazásával összefüggésben (lásd 4.8 pont). Úgy tűnik, hogy a betegek a terápia korai szakaszában vannak kitéve ezen reakciók legnagyobb kockázatának, az esetek többségében a reakció a kezelés első hónapjában jelentkezik. A lornoxikám kezelést abba kell hagyni bőrkiütés, nyálkahártya sérülések, vagy túlérzékenység bármely más jelének első megjelenésekor. Óvatosan kell eljárni, ha a beteg asthma bronchialéban szenved, vagy az korábban már előfordult nála, mivel NSAID-ok esetén ilyen betegeknél bronchospasmus kiváltását jelentették. Szisztémás lupus erithematosusban (SLE) és kevert kötőszöveti betegségben szenvedőknél az aszeptikus meningitis kockázata fokozott lehet. A lornoxikám csökkenti a thrombocyta aggregációt és megnyújtja a vérzési időt, következésképpen óvatosan kell eljárni a vérzésre fokozottan hajlamos betegeknél. Az NSAID szerek és a takrolimusz egyidejű alkalmazása fokozhatja a nephrotoxicitás kockázatát a vesében termelődő prosztaciklin szintézisének csökkenése folytán. A vesefunkciót ezért fokozottan monitorozni kell a kombinált terápiát kapó betegeknél. Akárcsak a legtöbb NSAID szer esetében, a szérum transzaminázszint alkalomszerű megemelkedéséről, a szérum bilirubin vagy más májfunkciós paraméterek emelkedéséről, továbbá a szérum kreatinin és karbamid nitrogén emelkedéséről, valamint más laboratóriumi értékek eltéréseiről is beszámoltak. Amennyiben valamelyik eltérés jelentősnek, illetve tartósnak bizonyulna, akkor le kell állítani a lornoxikám alkalmazását, és el kell rendelni a megfelelő vizsgálatokat. A lornoxikám alkalmazása, bármely más ciklooxigenáz/prosztaglandin-szintézis gátlóéhoz hasonlóan hátrányosan befolyásolhatja a fertilitást, és nem ajánlott azon nők részére, akik teherbe kívánnak esni. Fontolóra kell venni a lornoxikám kezelés elhagyását olyan nők esetében, akik nehezen esnek teherbe, illetve akik terméketlenségük miatt kivizsgáláson esnek át. Kivételes esetekben varicella lehet a súlyos bőr- és lágyszöveti fertőzésként jelentkező szövődmények forrása. A mai napig nem zárható ki annak lehetősége, hogy az NSAID-ok hozzájárulnak az ilyen fertőzések súlyosbodásához. Ennek megfelelően varicella fertőzés alatt kerülni kell a lornoxikám alkalmazását. Terhesség A lornoxikám ellenjavallott a terhesség harmadik trimeszterében, továbbá a terhesség első és második trimeszterében, valamint a szülés során sem szabad alkalmazni, mivel nincsenek terhességre vonatkozó klinikai adatok. Terhes nőknél történő alkalmazásra nincs megfelelő adat a lornoxikám tekintetében. Az állatokon végzett kísérletek reprodukciós toxicitást mutattak (lásd 5.3 pont). A prosztaglandin-szintézis gátlása hátrányosan befolyásolhatja a terhesség kimenetelét és/vagy az embrió/magzat fejlődését. Epidemiológiai vizsgálatok adatai felvetették annak a lehetőségét, hogy megnő a vetélés és a szívfejlődési rendellenesség kockázata egy prosztaglandin-szintézist gátló szer korai terhességben való alkalmazása után. A kockázat feltehetőleg növekszik az adaggal és a terápia időtartamával. Állatkísérletekben kimutatták, hogy a prosztaglandin-szintézis gátló alkalmazása fokozza a pre- és posztimplantációs veszteséget és az embrio-foetalis letalitását. A terhesség első és második trimeszterében prosztaglandin szintézis gátlókat nem, illetve csak nagyon indokolt esetben szabad alkalmazni. A terhesség harmadik trimeszterében adott prosztaglandin szintézis gátlók cardiopulmonalis rendellenességet (a Botallo-vezeték korai záródása, illetve pulmonalis hipertónia) és károsodott veseműködést okozhatnak a magzatnál, amely veseelégtelenséghez, és így a magzatvíz mennyiségének csökkenéséhez vezethet. A terhesség végén a prosztaglandin-szintézis gátlók fokozhatják az anya és a magzat vérzékenységét és gátolhatják a méhösszehúzódásokat, ezáltal késleltethetik vagy elnyújthatják a szülést. Ezért a lornoxikám alkalmazása ellenjavallott a terhesség harmadik trimeszterében (lásd 4.3 pont). Szoptatás A lornoxikám emberi anyatejbe történő kiválasztódására vonatkozóan nincsenek adatok. A lornoxikám viszonylag magas koncentrációban választódik ki a szoptató patkányok anyatejébe. Ezért a lornoxikám nem alkalmazható szoptató anyáknál. Túladagolás Jelenleg nem állnak rendelkezésre túladagolással kapcsolatos tapasztalatok, amelyek alapján meghatározhatók lennének a túladagolás következményei, illetve amelyek alapján specifikus kezelés javasolható lenne. Azonban a lornoxikám túladagolása esetén várhatóan az alábbi tünetek jelentkeznek: hányinger, hányás, agyi tünetek (szédülés, látászavarok). Súlyos tünetek a kóma és görcsök felléptéig fokozódó ataxia, máj és vesekárosodás, és esetleg véralvadási zavarok. Megállapított túladagolás vagy túladagolás gyanúja esetén a gyógyszer adását abba kell hagyni. Rövid felezési idejének köszönhetően a lornoxikám gyorsan kiürül. A lornoxikám nem dializálható. Jelenleg nincs ismert specifikus ellenszere. A gastrointestinalis rendellenességek kezelhetők, pl. egy prosztaglandin analóggal vagy ranitidinnel.

Farmakoterápiás csoport: nem szteroid gyulladásgátlók és reuma-ellenes készítmények, oxikámok ATC kód: M01 AC05 A lornoxikám az oxikámok csoportjába tartozó, fájdalomcsillapító hatással rendelkező nem szteroid gyulladásgátló gyógyszer. A lornoxikám hatásmechanizmusa főként a prosztaglandin-szintézishez (a ciklooxigenáz enzim gátlásához) kapcsolható, melynek eredménye a perifériás nociceptorok (fájdalomérző receptorok) deszenzitizálása és következésképpen a gyulladás gátlása. Emellett feltételezhető egy, a gyulladásgátló hatástól független, a fájdalomérzést befolyásoló központi idegrendszeri hatás is. A lornoxikám nem befolyásolja az életfunkciókat (pl.: testhőmérséklet, légzésszám, pulzus, vérnyomás, EKG, spirometria). A lornoxikám fájdalomcsillapító hatásait a gyógyszer kifejlesztése során több klinikai vizsgálatban is sikeresen igazolták. A prosztaglandin (PG) szintézis gátlásának talaján kialakuló lokális gastrointestinalis irritáció és szisztémás ulcerogén hatás miatt a többi NSAID szerhez hasonlóan a lornoxikám kezelés után is gastrointestinalis szövődmények a gyakori mellékhatások.

Felszívódás A lornoxikám 8 mg por és oldószer oldatos injekcióhoz készítményt intravénásan (iv.) és intramuszkulárisan (im.) is be lehet adni. Im. beadást követően a maximális plazmakoncentráció körülbelül 0,4 óra után alakul ki. Az abszolút biohasznosulás (az AUC (görbe alatti terület) alapján számítva) im. alkalmazás esetén 97%. Megoszlás A lornoxikám változatlan formában ill. hidroxilált metabolitként található meg a plazmában. A lornoxikám plazmafehérje-kötődése 99%-os és független a koncentrációtól. Biotranszformáció A lornoxikám kiterjedt metabolizmuson megy át a májban, elsősorban az inaktív 5 hidroxilornoxikámmá alakul át hidroxiláció útján. A lornoxikám ezen biotranszformációjában a CYP2C9 izonzim vesz részt. Az enzim genetikai polimorfizmusa következtében vannak lassan és gyorsan metabolizáló emberek, melynek eredményeként a lornoxikám plazmaszintje jelentősen megemelkedhet a lassan metabolizálóknál. A hidroxi metabolitnak nincs farmakológiai aktivitása. A lornoxikám teljes mértékben metabolizálódik és kb. 2/3 része a májon keresztül, 1/3 része pedig a veséken keresztül ürül, inaktív metabolit formájában. Állatokon végzett vizsgálatokban a lornoxikám nem indukálta a májenzimek működését. Klinikai vizsgálatok alapján nem bizonyítható, hogy a lornoxikám ismételt alkalmazás esetén felhalmozódik, ha a javasolt adagolásban adják. Ezt az eredményt a gyógyszert monitorozó egyéves vizsgálatok adatai is alátámasztják. Kiürülés Az anyavegyület átlagos eliminációs felezési ideje 3-4 óra. Szájon át történő bevételt követően körülbelül 50%-a a széklettel, 42%-a a veséken keresztül ürül, főként 5–hidroxilornoxikám formájában. Az 5-hidroxilornoxikám eliminációs felezési ideje egyszeri vagy napi kétszeri parenterális adag beadása után kb. 9 óra. 65 év feletti idős betegeknél a clearance 30-40%-kal csökken. A csökkent clearance-től eltekintve, idős betegeknél nincsen jelentősebb változás a lornoxikám kinetikai profiljában. A lornoxikám kinetikai profiljában a károsodott vese-és májműködésű betegek esetén nem mutatkozik jelentős változás, eltekintve attól, hogy krónikus májbetegségben szenvedő betegeknél 12-16 mg os napi adagokkal történő 7 napos kezelést követően a lornoxikám felhalmozódik.