Főoldal
Hatóanyagok
Készítmények
Formulálás
Dokumentumok
Kereső
Bejelentkezés
HATÓANYAGOK

Javallatok:
Petefészek-karcinóma: a petefészek-karcinóma első vonalbeli kemoterápiájában a paklitaxel – ciszplatinnal kombinációban - azoknak a betegeknek a kezelésére javallt, akiknek betegsége előrehaladott fázisban van, vagy akiknél az exploratív (feltáró) laparotomiát követően reziduális tumor (> 1 cm) marad fenn. A petefészek-karcinóma második vonalbeli kemoterápiájaként a paklitaxel az ovarium metasztatikus karcinómájának kezelésére javallt, a standard, platina-tartalmú kezelés sikertelenségét követően. Emlőkarcinóma: adjuváns kezelésként a paklitaxel nyirokcsomó-pozitív emlőkarcinómás betegek kezelésére javallt, antraciklin- és ciklofoszfamid- (AC) kezelést követően. A paklitaxellel történő adjuváns kezelést az AC-kezelés meghosszabbításának alternatívájaként kell tekinteni. A paklitaxel javallt a lokálisan előrehaladott vagy metasztatizáló emlőkarcinóma kezelésére antraciklinnel kombinációban azoknál a betegeknél, akiknek az antraciklin adható, vagy trasztuzumabbal kombinációban azoknál a betegeknél, akiknél immunhisztokémiai vizsgálatokkal megállapították a HER‑2 (humán epidermális növekedési faktor-receptor 2) 3+ szintű overexpresszióját, és akik számára az antraciklin-alapú kezelés nem alkalmas (lásd 4.4 és 5.1 pont). Önmagában adva a paklitaxel javallt a metasztatikus emlőkarcinóma kezelésére, amennyiben a standard, antraciklint tartalmazó kezelés sikertelen volt, vagy ha a beteg ezt a kezelést nem kaphatja. Előrehaladott nem-kissejtes tüdőkarcinóma: a paklitaxel ciszplatinnal kombinációban javallt a nem‑kissejtes tüdőkarcinóma (NSCLC) kezelésére olyan betegek esetében, akiknél nem végezhető potenciálisan kuratív műtéti beavatkozás és/vagy sugárkezelés. AIDS-hez társuló Kaposi-sarcoma: A paklitaxel olyan előrehaladott AIDS-hez társuló Kaposi‑sarcomás (KS) betegek kezelésére javallt, akiknél a korábbi liposzómális antraciklin-kezelés eredménytelen volt. Korlátozott hatásossági adatok támogatják ezt az indikációt. A vonatkozó vizsgálatok összefoglalását az 5.1 pont tartalmazza.

Ellenjavallatok:
A készítmény hatóanyagával vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával, különösen a makrogol-glicerin-ricinoleáttal (polietoxilált ricinusolaj) (lásd 4.4. pont) szembeni túlérzékenység esetén. A paklitaxel nem alkalmazható olyan betegek esetében, akiknél a neutrophil granulocyták kiindulási száma nem éri el az 1500/mm3‑t (KS-ban szenvedő betegek esetében az 1000/mm3-t). KS-ban szenvedő betegek esetén a paklitaxel egyidejűleg fennálló, súlyos, nem rendeződő fertőzések esetén is ellenjavallt. A paklitaxel alkalmazása ellenjavallt szoptatás alatt (lásd 4.6 pont).

Adagolás:
A paklitaxel kizárólag szakképzett onkológus felügyelete alatt alkalmazható, a citotoxikus anyagok beadására felkészült osztályokon (lásd 6.6 pont). A paklitaxel-kezelés előtt minden beteget előkezelésben kell részesíteni kortikoszteroidokkal, antihisztaminokkal és H2-receptor-antagonistákkal, például: Gyógyszer Dózis A paklitaxel alkalmazása előtt Dexametazon 20 mg szájon át* vagy iv. Szájon át történő alkalmazás esetén: körülbelül 12 és 6 órával, Iv. alkalmazás esetén: 30–60 perccel Difenhidramin** 50 mg iv. 30–60 perccel Cimetidin vagy Ranitidin 300 mg iv. 50 mg iv. 30–60 perccel * 8‑20 mg KS-ban szenvedő betegeknek ** vagy ennek megfelelő antihisztamin, például klórfeniramin A Paclitaxel Kabi koncentrátum oldatos infúzióhoz készítményt használat előtt hígítani kell (lásd 6.6 pont), és kizárólag intravénás úton adható be. A paklitaxel beadásakor mikropórusú (legfeljebb 0,22 mikrométer), membrános szűrővel ellátott infúziós szereléket kell alkalmazni (lásd 6.6 pont). A petefészek-karcinóma első vonalbeli kemoterápiája: bár más adagolási sémákkal még folynak a vizsgálatok, a paklitaxel és ciszplatin kombinációs kezelés alkalmazása ajánlott. Az infúzió időtartamától függően a paklitaxel kétféle dózisban ajánlott: 175 mg/m2 paklitaxel intravénás infúzióban 3 órán át, majd ezt követően 75 mg/m2 ciszplatin háromhetente megismételve, vagy 135 mg/m2 paklitaxel 24 órás infúzióban, majd 75 mg/m2 ciszplatin, 3 hetes időközökkel a kezelési ciklusok között (lásd 5.1 pont). A petefészek-karcinóma második vonalbeli kemoterápiája: a paklitaxel ajánlott dózisa 175 mg/m², 3 órán át, 3 hetes időközökkel a kezelési ciklusok között. Az emlőkarcinóma adjuváns kemoterápiája: a paklitaxel ajánlott dózisa 175 mg/m2, 3 órán át, 3 hetente, négy kezelési ciklusban, az AC-kezelést követően. Az emlőkarcinóma első vonalbeli kemoterápiája: amennyiben a paklitaxelt doxorubicinnal (50 mg/m²) kombinációban alkalmazzák, akkor azt 24 órával a doxorubicin után kell beadni. A paklitaxel ajánlott dózisa 220 mg/m2 intravénásan 3 órán át, 3 hetes időközökkel a kezelési ciklusok között (lásd 4.5 és 5.1 pont). Trasztuzumabbal kombinációban a paklitaxel ajánlott dózisa 175 mg/m2 intravénásan 3 órán át, 3 hetes időközökkel a kezelési ciklusok között (lásd 5.1 pont). A paklitaxel infúzió elkezdhető a trasztuzumab első dózisát követő napon, vagy közvetlenül a rákövetkező trasztuzumab-dózisok után, ha az előző adag trasztuzumabot a beteg jól tolerálta (a trasztuzumab adagolására vonatkozó részletes leírást lásd a Herceptin alkalmazási előírásában). Az emlőkarcinóma második vonalbeli kemoterápiája: a paklitaxel ajánlott dózisa 175 mg/m2, 3 órán át, 3 hetes időközökkel a kezelési ciklusok között. Előrehaladott nem-kissejtes tüdőkarcinóma (NSCLC) kezelése: a paklitaxel ajánlott dózisa 175 mg/m2, 3 órán át, amit 80 mg/m2 ciszplatin követ, 3 hetes időközökkel a kezelési ciklusok között. AIDS-szel társuló KS kezelése: a paklitaxel ajánlott dózisa 100 mg/m2, 3 órán át adott intravénás infúzióban, kéthetenként. A paklitaxel további dózisait a beteg egyéni toleranciája alapján kell adagolni. A paklitaxel-kezelés nem ismételhető mindaddig, amíg a neutrophil granulocyták száma el nem éri az 1500/mm3 szintet (KS-ban szenvedő betegek esetében a 1000/mm3 szintet), a vérlemezkeszám pedig a 100 000/mm3 szintet (KS-ban szenvedő betegek esetében a 75 000/mm3 szintet). Azon betegek esetében, akiknél súlyos neutropenia (a neutrophil granulocyták száma legalább egy héten keresztül nem éri el az 500/mm3 szintet) vagy súlyos perifériás neuropathia alakul ki, a dózist a további kezelések során 20%-kal (KS-ban szenvedő betegek esetében 25%-kal) csökkenteni kell (lásd 4.4 pont). Speciális betegcsoportok Gyermekek és serdülők Gyermekek esetén (18 év alatt) a biztonságosságra és a hatásosságra vonatkozóan nem állnak rendelkezésre adatok. Ezért a paklitaxel gyermekgyógyászati alkalmazása nem ajánlott. Májkárosodásban szenvedő betegek Enyhe és közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok a dózismódosítási javaslathoz (lásd 4.4 és 5.2 pont). Súlyos májkárosodásban szenvedő betegek nem kezelhetők paklitaxellel. Az alkalmazás módja A gyógyszer alkalmazás előtti feloldására és hígítására vonatkozó útmutatót lásd a 6.6 pontban

Mellékhatások:
Amennyiben nincs külön jelezve, a következő ismertetés 812, szolid tumoros, klinikai vizsgálatok során paklitaxel-monoterápiában részesült beteg teljes gyógyszerbiztonsági adatbázisára vonatkozik. Mivel a Kaposi-sarcomás betegcsoport rendkívül specifikus, erre vonatkozóan a jelen rész végén egy külön alpont található, ami egy 107 beteg részvételével végzett klinikai vizsgálat adatain alapul. A külön feltüntetett kivételektől eltekintve, a nemkívánatos hatások gyakorisága és súlyossága általában hasonló az ováriumkarcinóma, emlődaganat vagy NSCLC miatt paklitaxel-kezelésben részesülő betegeknél. A megfigyelt toxikus hatások egyikét sem befolyásolta egyértelműen az életkor. Potenciálisan halálos kimenetelű, szignifikáns túlérzékenységi reakció (ami definíció szerint kezelést igénylő hypotoniát, angiooedemát, bronchodilatátor-kezelést igénylő légzési distresst vagy generalizált csalánkiütést jelent) lépett fel két betegnél (< 1%). A betegek 34%-ánál (az összes kezelési ciklus 17%-ában) alakult ki enyhe túlérzékenységi reakció. Ezek az enyhe reakciók (főleg kipirulás és bőrkiütés) nem szorultak kezelésre és nem akadályozták meg a paklitaxel-terápia folytatását. A leggyakoribb szignifikáns mellékhatás a csontvelő-szuppresszió volt. Súlyos neutropenia (< 0,5×109/l) a betegek 28%-ában lépett fel, de nem társult lázas epizódokkal. Csak a betegek 1%‑ánál lépett fel legalább 7 napon át tartó neutropenia. Thrombocytopeniát a betegek 11%-ánál jelentettek. A betegek 3%-ánál a vérlemezkeszám mélypontja < 50 000/mm³ volt a vizsgálat során legalább egyszer. Anaemiát a betegek 64%-ánál figyeltek meg, de csak 6%-uknál fordult elő súlyos anaemia (Hgb < 5 mmol/l). Az anaemia előfordulási gyakorisága és súlyossága a kiindulási hemoglobin-státusszal függött össze. Úgy tűnik, a neurotoxicitás, főleg a perifériás neuropathia, gyakoribb és súlyosabb volt a 175 mg/m2 adagban adott 3 órás infúzió esetén (85% neurotoxicitás, 15% súlyos), mint a 135 mg/m2 adagban adott 24 órás infúzió mellett (25% perifériás neuropathia, 3% súlyos), ha a paklitaxelt ciszplatinnal kombinálták. 3 órás paklitaxel infúzió után ciszplatinnal kezelt, NSCLC-ban, illetve petefészek‑daganatban szenvedő betegek esetében egyértelműen növekedett a súlyos neurotoxicitás előfordulási gyakorisága. A perifériás neuropathia felléphet az első kezelési ciklust követően, és súlyosbodhat a további paklitaxel-expozíció során. Néhány esetben a perifériás neuropathia volt a paklitaxel-alkalmazás leállításának oka. A szenzoros tünetek általában javultak vagy megszűntek a paklitaxel alkalmazásának leállítása után néhány hónapon belül. A korábbi kezelések eredményeként már fennálló neuropathia nem jelent a paklitaxel-kezelés tekintetében ellenjavallatot. Ízületi fájdalom vagy izomfájdalom a betegek 60%-át érintette, és a betegek 13%-ában volt súlyos. Az intravénás alkalmazás során az injekció helyén jelentkező reakciók helyi ödémához, fájdalomhoz, bőrpírhoz és beszűrődéshez vezethetnek; esetenként az extravasatio cellulitist eredményezhet. Beszámoltak a bőr pörkösödéséről és/vagy hámlásáról, néha extravasatióval kapcsolatban. Előfordulhat a bőr elszíneződése is. Ritkán beszámoltak a bőrreakciók visszatéréséről egy korábbi extravasatio helyén a paklitaxel más helyen történő beadását követően („recall-jelenség”). Az extravasatio által kiváltott reakciók specifikus kezelése jelenleg nem ismert. Néhány esetben az injekció helyén fellépő reakciók vagy a meghosszabbított ideig tartó infúzió alatt, vagy 7‑10 nappal később jelentkeztek. Alopecia (hajhullás): hajhullást a betegek 87%-ánál figyeltek meg, és ez hirtelen alakult ki. Kifejezett, ≥50%-os hajhullás várható azon betegek többségénél, akiknél alopecia jelentkezik. Beszámoltak disszeminált intravascularis coagulatioról (DIC), gyakran szepszissel vagy többszervi elégtelenséggel társulva. Az alábbi táblázat az áttétes betegeknél monoterápiaként alkalmazott paklitaxel 3 órás infúzióban történő beadása esetén (a klinikai vizsgálatokban kezelt 812 beteg) észlelt, valamint a forgalomba hozatalt követő surveillance során jelentett (lásd*) mellékhatásokat sorolja fel. Az alábbi mellékhatások gyakorisága a következő kritériumok alapján került meghatározásra: nagyon gyakori (≥ 1/10); gyakori (≥ 1/100 – < 1/10); nem gyakori (≥ 1/1000 – < 1/100); ritka (≥ 1/10 000 – < 1/1000); nagyon ritka (< 1/10 000), nem ismert (a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg) Minden egyes gyakorisági csoporton belül a mellékhatásokat a súlyosságuk csökkenő sorrendjében soroltuk fel: Fertőző betegségek és parazitafertőzések Nagyon gyakori: fertőzés (főként húgyúti fertőzések és felső légúti fertőzések), jelentett halálos kimenetelű esetekkel Nem gyakori: septicus sokk Ritka*: sepsis, peritonitis, pneumonia Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek: Nagyon gyakori: myelosuppressio, neutropenia, anaemia, thrombocytopenia, leukopenia, vérzés Ritka*: lázzal járó neutropenia Nagyon ritka*: akut myeloid leukaemia, myelodisplasiás szindróma Nem ismert*: disszeminált intravascularis coagulatio Immunrendszeri betegségek és tünetek: Nagyon gyakori: enyhe túlérzékenységi reakciók (főleg kipirulás és bőrkiütés) Nem gyakori: kezelést igénylő szignifikáns túlérzékenységi reakció (pl. hypotensio, angioneuroticus oedema, légzési distress szindróma, generalizált urticaria, hidegrázás, hátfájás, mellkasi fájdalom, tachycardia, hasi fájdalom, végtagfájdalom, bőséges verítékezés és hypertensio) Ritka*: anaphylactoid reakciók Nagyon ritka*: anaphylaxiás sokk Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek: Nagyon ritka*: étvágytalanság Nem ismert*: tumorlízis szindróma Pszichiátriai kórképek: Nagyon ritka*: zavartság Idegrendszeri betegségek és tünetek: Nagyon gyakori: neurotoxicitás (főleg: perifériás neuropathia) Ritka*: motoros neuropathia (az ebből következő kismértékű distalis végtaggyengeséggel) Nagyon ritka*: grand-mal görcsrohamok, autonóm neuropathia (amely paralyticus ileust és orthostaticus hypotensiót okoz), encephalopathia, convulsiók, szédülés, ataxia, fejfájás Szembetegségek és szemészeti tünetek: Nagyon ritka*: a nervus opticus rendellenességei és/vagy látászavarok (scotoma scintillans), főleg a javallottnál magasabb dózist kapott betegeknél Nem ismert*: macula oedema, photopsia, úszó homályok a látótérben A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei: Nagyon ritka*: hallásvesztés, ototoxicitás, tinnitus, vertigo Szívbetegségek és szívvel kapcsolatos tünetek: Gyakori: bradycardia Nem gyakori: myocardialis infarctus, AV-blokk és syncope, cardiomyopathia, tünetmentes kamrai tachycardia, bigeminiával társult tachycardia Ritka: szivelégtelenség Nagyon ritka*: pitvarfibrilláció, supraventricularis tachycardia Érbetegségek és tünetek: Nagyon gyakori: hypotensio Nem gyakori: thrombosis, hypertensio, thrombophlebitis Nagyon ritka*: sokk Nem ismert*: phlebitis Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek: Ritka*: légzési elégtelenség, tüdőembólia, tüdőfibrózis, interstitialis pneumonia, dyspnoe, pleuralis effusio Nagyon ritka*: köhögés Emésztőrendszeri betegségek és tünetek: Nagyon gyakori: hasmenés, hányinger, hányás, nyálkahártya‑gyulladás Ritka*: bélobstrukció, bélperforáció, ischaemiás colitis, pankreatitisz Nagyon ritka*: mesenterialis thrombosis, pseudomembranosus colitis, neutropeniás colitis, ascites, oesophagitis, obstipatio Máj- és epebetegségek, illetve tünetek: Nagyon ritka*: májnekrózis, hepaticus encephalopathia (mindkét betegséggel kapcsolatosan beszámoltak halálos kimenetelű esetekről) A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei: Nagyon gyakori: alopecia Gyakori: átmeneti és enyhe köröm- és bőrelváltozások Ritka*: pruritus, bőrkiütések, erythema Nagyon ritka*: Stevens-Johnson szindróma, epidermalis necrolysis, erythema multiforme, exfoliatív dermatitis, urticaria, onycholysis (a kezelt betegeknek óvniuk kell a kezüket és lábfejüket a naptól) Nem ismert*: scleroderma A csont- és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei Nagyon gyakori: arthralgia, myalgia Nem ismert*: szisztémás lupus erythemathosus Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók: Gyakori: injekció beadási helyén fellépő reakciók (többek között: lokalizált ödéma, fájdalom, erythema, induratio, és egyes esetekben az extravasatio által okozott cellulitis, bőrfibrózis és bőrnekrózis) Ritka*: lázas állapot, kiszáradás, gyengeség, ödéma, általános rossz közérzet Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei: Gyakori: AST- (SGOT) szint súlyos mértékű emelkedése, az alkalikus foszfatázszint súlyos mértékű emelkedése Nem gyakori: a bilirubinszint súlyos mértékű emelkedése Ritka*: vér kreatinin szintjének emelkedése Azoknál az emlődaganatos betegeknél, akik AC-kezelést követően adjuváns kezelésként paklitaxelt kaptak, gyakrabban tapasztaltak neuroszenzoros toxicitást, túlérzékenységi reakciókat, arthralgiát/myalgiát, anaemiát, infekciókat, lázat, hányingert/hányást és hasmenést, mint azoknál a betegeknél, akik csak AC-kezelést kaptak. Ezeknek az eseményeknek a gyakorisága azonban, megegyezett a – fentebb már említett – paklitaxel-monoterápia alatt fellépő nemkívánatos mellékhatások gyakoriságával. Kombinált kezelés A következő adatok a petefészek-karcinóma első vonalbeli kemoterápiájára irányuló két nagy méretű klinikai vizsgálatból származnak (paklitaxel + ciszplatin: több mint 1050 betegen végezték); továbbá két fázis III. klinikai vizsgálatból, amit a metasztatizáló emlődaganat első vonalbeli kezelésével kapcsolatosan végeztek: az egyik a doxorubicinnel történő kombinációt vizsgálta (paklitaxel + doxorubicin: 267 beteg esetében), a másik a trasztuzumabbal történő kombinációt (tervezett alcsoport‑elemzés: paklitaxel + trasztuzumab: 188 betegnél), valamint az előrehaladott nem-kissejtes tüdődaganat kezelésére irányuló két fázis III. klinikai vizsgálatból (paklitaxel + ciszplatin: több mint 360 betegen) (lásd 5.1 pont). A petefészek-daganat első vonalbeli kezeléseként, 3 órán át tartó infúzióban történő alkalmazását követően a neurotoxicitást, ízületi fájdalmat/izomfájdalmat és a túlérzékenységet gyakoribbnak és súlyosabbnak jelentették azok a betegek, akiket paklitaxellel, majd ciszplatinnal kezeltek, mint azok, akiket ciklofoszfamiddal, majd ciszplatinnal kezeltek. A csontvelő-szuppresszió kevésbé gyakorinak és súlyosnak tűnt a három órás infúzióban adott paklitaxel majd ciszplatin esetén, összehasonlítva a ciklofoszfamidot követő ciszplatin-terápiával. Áttétes emlődaganat első vonalbeli kezelése során doxorubicin (50 mg/m²), majd 24 óra múlva 3 órás paklitaxel (220 mg/m²) infúzió adása után neutropeniáról, anaemiáról, perifériás neuropathiáról, ízületi fájdalomról/izomfájdalomról, astheniáról, lázról, valamint hasmenésről gyakrabban számoltak be és ezek súlyosabb formában jelentkeztek a standard FAC- (5-FU 500 mg/m², doxorubicin 50 mg/m², ciklofoszfamid 500 mg/m²) kezeléssel összehasonlítva. A hányinger és hányás kevésbé gyakorinak és kevésbé súlyosnak tűnt a paklitaxel (220 mg/m²)/doxorubicin (50 mg/m²) kezelést követően a standard FAC-kezeléshez képest. A kortikoszteroidok alkalmazása elősegíthette a hányinger és hányás gyakoriságának és súlyosságának csökkenését a paklitaxel/doxorubicin-kezelésben részesült csoportban. Amikor a paklitaxelt 3 órás infúzióban adták trasztuzumabbal kombinációban az áttétes emlődaganatban szenvedő betegek első vonalbeli kezelésére, a következő eseményeket gyakrabban jelentették (tekintet nélkül a paklitaxellel vagy trasztuzumabbal való kapcsolatra), mint az önmagában adott paklitaxel esetében: szívelégtelenség (8% vs. 1%), fertőzés (46% vs. 27%), hidegrázás (42% vs. 4%), láz (47% vs. 23%), köhögés (42% vs. 22%), kiütések (39% vs. 18%), ízületi fájdalom (37% vs. 21%), tachycardia (12% vs. 4%), hasmenés (45% vs. 30%), hypertonia (11% vs. 3%), orrvérzés (18% vs. 4%), acne (11% vs. 3%), herpes simplex (12% vs. 3%), véletlen sérülés (13% vs. 3%), álmatlanság (25% vs. 13%), nátha (22% vs. 5%), orrmelléküreg-gyulladás (21% vs. 7%), és az injekció helyén fellépő reakciók (7% vs. 1%). A gyakorisági különbségek közül néhány annak az eredménye lehet, hogy a paklitaxel/trasztuzumab kombinációval több és hosszabb kezelés történt, mint a paklitaxel‑monoterápiával. Súlyos eseményeket hasonló gyakorisággal jelentettek paklitaxel/trasztuzumab és önmagában adott paklitaxel esetén. Az egyes gyakoriságokban mutatkozó különbségek abból eredhetnek, hogy a kombinált paklitaxel/trasztuzumab kezelést gyakrabban alkalmazták és tovább tartott, mint a paklitaxel‑monoterápia. A súlyos mellékhatások előfordulási aránya azonos volt a paklitaxel/trasztuzumab és paklitaxel‑monoterápia esetén. Amikor a doxorubicint paklitaxellel kombinációban adták az áttétes emlődaganat kezelésére, a betegek 15%-nál figyeltek meg eltéréseket a szív kontraktilitásában (a bal kamrai ejekciós frakció ≥ 20%-os csökkenését), szemben a standard FAC-kezelés esetén észlelt 10%-kal. Pangásos szívelégtelenséget a betegek < 1%-ánál figyeltek meg a paklitaxel/doxorubicin- és a standard FAC-csoportban egyaránt. Előzőleg antraciklinekkel kezelt betegek trasztuzumab/paklitaxel kombinációs kezelése során gyakrabban, valamint súlyosabb formában fordult elő szívműködési zavar, mint paklitaxel‑monoterápia esetén (NYHA I/II. osztály 10% vs. 0%; NYHA III/IV. osztály 2% vs. 1%), és ez ritkán halálesettel is összefüggésben volt (lásd a trasztuzumab készítmények alkalmazási előírását). Ezeket a ritka eseteket kivéve, a betegek a megfelelő gyógyszeres kezelésre minden esetben reagáltak. Az egyidejűleg sugárkezelésben is részesülő betegek esetében irradiációs pneumonitisről számoltak be. AIDS-hez társuló Kaposi-sarcoma Egy 107 beteget magában foglaló klinikai vizsgálat adatai alapján a mellékhatások gyakorisága és súlyossága (a hematológiai és hepatikus mellékhatásokat kivéve ‑ lásd lent) általában hasonló a Kaposi‑sarcomában szenvedő betegekben és más szolid tumorok miatt paklitaxel-monoterápiával kezelt betegekben. Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek: a csontvelő-szuppresszió volt a legjelentősebb dóziskorlátozó toxikus hatás. A legfontosabb hematológiai toxikus hatás a neutropenia volt. Az első kezelési ciklus alatt súlyos neutropenia (< 500 sejt/mm3) a betegek 20%-ánál lépett fel. A teljes kezelési időszak alatt a betegek 39%-ánál lépett fel súlyos neutropenia. A betegek 41%-ánál a neutropenia több mint 7 napig, 8%-uknál pedig 30‑35 napig maradt fenn. A neutropenia minden utánkövetett betegnél 35 napon belül rendeződött. A 7 vagy annál több napig elhúzódó 4. fokú neutropenia előfordulási aránya 22% volt. A paklitaxellel összefüggésbe hozható neutropeniás lázról a betegek 14%-ánál számoltak be, a kezelési ciklusok 1,3%-ában. A paklitaxel alkalmazása során 3 alkalommal fordult elő a gyógyszerkészítménnyel összefüggésbe hozható halálos kimenetelű septicus epizód (2,8%). Thrombocytopeniát a betegek 50%-ánál jelentettek, amely 9%-uknál súlyos volt (< 50 000 sejt/mm3). Csupán a betegek 14%-ánál fordult elő a kezelés során legalább egyszer, hogy a thrombocytaszám < 75 000 sejt/mm3 érték alá esett. A paklitaxellel összefüggésbe hozható vérzéses epizódok a betegek kevesebb, mint 3%-ánál léptek fel, de ezek a haemorrhagiás epizódok lokalizáltak voltak. Anaemiát (Hgb < 11 g/dl) a betegek 61%-ánál észleltek, és 10%-uknál ez súlyos volt (Hgb < 8 g/dl). A betegek 21%-a szorult vörösvértest-transzfúzióra. Máj- és epebetegségek, illetve tünetek: A kiinduláskor normál májfunkcióval rendelkező betegek (akik több mint 50%-ban proteáz-inhibitorokat szedtek) 28, 43, illetve 44%-ánál emelkedett meg a bilirubin, az alkalikus foszfatáz, illetve az AST (SGOT) szintje. Minden említett paraméter esetében a növekedés az esetek 1%-ában volt súlyos mértékű. Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Interakciók:
A paklitaxelt a petefészek-karcinóma első vonalbeli kezelésére vonatkozó ajánlott adagolási séma szerint a ciszplatin előtt kell beadni. Amennyiben a paklitaxelt a ciszplatin előtt alkalmazzák, akkor a biztonsági profil megegyezik az önmagában történő alkalmazásra érvényes profillal. Amikor a paklitaxelt a ciszplatin után adták, a betegeknél sokkal súlyosabb csontvelő-szuppresszió alakult ki, és a paklitaxel clearance-e körülbelül 20%-kal csökkent. Nőgyógyászati daganatos megbetegedések esetén a paklitaxellel és ciszplatinnal kezelt betegeknél fokozott lehet a veseelégtelenség kialakulásának kockázata, az önmagában adott ciszplatinhoz képest. Paklitaxel és doxorubicin egymáshoz időben közel eső alkalmazása esetén a doxorubicin és aktív metabolitjainak kiürülése csökkent lehet, ezért a metasztatikus emlőkarcinóma kezdeti kezeléseként alkalmazott paklitaxelt a doxorubicin alkalmazása után 24 óra elteltével kell beadni (lásd 5.2 pont). A paklitaxel metabolizációját részben katalizálják a CYP2C8 és CYP3A4 citokróm P450 izoenzimek. Ezért PK gyógyszerkölcsönhatás vizsgálat hiányában óvatosan kell eljárni a paklitaxel olyan gyógyszerekkel való egyidejű alkalmazásakor, amelyekről ismert, hogy gátolják a CYP2C8-at vagy a CYP3A4-et (pl. ketokonazol és más imidazol gombaellenes szerek, eritromicin, fluoxetin, gemfibrozil, klopidogrel, cimetidin, ritonavir, szakvinavir, indinavir és nelfinavir), mert a paklitaxel toxicitása a nagyobb paklitaxel-kitettség miatt megnövekedhet. A paklitaxel ismert CYP2C8 vagy CYP3A4 induktorokkal való egyidejű alkalmazása (pl. rifampicin, karbamazepin, fenitoin, efavirenz, nevirapin) nem ajánlott, mert a hatásosság csökkenhet alacsonyabb paklitaxel-kitettség miatt. A cimetidin-előkezelés nem befolyásolja a paklitaxel clearance-ét. Egyidejűleg több egyéb gyógyszerrel is kezelt, Kaposi-sarcomában szenvedő betegek körében végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy a paklitaxel szisztémás clearence-e jelentősen alacsonyabb nelfinavir és ritonavir jelenlétében, indinavir esetében azonban nem. Egyéb proteáz-inhibitorokkal való interakcióról nem áll rendelkezésre elegendő adat. Ebből eredően az egyidejűleg proteáz-inhibitorral is kezelt betegeknek a paklitaxel csak körültekintéssel adható.

Figyelmeztetések:
A paklitaxel csak daganatellenes kemoterápiás szerek alkalmazásában jártas orvos felügyelete mellett adható. Mivel előfordulhatnak jelentős túlérzékenységi reakciók, a megfelelő szupportív kezeléshez szükséges eszközöknek rendelkezésre kell állniuk. Mivel fennál az extravasatio lehetősége, a gyógyszer alkalmazása alatt javasolt az infúzió beadási helyén esetleg fellépő infiltratio szoros megfigyelése. A paklitaxel-kezelés előtt kortikoszteroid, antihisztamin és H2-receptor-antagonista előkezelést kell alkalmazni (lásd 4.2 pont). Kombinációs kezelés esetén a Paclitaxel Kabi-t a ciszplatin előtt kell beadni (lásd 4.5 pont). Jelentős túlérzékenységi reakciók, mint a kezelést igénylő nehézlégzéssel és hypotoniával, angiooedemával és generalizált csalánkiütéssel jellemezhető állapotok, adekvát előkezelés után a paklitaxel-kezelésben részesülő betegek kevesebb, mint 1%-ában jelentkeztek. Ezek valószínűleg hisztamin által mediált reakciók. Súlyos túlérzékenységi reakciók esetén a paklitaxel infúziót azonnal le kell állítani, tüneti kezelést kell kezdeni, és a betegnek a továbbiakban nem adható a gyógyszer. A csontvelő-szuppresszió (elsősorban neutropenia) egy dóziskorlátozó toxicitási tényező. A vérsejtszámokat gyakran kell ellenőrizni. A paklitaxel-kezelés nem ismételhető mindaddig, amíg a neutrophil granulocyták száma el nem éri a ≥ 1500/mm3 szintet (KS-ban szenvedő betegek esetében a ≥ 1000/mm3 szintet), a vérlemezkeszám pedig a ≥ 100 000/mm3 szintet (KS-ban szenvedő betegek esetében a ≥ 75 000/mm3 szintet). A KS klinikai vizsgálatban a betegek többsége granulocyta‑kolóniastimuláló faktort (G-CSF) kapott. Súlyos szív ingerületvezetési zavar ritka eseteiről számoltak be az önmagában alkalmazott paklitaxel-kezelés kapcsán. Amennyiben a betegeknél a paklitaxel alkalmazása során jelentős ingervezetési rendellenesség alakul ki, akkor a következő kezelés során megfelelő terápia és folyamatos kardiológiai monitorozás szükséges. A paklitaxel beadása során megfigyeltek hypotoniát, hypertoniát és bradycardiát. A betegek általában tünetmentesek, és nem igényelnek kezelést. Ajánlott a vitális paraméterek gyakori monitorozása, különösen a paklitaxel infúzió beadásának első órájában. NSCLC‑ban szenvedő betegek esetében gyakrabban figyeltek meg súlyos cardiovascularis eseményeket, mint emlő- vagy petefészek-karcinómában szenvedő betegek esetén. Az AIDS-KS klinikai vizsgálat során egyetlen esetben észleltek a paklitaxellel összefüggésben szívelégtelenséget. Amikor a paklitaxel készítményt a metasztatikus emlőkarcinóma kezdeti kezelésében doxorubicinnel vagy trasztuzumabbal kombinálva alkalmazzák, akkor figyelmet kell fordítani a beteg szívműködésének monitorozására. Azoknál a betegeknél, akiknél a paklitaxel adását ilyen kombinációkban tervezik, az anamnézis felvételét, fizikális vizsgálatot, EKG-t, echokardiográfiát és/vagy MUGA szcintigráfiát is magában foglaló kardiológiai kivizsgálást kell végezni. A kezelés során a szívműködés további monitorozása szükséges (például háromhavonta). A monitorozás segítségével azonosíthatók azok a betegek, akiknél szívműködési zavar alakul ki, és a kezelőorvosnak fokozott körültekintéssel kell megválasztania az alkalmazott antraciklin kumulatív dózisát (mg/m2), amikor a kamrafunkció értékelésének gyakoriságáról dönt. Amikor a vizsgálatok a szívfunkció romlását mutatják, a kezelőorvosnak még tünetmentes esetben is alaposan fel kell mérnie a további kezelés klinikai előnyeit a szív lehetséges – akár irreverzibilis – károsodásával szemben. Amennyiben az orvos a további kezelés mellett dönt, akkor a szívműködést gyakrabban kell ellenőrizni (például 1–2 ciklusonként). További részletekért lásd a Herceptin vagy a doxorubicin készítmények alkalmazási előírását. Bár a perifériás neuropathia előfordulása gyakori, súlyos tünetek ritkán alakulnak ki. Súlyos esetben a dózis 20%-kal (KS-ban szenvedő betegeknél 25%-kal) történő csökkentése ajánlott minden további paklitaxel kezelési ciklus során. NSCLC-ben és petefészek-karcinómában szenvedő betegek első vonalbeli kezelése során a paklitaxel három órán át tartó infúzióban történő adása ciszplatinnal kombinálva, nagyobb gyakorisággal okozott súlyos neurotoxicitást, mint az önmagában alkalmazott paklitaxel, illetve ciklofoszfamid, majd ciszplatin-kezelés. Fokozott körültekintés szükséges a paklitaxel intraarteriás beadásának elkerülése érdekében, mivel állatkísérletekben a lokális tolerancia vizsgálata során súlyos szöveti reakciókat észleltek intraarteriás alkalmazást követően. A paklitaxel alkalmazása és a tüdő egyidejű sugárkezelése - ezek időrendi sorrendjétől függetlenül - interstitialis pneumonitis kialakulását segítheti elő. Károsodott májműködésű betegeknél a toxicitás kockázata fokozott lehet, különösen III-IV. fokú csontvelő-szuppresszió jelentkezhet. Nincs arra vonatkozó bizonyíték, hogy a paklitaxel toxicitása fokozódna, amikor az enyhe fokú májfunkciózavarban szenvedő betegeknek 3 órás infúzióban adják be. Amennyiben a paklitaxel infúziót 3 óránál hosszabb időtartam alatt adják be, akkor közepes–súlyos májkárosodás esetén fokozott csontvelő-szuppresszió figyelhető meg. A beteget szoros megfigyelés alatt kell tartani a súlyos csontvelő-szuppresszió kialakulásának felismerése érdekében (lásd 4.2 pont). A dózismódosítási javaslathoz nem állnak rendelkezésre megfelelő adatok az enyhe és a közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegcsoportban (lásd 5.2 pont). Nem áll rendelkezésre adat azokra a betegekre vonatkozóan, akiknek kiinduláskor súlyos epepangásuk van. Súlyos májkárosodásban szenvedő betegek nem kezelhetők paklitaxellel. Ritkán pseudomembranosus colitis előfordulásáról is beszámoltak, köztük olyan esetekről is, amikor a betegek nem részesültek egyidejű antibiotikus kezelésben. Erre a reakcióra gondolni kell a paklitaxel-kezelés után röviddel jelentkező súlyos vagy tartósan fennálló hasmenés differenciáldiagnózisa során. A paklitaxel több kísérleti rendszerben teratogénnek, embriotoxikusnak és mutagénnek bizonyult. Ezért fogamzóképes korú, szexuálisan aktív férfiaknak és nőknek, illetve partnereiknek a paklitaxel‑kezelés alatt és azt követően legalább 6 hónapig fogamzásgátló módszert kell alkalmazniuk (lásd 4.6 pont). A hormonális fogamzásgátlás ellenjavallt hormonreceptor-pozitív tumorok esetében. KS-ban szenvedő betegek esetén ritkán előfordul súlyos mucositis. Súlyos reakciók előfordulása esetén a paklitaxel dózisát 25%-kal csökkenteni kell. A gyógyszer 49,7 tf% (v/v) etanolt (alkoholt) tartalmaz. Alkoholizmusban szenvedő betegek számára káros hatású. Ezt tekintetbe kell venni terhes és szoptató nők, gyermekek és nagy kockázatnak kitett, például májkárosodásban vagy epilepsziában szenvedő betegek esetén. Mivel a paklitaxel etanolt tartalmaz (393 mg/ml), tekintetbe kell venni a központi idegrendszert érintő, illetve egyéb lehetséges hatásokat. A gyógyszer makrogol-glicerin-ricinoleátot tartalmaz, amely súlyos allergiás tüneteket okozhat.

Farmakodinámia:
Farmakoterápiás csoport: Daganatellenes szerek (Növényi alkaloidok és egyéb természetes anyagok, taxánok), ATC-kód: L01C D01. A paklitaxel egy új mikrotubulus-ellenes szer, amely elősegíti a mikrotubulusok tubulin-dimerekből történő felépülését, és stabilizálja a mikrotubulusokat a depolimerizáció megelőzésével. Ez a stabilizálás a mikrotubulus hálózat normál dinamikus reorganizációjának gátlását eredményezi, ami viszont alapvető a vitális interfázis és a mitotikus sejtfunkciók szempontjából. Ezen túlmenően a paklitaxel a sejtciklus valamennyi szakaszában rendellenes mikrotubulus-kötegek képződését, és a sejtosztódás alatt többszörös mikrotubulus-aszterek kialakulását indukálja. Petefészek-karcinóma A petefészek-karcinóma első vonalbeli kemoterápiájában a paklitaxel biztonságosságát és hatásosságát két nagyszabású, randomizált, kontrollos (vs. ciklofoszfamid 750 mg/m2 / ciszplatin 75 mg/m2) klinikai vizsgálat keretében értékelték. A 650, IIb-c, III. vagy IV. stádiumú primer petefészek-karcinómában szenvedő beteg körében végzett Intergroup vizsgálat (BMS CA139-209) során a betegek maximum 9 paklitaxel (175 mg/m2 3 óra alatt) kezelési ciklusban részesültek, amit ciszplatin (75 mg/m2), vagy kontroll-kezelés követett. A második nagyszabású vizsgálatban (GOG-111/BMS CA139-022) maximum 6 kezelési ciklust vizsgáltak, melynek során paklitaxelt (135 mg/m2 24 óra alatt), majd ciszplatint (75 mg/m2), illetve kontroll-kezelést adtak több, mint 400, III/IV. stádiumú primer petefészek‑karcinómában szenvedő betegnek, akiknél a stádium-meghatározásra szolgáló laparotomia alapján a reziduális elváltozás legalább 1 cm volt, vagy akiknek távoli metasztázisaik voltak. Bár a két paklitaxel adagolási módot nem hasonlították össze egymással közvetlenül, a paklitaxel/ciszplatin kombinációval kezelt betegeknél mindkét vizsgálatban jelentősen nagyobb volt a válaszarány, hosszabb volt a progresszióig eltelt idő, és hosszabb volt a túlélési idő is a standard kezeléssel összehasonlítva. Azoknál az előrehaladott petefészek-karcinómában szenvedő betegeknél, akik 3 órán át adott infúzióban paklitaxel/ciszplatin-kezelést kapták, fokozott neurotoxicitást és ízületi fájdalmat/izomfájdalmat, de kisebb mértékű csontvelő-szuppressziót figyeltek meg a ciklofoszfamid/ciszplatin-kezelésben részesülő betegekhez viszonyítva. Emlőkarcinóma Az emlőkarcinóma adjuváns kezelésének vizsgálata során 3121, nyirokcsomó-pozitív emlődaganatban szenvedő beteget kezeltek adjuváns paklitaxellel, illetve kemoterápia nélkül 4 ciklus doxorubicin és ciklofoszfamid-kezelést követően (CALGB 9344, BMS CA 139-223). Az utánkövetési idő medián értéke 69 hónap volt. Általánosságban, a paklitaxel jelentősen, 18%-kal csökkentette a betegség kiújulásának kockázatát azokhoz a betegekhez képest, akik csak AC-kezelést kaptak (p = 0,0014), és szintén jelentősen, 19%-kal csökkentette a halálozás kockázatát (p = 0,0044) a csak AC-kezelést kapó betegekhez képest. A retrospektív elemzések minden beteg-alcsoportban előnyt mutattak ki. Azokban a betegekben, akik hormonreceptor-negatív vagy ismeretlen státuszú tumorban szenvedtek, a betegség kiújulásának kockázata 28%-kal csökkent (95% KI: 0,59‑0,86). A hormonreceptor-pozitív tumoros betegek alcsoportjában a betegség kiújulásának kockázata 9%-kal csökkent (95% KI: 0,78‑1,07). A vizsgálat azonban nem elemezte a meghosszabbított, 4 ciklust meghaladó AC-kezelés hatását. Csak e vizsgálat alapján nem zárható ki, hogy a megfigyelt hatások részben a kemoterápia időtartamának két csoport közötti különbségéből adódnak (AC 4 ciklus, AC + paklitaxel 8 ciklus). Ezért a Paclitaxel Kabival történő adjuváns kezelés az AC-kezelés meghosszabbításának alternatívájaként tekintendő. A nyirokcsomó-pozitív emlőkarcinóma adjuváns kezelésének egy hasonló elrendezésű, másik nagyszabású klinikai vizsgálatában 3060 beteget randomizáltak, és a betegek a négy AC kezelési ciklus után vagy kaptak négy kezelési ciklus paklitaxelt nagyobb, 225 mg/m2 dózisban, vagy nem (NSABP B-28, BMS CA139-270). Az utánkövetés középideje 64 hónap volt, a paklitaxelt kapó betegeknél szignifikánsan, 17%-kal csökkent a betegség kiújulásának a kockázata, azokhoz a betegekhez képest, akik csak AC-kezelést kaptak (p = 0,006), és a paklitaxel-kezelés a halálozás kockázatának 7%-os csökkenésével is összefüggött (95% KI: 0,78‑1,12). Minden alcsoportelemzés a paklitaxel-kezelési kart ítélte előnyösebbnek. Ebben a vizsgálatban a hormonreceptor-pozitív tumorban szenvedő betegeknél a betegség visszatérésének kockázata 23%-kal (95% KI: 0,6‑0,92), míg a hormonreceptor-negatív tumorban szenvedő betegek alcsoportjában 10%-kal csökkent (95% KI: 0,7‑1,11). A paklitaxel biztonságosságát és hatásosságát a metasztatikus emlőkarcinóma első vonalbeli kezelésében két kulcsfontosságú (pivotális), fázis III., randomizált, kontrollos, nyílt vizsgálat keretében értékelték. Az első vizsgálatban (BMS CA139-278) a bólusban adott doxorubicint (50 mg/m2), majd ezt követően 24 órával adott paklitaxel (220 mg/m2 3 órás infúzióban) kombinációt (AT) hasonlították össze a standard FAC-kezeléssel (5-FU 500 mg/m2, doxorubicin 50 mg/m2, ciklofoszfamid 500 mg/m2). Mindkét kezelést háromhetente, 8 cikluson keresztül adták. Ebbe a randomizált vizsgálatba 267 olyan metasztatikus emlőkarcinómában szenvedő beteg került bevonásra, akik korábban nem kaptak kemoterápiát, vagy csak nem‑antraciklin‑tartalmú adjuváns kemoterápiát kaptak. Az eredmények szignifikáns különbséget mutattak a progresszióig eltelt időben az AT-t és az FAC-ot kapó betegek között (8,2 vs. 6,2 hónap, p = 0,029). A medián túlélés jobb volt a paklitaxel/doxorubicin-csoportban, mint a FAC-csoportban (23,0 vs. 18,3 hónap, p = 0,004). Az AT és FAC kezelési ágban a betegek 44%-a, illetve 48%-a kapott további kemoterápiát, amely a betegek 7%‑ában, illetve 50%-ában tartalmazott taxánokat. A terápiás választ mutatók teljes aránya is jelentősen magasabb volt az AT-ágban a FAC-ághoz képest (68% vs. 55%). A teljes választ mutatók aránya a paklitaxel/doxorubicin-ágban 19% volt, míg a FAC-ágban ez az érték 8% volt. Minden hatásossági eredményt megerősített később egy maszkolt független ellenőrzés. A második kulcsfontosságú (pivotális) vizsgálatban a paklitaxel és a Herceptin kombináció hatásosságát és biztonságosságát vizsgálták a HO648g vizsgálat előre eltervezett alcsoport-analízise során (olyan metasztatizáló emlődaganatban szenvedő betegeknél, akik korábban antraciklin adjuváns kezelést kaptak). Előzőleg adjuváns antraciklin-kezelésben nem részesült betegek esetében a Herceptin és a paklitaxel kombináció hatásosságát nem igazolták. A háromhetente adott trasztuzumab (4 mg/ttkg telítő dózis, majd heti 2 mg/ttkg) és a 3 órás infúzióban adott paklitaxel (175 mg/m²) kombinációját, valamint az önmagában, 3 órás infúzióban adott paklitaxelt (175 mg/m²) hasonlították össze 188, HER-2 overexpressziót mutató (2+ vagy 3+ az immunhisztokémia szerint), emlődaganatban szenvedő betegnél, akik előzőleg antraciklin-kezelésben részesültek. A paklitaxelt háromhetente adták legalább hat kezelési cikluson keresztül, míg a trasztuzumabot hetente adták a betegség progressziójáig. A vizsgálat a paklitaxel/trasztuzumab kombináció szignifikáns előnyét mutatta ki a progresszióig eltelt idő (6,9 vs. 3,0 hónap), a válaszarány (41% vs. 17%), és a válasz időtartama (10,5 vs. 4,5 hónap) szempontjából az önmagában adott paklitaxellel összehasonlítva. A paklitaxel/trasztuzumab kombináció alkalmazása során megfigyelt legjelentősebb toxikus hatás a szívműködési zavar volt (lásd 4.8 pont). Előrehaladott stádiumú nem-kissejtes tüdődaganat Két, fázis III. vizsgálatban értékelték a 175 mg/m2 dózisú paklitaxelt és ezt követően 80 mg/m2 ciszplatin‑kezelést az előrehaladott NSCLC kezelésében (367 beteg kapott paklitaxelt tartalmazó kezelést). Mindkét vizsgálat randomizált volt, az egyikben a kezelést 100 mg/m2 ciszplatinnal hasonlították össze, a másikban az összehasonlításra 100 mg/m2 teniposzidot használtak, amit 80 mg/m2 ciszplatin követett (367 beteg kapta az összehasonlításra használt kezelést). A két vizsgálat eredményei hasonlók voltak. A mortalitásban, mint primer kimenetelben, nem volt jelentős különbség a paklitaxelt tartalmazó kezelési módok és az összehasonlításra használt kezelések között (a túlélési idő középértéke 8,1 és 9,5 hónap volt a paklitaxelt tartalmazó kezelési sémák esetén, míg 8,6 és 9,9 hónap az összehasonlításra használt kezelések mellett). Hasonlóképpen a progressziómentes túlélésben sem volt jelentős különbség a kezelések között. Jelentős haszon származott viszont a klinikai választ mutatók arányát tekintve. Az életminőségi eredmények arra utalnak, hogy a paklitaxel-tartalmú kezelési módok előnyösek az étvágytalanság vonatkozásában, és világos bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a paklitaxel‑tartalmú kezelési sémák kedvezőtlenebbek a perifériás neuropathiát tekintve (p < 0,008). AIDS-hez társuló Kaposi-sarcoma Az AIDS-szel társuló KS kezelésében a paklitaxel hatásosságát és biztonságosságát egy nem összehasonlító típusú vizsgálat keretében értékelték olyan előrehaladott KS-ban szenvedő betegek körében, akik előzőleg szisztémás kemoterápiában részesültek. Az elsődleges végpont a legjobb tumorválasz volt. A 107 betegből 63-at tekintettek rezisztensnek a liposzómális antraciklinekkel szemben. Ez az alcsoport képezte a hatásosság vizsgálatánál a fő populációt. A teljes sikerességi arány (teljes/részleges válasz) 15 kezelési ciklust követően 57% volt (KI: 44–70%) a liposzómális antraciklin-kezelésre rezisztens betegek körében. A terápiás válaszok több mint 50%-a már az első 3 ciklust követően nyilvánvaló volt. A liposzómális antraciklin-kezelésre rezisztens betegek körében a választ mutatók aránya hasonló volt azon betegcsoport eredményeivel, akik sosem kaptak proteáz‑inhibitort (55,6%), valamint azokéval, akik egyet kaptak, legalább két hónappal a paklitaxel‑kezelés előtt (60,9%). A progresszióig eltelt idő középértéke a fő populációban 468 nap volt (95% KI: 257-NE). A túlélés középideje nem volt kiszámítható, azonban az alsó 95%-os határ 617 nap volt a fő populációban.

Farmakokinetika:
Intravénás alkalmazást követően a paklitaxel plazmakoncentrációja bifázisosan csökken. A paklitaxel farmakokinetikáját 135 és 175 mg/m² adagot tartalmazó infúzió 3, illetve 24 óra alatt történő beadását követően határozták meg. Az átlagos terminális felezési időt 3,0–52,7 órában határozták meg, és az átlagos, nem kompartmentekből származtatott, egész szervezetre vonatkozó érték 11,6–24,0 l/óra/m² volt. A teljes szervezetre vonatkozó clearance a paklitaxel plazmakoncentrációjának emelkedésével csökkent. Az átlagos egyensúlyi megoszlási térfogat 198‑688 l/m² volt, ami jelentős extravascularis megoszlásra és/vagy szöveti kötődésre utal. 3 órás infúzió esetén a dózis növelése nem-lineáris farmakokinetikát eredményez. A dózis 30%-os, 135 mg/m²-ről 175 mg/m²-re történő növelése után a Cmax‑értékek 75%-kal, az AUC0-∞‑értékek pedig 81%-kal nőttek. 19 KS-ban szenvedő beteg számára 3 óra alatt beadott 100 mg/m² dózist követően az átlagos Cmax 1530 ng/ml (tartomány: 761–2860 ng/ml), az átlagos AUC-érték pedig 5619 ng×óra/ml (tartomány: 2609–9428 ng.óra/ml) volt. A clearance 20,6 l/h/m² (tartomány: 11–38), a megoszlási térfogat pedig 291 l/m² (tartomány: 121–638) volt. A terminális eliminációs felezési idő átlagosan 23,7 óra (tartomány: 12–33) volt. A szisztémás paklitaxel-expozíció tekintetében a betegen belüli variabilitás minimális volt. Több kezelési ciklus után nem észleltek a paklitaxel felhalmozódására utaló jeleket. A humán szérumfehérjékhez történő kötődést értékelő in vitro vizsgálatok szerint a gyógyszer 89‑98%-a fehérjékhez kötődik. Cimetidin, ranitidin, dexametazon vagy difenhidramin jelenléte a paklitaxel fehérjekötődését nem befolyásolta. A paklitaxel kiürülési mechanizmusa az emberben nem teljes mértékben tisztázott. A vizeletben változatlan formában a kumulatív dózis átlagosan 1,3–12,6%-a jelenik meg, ami jelentős nem-renalis kiválasztásra utal. A májmetabolizmus és a biliaris clearance lehet a paklitaxel eliminációjának fő mechanizmusa. Úgy tűnik, hogy a paklitaxelt főként a citokróm P450 enzimek metabolizálják. Radioaktívan jelölt paklitaxel beadása után, a székletben a beadott dózisnak átlagosan 26%-a jelent meg 6‑alfa‑hidroxi‑paklitaxel, 2%-a 3'-p-hidroxi-paklitaxel, 6%-a pedig 6‑alfa‑3'‑p‑dihidroxi‑paklitaxel formában. Ezeknek a hidroxilált metabolitoknak a kialakulását a CYP2C8, a CYP3A4, illetve mindkettő (CYP2C8 és CYP3A4) katalizálja. A károsodott vese- vagy májműködés hatásait a paklitaxel eliminációjára 3 órás infúziót követően nem vizsgálták hivatalosan. Egy hemodializált, 135 mg/m² adagban 3 órás paklitaxel infúziós kezelésben részesült betegből származó farmakokinetikai paraméterek a nem-dializált betegek esetében megállapított tartományon belül voltak. Olyan klinikai vizsgálatokban, melyek során a paklitaxelt és a doxorubicint egyidejűleg kapták a betegek, a doxorubicin és metabolitjainak eloszlása és kiürülése elhúzódó volt. A doxorubicin teljes plazmaexpozíciója 30%-kal nagyobb volt, ha a doxorubicin beadását azonnal követte a paklitaxel, mint amikor a két gyógyszer alkalmazása között eltelt 24 óra. A Paclitaxel Kabi kombinációs alkalmazása előtt kérjük, olvassa el a ciszplatin, a doxorubicin illetve a trasztuzumab készítmények alkalmazási előírását a gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatos információkért.

Minden jog fenntartva © 2015-2019 Parenterális Munkacsoport
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertár