Az Ibuprofen B. Braun közepes erősségű akut fájdalom rövid távú kezelésére, valamint láz rövid távú tüneti kezelésére javallott felnőtteknél, amennyiben az intravénás alkalmazás klinikailag indokolt az egyéb alkalmazási módok kivitelezhetetlensége miatt.

· A készítmény hatóanyagával, egyéb NSAID‑okkal vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyaggal szembeni túlérzékenység; · Acetilszalicilsav (ASA) vagy más nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek (NSAID‑ok) szedése során jelentkező hörgőgörcs, asthma, rhinitis, angiooedema vagy urticaria korábbi előfordulása; · Fokozott vérzéshajlammal vagy aktív vérzéssel járó állapotok, például thrombocytopenia; · Aktív, vagy a kórelőzményben szereplő visszatérő pepticus fekély/vérzés (fekély vagy vérzés igazolt előfordulása két vagy több alkalommal); · Korábbi NSAID‑kezelés kapcsán fellépő gastrointestinalis vérzés vagy perforatio; · Cerebrovascularis vagy egyéb aktív vérzés; · Súlyos máj‑ vagy vesekárosodás; · Súlyos szívelégtelenség (NYHA IV. stádium); · Súlyos dehidráció (hányás, hasmenés vagy elégtelen folyadékbevitel következtében); · A terhesség utolsó trimesztere (lásd 4.6 pont).

Adagolás A nemkívánatos hatások minimálisra csökkenthetők oly módon, hogy a legalacsonyabb hatásos dózist a tünetek kezeléséhez szükséges legrövidebb ideig alkalmazzák (lásd 4.4 pont). A készítmény alkalmazását azokra a helyzetekre kell korlátozni, amikor az oralis alkalmazás nem célszerű. A beteget át kell állítani oralis kezelésre, amint ez lehetségessé válik. Ez a gyógyszer kizárólag rövid távú, akut kezelésére javallott, és 3 napnál hosszabb ideig nem alkalmazható. Fenn kell tartani a beteg megfelelő hidráltságát, hogy a vesét érintő lehetséges mellékhatások kockázatát minimálisra csökkentsük. Felnőttek Az ajánlott adag 400 mg ibuprofén 6‑8 óránként alkalmazva, szükség szerint. Az ajánlott maximális napi adag 1200 mg, amit nem szabad túllépni. Idősek Mint minden nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszer (non‑steroidal anti‑inflammatory drug, NSAID) esetében, óvintézkedésekről gondoskodni kell idős betegek kezelésekor, mivel ők általában hajlamosabbak a mellékhatásokra (lásd 4.4 és 4.8 pont), valamint nagyobb a valószínűsége annak is, hogy vese‑, máj‑ vagy cardiovascularis működészavar alakul ki náluk, és hogy egyéb gyógyszereket is alkalmaznak egyidejűleg. Ebben a populációban különösen ajánlott betartani, hogy a tünetek kezeléséhez szükséges legalacsonyabb hatásos dózist kell alkalmazni a lehető legrövidebb ideig. A kezelést rendszeres időközönként felül kell vizsgálni, és fel kell függeszteni, ha nem mutatkozik előny, vagy intolerancia alakul ki. Vesekárosodás Az NSAID‑ok veseelégtelen betegeknél történő alkalmazásakor óvatossággal kell eljárni. Enyhe vagy közepes vesekárosodásban szenvedő betegeknél csökkenteni kell a kezdő adagot, és mindig a tünetek kezeléséhez szükséges lehető legalacsonyabb adagot kell alkalmazni, a lehető legrövidebb ideig, valamint ellenőrizni kell a veseműködést. Ez a gyógyszer súlyos vesekárosodásban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3 pont). Májkárosodás Bár nem figyeltek meg különbségeket a farmakokinetikai profilban, az NSAID‑ok ilyen betegcsoportokban történő alkalmazásakor óvintézkedésekről kell gondoskodni. Enyhe vagy közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél csökkentett adagokkal kell kezdeni a kezelést, és mindig a tünetek kezeléséhez szükséges lehető legalacsonyabb adagot kell alkalmazni, a lehető legrövidebb ideig, valamint gondosan ellenőrizni kell a beteget. Ez a gyógyszer súlyos májkárosodásban szenvedő betegeknél ellenjavallt (lásd 4.3 pont). Gyermekek és serdülők Ez a gyógyszer gyermekeknél és serdülőknél nem alkalmazható. Az Ibuprofen B. Braun alkalmazását gyermekeknél és serdülőknél nem vizsgálták. Ezért biztonságossága és hatásossága nem igazolt. Az alkalmazás módja: Intravénás alkalmazásra. Az Ibuprofen B. Braunt kizárólag szakképzett egészségügyi személyzet adhatja be megfelelően felszerelt környezetben. Az oldatot intravénás infúzió formájában, 30 perc alatt kell beadni.

A nemkívánatos hatások értékelésekor a következő gyakoriságokat vették alapul: Nagyon gyakori: ≥1/10 Gyakori: ≥1/100 – <1/10 Nem gyakori: ≥1/1000 – <1/100 Ritka: ≥1/10 000 – <1/1000 Nagyon ritka: <1/10 000 Nem ismert: a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg A leggyakrabban megfigyelt nemkívánatos hatások gastrointestinalis jellegűek. Néha halálos kimenetelű pepticus fekély, perforatio vagy gastrointestinalis vérzés léphet fel, különösen időseknél (lásd 4.4 pont). Az alkalmazást követően hányingert, hányást, hasmenést, flatulentiát, székrekedést, emésztési zavart, hasi fájdalmat, melaenát, haematemesist, stomatitis ulcerosát, valamint a colitis és a Crohn‑betegség exacerbációját jelentették (lásd 4.4 pont). Ritkábban gastritis is megfigyelhető volt. Főleg a gastrointestinalis vérzés kockázata függ a dózistartománytól és az alkalmazás időtartamától. Nagyon ritkán súlyos túlérzékenységi reakciókról (köztük az infúzió beadásának helyén fellépő reakciókról, anaphylaxiás sokkról), valamint a bőrt érintő súlyos mellékhatásokról, például bullosus bőrreakciókról, köztük Stevens—Johnson‑szindrómáról, valamint toxikus epidermalis necrolysisről (Lyell‑szindróma), erythema multiforméról és alopeciáról számoltak be. Beszámoltak fertőzésekhez társuló gyulladások súlyosbodásáról (például nekrotizáló fasciitis kialakulása), ami egybeesett a nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazásával. Lehetséges, hogy ez a nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek hatásmechanizmusával áll összefüggésben. Varicella‑fertőzés során fényérzékenység, allergiás vasculitis, valamint kivételes esetekben súlyos bőrfertőzések és a lágyrészeket érintő szövődmények alakulhatnak ki (lásd 4.4 pont). Beszámoltak oedema, hypertonia és szívelégtelenség előfordulásáról NSAID‑kezelés kapcsán. Klinikai vizsgálatok arra utalnak, hogy az ibuprofén alkalmazása – különösen, ha nagy dózisban (2400 mg/nap) történik – az artériás thromboticus események (például myocardialis infarctus vagy stroke) kockázatát kis mértékben fokozhatja (lásd 4.4 pont).

Fertőző betegségek és parazitafertőzések	Nagyon ritka	Beszámoltak fertőzésekhez társuló gyulladások súlyosbodásáról (például nekrotizáló fasciitis kialakulása), ami egybeesett a nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek alkalmazásával. Lehetséges, hogy ez a nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek hatásmechanizmusával áll összefüggésben.
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek	Nagyon ritka	A vérképzés zavarai (anaemia, agranulocytosis, leukopenia, thrombocytopenia és pancytopenia). Első jelei lehetnek: láz, torokfájás, a szájnyálkahártya felületes fekélye, influenzaszerű tünetek, nagyfokú kimerültség, orrvérzés és bevérzések a bőrön.
Immunrendszeri betegségek és tünetek	Nem gyakori	Bőrkiütéssel és viszketéssel járó túlérzékenységi reakciók, valamint asthmás rohamok (esetlegesen vérnyomáseséssel együtt).
	Nagyon ritka	Szisztémás lupus erythematosus, súlyos túlérzékenységi reakciók, arc oedema, nyelvduzzanat, a légutak szűkületével járó belső gégeduzzanat, nehézlégzés, palpitatio, hypotonia és életveszélyes sokk
Pszichiátriai kórképek	Nem gyakori	Szorongás, nyugtalanság
	Ritka	Pszichotikus reakciók, idegesség, ingerlékenység, zavartság vagy dezorientáció és depresszió
Idegrendszeri betegségek és tünetek	Nagyon gyakori	Fáradékonyság vagy álmatlanság, fejfájás, szédülés
	Nem gyakori	Insomnia, agitatio, ingerlékenység vagy fáradékonyság
	Nagyon ritka	Asepticus meningitis (tarkómerevség, fejfájás, hányinger, hányás, láz vagy zavartság). Autoimmun betegségekben (SLE, kevert kötőszöveti betegség) szenvedő betegeknél fokozottnak tűnik a hajlam ennek kialakulására.
Szembetegségek és szemészeti tünetek	Nem gyakori	Látászavarok
	Ritka	Reverzibilis toxikus amblyopia
A fül és az egyensúly‑érzékelő szerv betegségei és tünetei	Gyakori	Vertigo
	Nem gyakori	Tinnitus
	Ritka	Hallászavarok
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek	Nagyon ritka	Palpitatio, szívelégtelenség, myocardialis infarctus
Érbetegségek és tünetek	Nagyon ritka	Artériás hypertonia
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek	Nagyon ritka	Asthma, bronchospasmus, dyspnoe és sípoló légzés
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek	Nagyon gyakori	Gyomorégés, hasi fájdalom, hányinger, hányás, flatulentia, hasmenés, székrekedés és kismértékű gastrointestinalis vérvesztés, amely kivételes esetekben vérszegénységet okozhat.
	Gyakori	Potenciálisan vérzéssel vagy perforatióval járó gastrointestinalis fekély. Stomatitis ulcerosa, colitis és Crohn‑betegség súlyosbodása
	Nem gyakori	Gastritis
	Ritka	Oesophagus stenosis, diverticularis betegség súlyosbodása, aspecifikus haemorrhagiás colitis Ha gastrointestinalis vérzés lép fel, ez anaemiát és haematemesist idézhet elő.
	Nagyon ritka	Oesophagitis, pancreatitis, diaphragmaszerű intestinalis stricturák kialakulása
Máj‑ és epebetegségek, illetve tünetek	Ritka	Icterus, a májműködés zavara, májkárosodás, főleg hosszú távú terápia esetén ‑ akut hepatitis
	Nem ismert	Májelégtelenség
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei	Gyakori	Bőrkiütés
	Nem gyakori	Urticaria, pruritus, purpura (az allergiás purpurát is beleértve), bőrkiütés
	Nagyon ritka	Hólyagos bőrreakciók, köztük Stevens—Johnson‑szindróma és toxikus epidermális necrolysis (Lyell‑szindróma), erythema multiforme, alopecia. Fényérzékenységi reakciók és allergiás vasculitis. Varicella‑fertőzés során kivételes esetekben súlyos bőrfertőzések és a lágyrészeket érintő szövődmények alakulhatnak ki (lásd még „Fertőző betegségek és parazitafertőzések”).
	Nem ismert	Eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszerreakció (DRESS szindróma). Akut generalizált exanthemás pustulosis (AGEP)
A csont‑ és izomrendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei	Ritka	Tarkómerevség
Vese‑ és húgyúti betegségek és tünetek	Nem gyakori	Csökkent renalis excretio és oedemák kialakulása, főleg artériás hypertoniában vagy vesekárosodásban, nephrosis szindrómában, interstitialis nephritisben szenvedő betegeknél, amihez akut veseelégtelenség társulhat.
	Ritka	Veseszövet károsodás (papillaris necrosis) ‑ különösen hosszú távú terápia esetén ‑ és emelkedett húgysav‑koncentráció a vérben
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók	Gyakori	A beadás helyén jelentkező fájdalom és égő érzés
	Nem ismert	Az injekció beadásának helyén fellépő reakciók, például duzzanat, haematoma vagy vérzés.

Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Egyéb NSAID‑ok, a COX‑2‑gátlókat és a szalicilátokat is beleértve: Két vagy több NSAID egyidejű alkalmazása szinergista hatás révén fokozhatja a gastrointestinalis fekély és vérzés kockázatát. Ezért az ibuprofén és más NSAID‑ok együttes alkalmazása kerülendő (lásd 4.4 pont). Az ibuprofén és az acetilszalicilsav egyidejű alkalmazása a mellékhatások fokozódásának lehetősége miatt általában nem ajánlott. Kísérleti adatok arra utalnak, hogy az ibuprofén kompetitív módon gátolhatja a kis dózisban alkalmazott acetilszalicilsav thrombocyta‑aggregációra kifejtett hatását, ha beadásuk egyidejűleg történik. Bár ezeknek az adatoknak a klinikai helyzetre való extrapolálásában vannak bizonytalanságok, nem zárható ki annak lehetősége, hogy az ibuprofén rendszeres, hosszú távú használata csökkentheti a kis dózisú acetilszalicilsav kardioprotektív hatását. Az ibuprofén esetenkénti alkalmazásáról nem feltételezik, hogy klinikailag jelentős hatást okozna ebben a vonatkozásban (lásd 5.1 pont). Lítium: Ibuprofén lítiummal történő együttes alkalmazása növelheti ezen gyógyszerek szérumszintjét. A szérum lítiumszintjének ellenőrzése szükséges. Szívglikozidok (digoxin): Az NSAID‑ok súlyosbíthatják a szívelégtelenséget, csökkenthetik a glomerularis filtrációs rátát és növelhetik a szívglikozidok plazmaszintjét. A szérum digoxinszint ellenőrzése ajánlott. Fenitoin: Ibuprofénnel végzett egyidejű kezelés esetén növekedhet a fenitoin plazmaszintje, ezáltal fokozódhat a toxicitás kockázata. Antihipertenzív szerek (diuretikumok, ACE‑gátlók, béta‑receptor‑blokkolók és angiotenzin‑II‑antagonisták): A diuretikumok és ACE‑gátlók fokozhatják az NSAID‑ok nephrotoxicitását. Az NSAID‑ok csökkenthetik a diuretikumok és egyéb vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, köztük az ACE‑gátlók és a béta‑blokkolók hatását. Csökkent veseműködésű betegeknél (például dehidrált betegek vagy csökkent veseműködésű idős betegek) ACE‑gátlók és angiotenzin‑II‑antagonisták egyidejű alkalmazása ciklooxigenáz‑gátló gyógyszerekkel a veseműködés további romlását eredményezheti, egészen akut veseelégtelenség kialakulásáig. Ez a folyamat általában reverzibilis. Ezért ilyen kombinációk csak fokozott óvatossággal alkalmazhatók, különösen idős betegeknél. Fel kell hívni a betegek figyelmét a kellő folyadékfogyasztásra, és közvetlenül az egyidejű terápia megkezdése utáni időszakban szükséges a veseműködés rendszeres ellenőrzése. Ibuprofén és ACE‑gátlók egyidejű alkalmazása hyperkalaemiához vezethet. Káliumspóroló diuretikumok: Ibuprofénnel egyidejű alkalmazásuk hyperkalaemiához vezethet (javasolt a szérum káliumszint ellenőrzése). Kaptopril: Kísérletes vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az ibuprofén ellensúlyozza a kaptopril fokozott nátriumürítést kiváltó hatását. Kortikoszteroidok: Gastrointestinalis fekély vagy vérzés fokozott kockázata (lásd 4.4 pont). Thrombocyta‑aggregáció gátló készítmények (például klopidogrél és tiklopidin), valamint szelektív szerotonin‑visszavétel‑gátlók (SSRI‑k): Gastrointestinalis vérzés fokozott kockázata (lásd 4.4 pont). Az NSAID‑ok a thrombocytafunkció gátlásában megmutatkozó additív hatás miatt nem alkalmazhatók együtt tiklopidinnel. Metotrexát: Az NSAID‑ok gátolják a metotrexát tubularis szekrécióját, és bizonyos metabolikus kölcsönhatások léphetnek fel a metotrexát csökkent clearance‑ét eredményezve. Ibuprofén alkalmazása a metotrexát adása előtt vagy után 24 órán belül a metotrexát koncentrációjának emelkedéséhez, és toxikus hatásainak fokozódásához vezethet. Ezért NSAID‑ok és metotrexát nagy adagjainak egyidejű alkalmazása kerülendő. Kis dózisú metotrexáttal végzett kezelés esetén is figyelembe kell venni az interakciók potenciális kockázatát, különösen károsodott veseműködésű betegek esetében. Kombinált kezelés esetén a veseműködést ellenőrizni kell. Ciklosporin: Bizonyos nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszerek egyidejű alkalmazása esetén fokozott a ciklosporin által előidézett vesekárosodás kockázata. Ez a hatás nem zárható ki a ciklosporin ibuprofénnel való kombinálásakor sem. Antikoagulánsok: Az NSAID‑ok fokozhatják az antikoagulánsok, például a warfarin hatását (lásd 4.4 pont). Egyidejű kezelés esetén a véralvadási paraméterek ellenőrzése ajánlott. Szulfanilureák: Az NSAID‑ok fokozhatják a szulfanilureák hypoglykaemizáló hatását. Egyidejű kezelés esetén a vércukorszint ellenőrzése ajánlott. Takrolimusz: Nephrotoxicitás fokozott kockázata. Zidovudin: Egyidejű zidovudin‑ és ibuprofén‑kezelésben részesülő HIV‑pozitív, haemophiliás betegeknél bizonyítottan fokozott a haemarthrosis és a haematomák előfordulásának kockázata. Zidovudin és NSAID‑ok egyidejű alkalmazása során fokozott lehet a hematológiai toxicitás kockázata. Az együttes alkalmazás megkezdése után 1‑2 héttel a vérkép ellenőrzése ajánlott. Probenecid és szulfinpirazon: Probenecidet vagy szulfinpirazont tartalmazó gyógyszerek késleltethetik az ibuprofén kiürülését. Kinolon antibiotikumok: Állatkísérletes adatok azt mutatják, hogy az NSAID‑ok fokozhatják a kinolon antibiotikumok alkalmazása kapcsán előforduló convulsiók kockázatát. NSAID‑okat és kinolonokat szedő betegeknél magasabb lehet a convulsiók kialakulásának kockázata. CYP2C9‑gátlók: Az ibuprofén CYP2C9‑gátlókkal történő egyidejű alkalmazása fokozhatja az ibuprofén‑expozíciót (CYP2C9‑szubsztrát). Egy vorikonazollal és flukonazonnal (CYP2C9‑gátlók) végzett vizsgálatban az S(+)‑ibuprofén‑expozíció körülbelül 80‑100%‑os növekedése volt tapasztalható. Erős hatású CYP2C9‑gátlók egyidejű alkalmazása esetén megfontolandó az ibuprofén dózisának csökkentése, különösen nagy dózisú ibuprofén vorikonazollal vagy flukonazollal együtt történő alkalmazásakor. Mifepriszton: A mifepriszton alkalmazását követő 8‑12 napon belül adott NSAID csökkenheti a mifepriszton hatását. Alkohol: Krónikus alkoholizmusban szenvedő betegeknél (14‑20 vagy több ital hetente) az ibuprofén alkalmazása a jelentős gastrointestinalis mellékhatások, köztük a vérzés fokozott kockázata miatt kerülendő. Aminoglikozidok: Az NSAID‑ok csökkenthetik az aminoglikozidok kiválasztódását, és fokozhatják toxicitásukat. Gyógynövénykivonatok: A Ginkgo biloba fokozhatja az NSAID‑ok alkalmazása mellett fennálló vérzési kockázatot.

A mellékhatások előfordulása minimálisra csökkenthető, ha a tünetek kezeléséhez szükséges legalacsonyabb hatásos dózist alkalmazzák a lehető legrövidebb ideig (lásd 4.8 pont). Az Ibuprofen B. Braun együttes alkalmazása egyéb NSAID‑okkal, köztük a szelektív ciklooxigenáz‑2 gátlókkal (koxibokkal) kerülendő. Időskorú betegek esetében magasabb az NSAID‑ok alkalmazása kapcsán kialakuló mellékhatások előfordulási gyakorisága, különösen a gastrointestinalis vérzés és perforatio, amely végzetes lehet (lásd 4.8 pont). Gastrointestinalis kockázatok: Valamennyi NSAID‑dal végzett kezelés során beszámoltak akár halált is okozó gastrointestinalis vérzésről, fekélyről vagy perforatióról, amelyeket nem feltétlenül kísértek figyelmeztető tünetek vagy előztek meg a kórelőzményben súlyos gastrointestinalis események. A gastrointestinalis vérzés, fekély vagy perforatio kockázata fokozottabb magasabb NSAID‑adagok alkalmazása esetén, ha a beteg kórelőzményében fekély szerepel, különösen, ha ez vérzéssel vagy perforatióval együtt lépett fel (lásd 4.3), valamint időskorúaknál. Ezeknél a betegeknél a lehetséges legalacsonyabb dózissal kell kezdeni a kezelést. A gyomorvédő szerekkel (például mizoprosztol vagy protonpumpa‑gátlók) történő együttes kezelés megfontolandó ezeknél a betegeknél, valamint az alacsony dózisú acetilszalicilsav (ASA) vagy a gastrointestinalis kockázatot feltehetően fokozó egyéb gyógyszerek szedését igénylő betegeknél is (lásd alább és 4.5 pont). Azoknak a betegeknek, akiknek a kórelőzményében gastrointestinalis toxicitás szerepel ‑ különösen az időskorúaknak ‑ be kell számolniuk minden szokatlan hasi tünetről (különösen a gastrointestinalis vérzésről), főleg a kezelés kezdeti szakaszában. Óvatosság ajánlott azoknál a betegeknél, akik egyidejűleg olyan gyógyszereket szednek, melyek növelhetik a fekély vagy a vérzés kialakulásának kockázatát, mint például a szájon át szedhető kortikoszteroidok, antikoagulánsok, pl. warfarin, szelektív szerotonin‑visszavétel gátlók vagy thrombocytaaggregáció‑gátló szerek, pl. az acetilszalicilsav (ASA) (lásd 4.5 pont). Ha az Ibuprofen B. Braun‑kezelésben részesülő betegnél gastrointestinalis vérzés vagy fekély lép fel, a kezelést fel kell függeszteni (lásd 4.3 pont). NSAID‑ok csak kellő óvatossággal alkalmazhatók azoknál a betegeknél, akiknek a kórelőzményében gastrointestinalis betegség (pl. colitis ulcerosa vagy Crohn‑betegség) szerepel, mivel a betegség súlyosbodhat (lásd 4.8 pont). Cardiovascularis és cerebrovascularis hatások: Klinikai vizsgálatok arra utalnak, hogy az ibuprofén alkalmazása – különösen nagy dózisban (2400 mg/nap) – az artériás thromboticus események (például myocardialis infarctus vagy stroke) kockázatát kis mértékben növelheti. Általánosságban, epidemiológiai vizsgálatok nem utalnak arra, hogy az ibuprofén kis dózisban (pl. ≤ 1200 mg/nap) történő alkalmazása az artériás thromboticus események fokozott kockázatával járna. A nem megfelelően beállított hypertoniában, pangásos szívelégtelenségben (NYHA II‑III. stádium), igazolt ischaemiás szívbetegségben, perifériás artériás betegségben és/vagy cerebrovascularis betegségben szenvedő betegek csak gondos mérlegelés után kezelhetők ibuprofénnel, és a nagy dózisok (2400 mg/nap) kerülendők. Gondos mérlegelés szükséges olyankor is, mielőtt hosszú távú kezelést indítanak fokozott cardiovascularis kockázatú betegeknél (pl. hypertonia, hyperlipidaemia, diabetes mellitus, dohányzás), különösen olyankor, ha az ibuprofén nagy dózisainak (2400 mg/nap) alkalmazása lenne szükséges. Súlyos bőrreakciók: Az NSAID-ok alkalmazásával kapcsolatban nagyon ritkán súlyos (esetenként halálhoz vezető) bőrreakciókról számoltak be, például exfoliatív dermatitisről, Stevens–Johnson-szindrómáról és toxikus epidermalis necrolysisről (lásd 4.8 pont). Úgy tűnik, hogy a terápia korai szakaszában a legnagyobb az ilyen reakciók kockázata, az esetek többségében a reakció a kezelés első hónapjában lép fel. Az ibuprofént tartalmazó gyógyszerek alkalmazásával kapcsolatosan akut generalizált exanthemás pustulosis (AGEP) előfordulásáról számoltak be. Az ibuprofén alkalmazását fel kell függeszteni olyan jelek és tünetek első jelentkezésekor, mint a bőrkiütés, nyálkahártya-elváltozások vagy a túlérzékenységre utaló bármely egyéb tünet. Máj‑ vagy vesekárosodás: Az ibuprofén óvatosan alkalmazandó olyan betegeknél, akiknek a kórelőzményében máj‑ vagy vesebetegség szerepel, és különösen diuretikumokkal végzett egyidejű kezelés alatt, mivel a prosztaglandinok gátlása folyadékvisszatartást és a veseműködés romlását idézheti elő. Ilyen betegeknél a lehető legalacsonyabb adagban kell alkalmazni az ibuprofént, és a beteg veseműködését rendszeresen ellenőrizni kell. Dehidráció esetén biztosítani kell a kellő folyadékbevitelt. Különös óvatosság szükséges olyan betegeknél, akik ‑ például hasmenés miatt ‑ dehidrált állapotban vannak, mert a dehidráció vesekárosodás kialakulását eredményezheti. Fájdalomcsillapítók rendszeres alkalmazása ‑ különösen különböző fájdalomcsillapító hatású anyagok kombinálása esetén ‑ vesekárosodás kockázatával járó vesekárosodáshoz vezethet (analgetikum nephropathia). Ez a kockázat magasabb időseknél és vesekárosodásban, szívelégtelenségben, májműködési zavarban szenvedő, illetve diuretikumokat vagy ACE‑gátlókat szedő betegeknél. Az NSAID‑terápia abbahagyása után általában visszaáll a beteg kezelés előtti állapota. Az egyéb NSAID‑okhoz hasonlóan az ibuprofén is okozhat enyhe, átmeneti emelkedést bizonyos májfunkciós paraméterekben, valamint jelentős emelkedést a transzaminázok szintjében. Ha jelentős emelkedés tapasztalható ezekben az értékeken, a kezelést abba kell hagyni (lásd 4.3 pont). Anaphylactoid reakciók: A hatóanyag vagy a segédanyagok által kiváltott esetleges anaphylaxiás reakció észlelése érdekében az intravénás infúzió beadása alatt standard eljárásként ajánlott a beteg szoros ellenőrzése, különösen az infúzió kezdetén. Súlyos akut túlérzékenységi reakciók (például anaphylaxiás sokk) nagyon ritkán figyelhetők meg. Az Ibuprofen B. Braun beadása után a túlérzékenységi reakció első jelére le kell állítani a kezelést, és tüneti kezelést kell alkalmazni. A szakorvosnak meg kell kezdenie a tüneteknek megfelelő, orvosilag szükséges beavatkozásokat. Légzőrendszeri zavarok: Óvatosság szükséges, ha a gyógyszert olyan betegeknél alkalmazzák, akik asthma bronchialéban, krónikus rhinitisben vagy allergiás betegségekben szenvednek, vagy ilyen betegségek szerepelnek a kórelőzményükben, mivel beszámoltak olyan esetekről, amikor az NSAID‑ok ilyen betegeknél bronchospasmust, urticariát vagy angiooedemát okoztak. Hematológiai hatások: Az ibuprofén átmenetileg gátolhatja a vérlemezke funkciót (a thrombocyta‑aggregációt), megnövelve ezzel a vérzési időt, valamint a vérzés kockázatát. Az ibuprofén a thrombocyta‑aggregáció gátlása céljából ASA‑t szedő betegeknél csak fokozott óvatossággal alkalmazható. Ezért azokat a betegeket, akiknél alvadási zavarok állnak fenn, vagy műtéten esnek át, ellenőrizni kell. Az ibuprofén alkalmazása nagyobb műtéten átesett betegeknél közvetlenül a műtét utáni időszakban különös orvosi figyelmet igényel. Az ibuprofén tartós alkalmazása alatt a máj‑ és a veseműködés, valamint a vérkép rendszeres ellenőrzése szükséges. Az ibuprofén veleszületett porfirin‑anyagcserezavarban (például akut intermittáló porphyria) szenvedő betegeknél csak az előny/kockázat mérleg alapos értékelését követően alkalmazható. Alkohol egyidejű fogyasztása fokozhatja az NSAID‑ok alkalmazása alatt a hatóanyaggal összefüggő nemkívánatos mellékhatásokat, különösen azokat, amelyek a gastrointestinalis tractust vagy a központi idegrendszert érintik. A készítményt óvatosan kell alkalmazni azoknál a betegeknél, akiknél állapotrosszabbodást okozhat: · Azoknál a betegeknél, akiknél egyéb anyagokkal szembeni allergiás reakció fordult elő, mivel ennek a gyógyszernek az alkalmazása esetén is fennáll a túlérzékenységi reakciók fellépésének fokozott kockázata. · Szénanáthában, orrpolipban vagy krónikus obstructiv légúti betegségekben szenvedő betegeknél, mivel fokozott az allergiás reakciók előfordulásának kockázata. Ezek megnyilvánulhatnak asthmás rohamok (úgynevezett analgeticum asthma), Quincke‑oedema vagy urticaria formájában. Asepticus meningitis: Szisztémás lupus erythematosusban (SLE) szenvedő betegeknél ibuprofén alkalmazása kapcsán néhány esetben asepticus meningitisről számoltak be. Bár ennek előfordulása valószínűbb SLE‑ben és hasonló kötőszöveti betegségekben szenvedő betegeknél, néhány olyan betegnél is jelentették, akiknél semmilyen krónikus alapbetegség nem állt fenn. Ezért ezt a kezelés alkalmazásakor figyelembe kell venni (lásd 4.8 pont). Szemészeti hatások: Ibuprofén oralis alkalmazása kapcsán beszámoltak homályos vagy csökkent látásról, scotomáról és a színlátásban bekövetkezett változásokról. Ha a betegnél ilyen panaszok lépnek fel, abba kell hagyni az ibuprofén alkalmazását, és a beteget szemészeti vizsgálatra kell utalni, melynek részét kell képezze a centrális látótér és a színlátás vizsgálata is. Egyebek: Fájdalomcsillapítók hosszas alkalmazása fejfájás okozhat, amit tilos a gyógyszer emelt adagjaival kezelni. A varicella szövődményeként kivételes esetekben súlyos bőr‑ és lágyrészfertőzések alakulhatnak ki. A mai napig nem zárható ki az, hogy az NSAID‑ok is hozzájárulnak az ilyen fertőzések súlyosbodásához. Ezért varicella esetén ajánlott kerülni az Ibuprofen B. Braun alkalmazását. Az NSAID‑ok elfedhetik az egyidejűleg fennálló fertőzések tüneteit. Kölcsönhatások laboratóriumi tesztekkel: ­ vérzési idő (a terápia abbahagyása után még egy napig megnyúlt lehet); ­ vércukorszint (csökkenhet); ­ kreatinin‑clearance (csökkenhet); ­ hematokrit vagy hemoglobin (csökkenhet); ­ a karbamid‑nitrogén vérszintje, valamint a szérum kreatinin és kálium (emelkedhet); ­ májfunkciós tesztekkel: emelkedett transzamináz értékek. A segédanyagokkal kapcsolatos óvintézkedések: Ez a gyógyszer 358 mg nátriumot tartalmaz 100 ml-es tartályonként, ami megfelel a WHO által ajánlott maximális napi 2 g nátriumbevitel 17,9%-ának felnőtteknél.

Terhesség: A prosztaglandin‑szintézis gátlása károsan befolyásolhatja a terhességet és/vagy az embriofoetalis fejlődést. Epidemiológiai vizsgálatokból származó adatok arra utalnak, hogy fokozott a vetélés és a szívfejlődési zavar, valamint a gastroschisis kockázata, amennyiben a prosztaglandin‑szintézis gátlókat a terhesség korai szakaszában szedik. A cardiovascularis malformatio abszolút kockázata kevesebb, mint 1%‑ról körülbelül 1,5%‑ra nőtt. A kockázat a dózissal és a kezelés időtartamával vélhetően nő. Állatoknál prosztaglandin‑szintézis gátló adása a pre‑ és posztimplantációs veszteség, valamint az embriofoetalis letalitás növekedését eredményezte. Emellett a különféle ‑ például cardiovascularis ‑ fejlődési rendellenességek megnövekedett előfordulási gyakoriságáról számoltak be azoknál az állatoknál, amelyek az organogenezis időszakában prosztaglandinszintézis‑gátlót kaptak (lásd 5.3 pont). A terhesség első és második trimeszterében ibuprofén nem adható, kizárólag akkor, ha feltétlenül szükséges. Ha gyermekvállalást tervező nő alkalmaz ibuprofént, vagy az ibuprofént a terhesség első és második trimesztere alatt alkalmazzák, a dózist a lehető legalacsonyabb szinten kell tartani, és a kezelést a lehető legrövidebb ideig szabad folytatni. A terhesség harmadik trimesztere alatt valamennyi prosztaglandinszintézis‑gátló: ‑ a magzatban: · cardiopulmonalis toxicitást (a ductus arteriosus korai záródását és pulmonalis hypertoniát); és · veseműködési zavart okozhat, ami oligohydroamnionnal járó veseelégtelenségig fokozódhat; ‑ az anyában és az újszülöttben a terhesség végén: · megnyújthatja a vérzési időt az aggregáció‑gátló hatása révén, ami még nagyon kis dózisoknál is előfordulhat; · gátolja a méhösszehúzódásokat, késleltetve a szülés megindulását vagy a vajúdás elhúzódását eredményezve. Ezért az ibuprofén alkalmazása a terhesség harmadik trimeszterében ellenjavallt (lásd 4.3 pont). Szoptatás: Az ibuprofén és metabolitjai alacsony koncentrációban kiválasztódhatnak az anyatejbe. Mivel jelenleg nincsenek ismert, a csecsemőkre gyakorolt káros hatások, a szoptatás megszakítása általában nem szükséges, amennyiben az ibuprofén‑kezelést rövid ideig, alacsonyabb adagokkal végzik, azonban az újszülött szervezetében a prosztaglandinszintézis gátlásának lehetősége miatt a szoptatás megszakítása javasolt, ha az alkalmazott napi adag meghaladja az 1200 mg‑ot, vagy hosszabb ideig tart a kezelés. Termékenység: Bizonyíték van arra vonatkozóan, hogy a ciklooxigenázt/prosztaglandinszintézist gátló gyógyszerek az ovulációra gyakorolt hatás révén károsan befolyásolhatják a nők termékenységét. Ez a hatás a kezelés abbahagyásával reverzibilisnek bizonyult.

Tünetek Túladagolás esetén központi idegrendszeri tünetek, például fejfájás, tinnitus, szédülés, kábaság, eszméletvesztés és ataxia, valamint hasi fájdalom, hányinger és hányás fordulhat elő. Ezen kívül gastrointestinalis vérzés, valamint máj‑ és veseműködési zavar fellépése lehetséges. Előfordulhat továbbá hypotonia, légzésdepresszió és cyanosis. Súlyos mérgezésben metabolikus acidózis fordulhat elő. Kezelés A kezelés tüneti, és nincs specifikus antidotum. A mérgezés kezelésének terápiás lehetőségeit annak mértéke, súlyossága és a klinikai tünetek szabják meg, az intenzív terápiában alkalmazott szokásos gyakorlatnak megfelelően.

Farmakoterápiás csoport: Gyulladáscsökkentő és reumaellenes készítmények, nem‑szteroid készítmények. Propionsav származékok. Ibuprofén ATC kód: M01AE01 Az ibuprofén nem‑szteroid gyulladáscsökkentő gyógyszer, melynek ‑ vélhetően a prosztaglandinszintézis gátlásán keresztül kifejtett ‑ hatásosságát a gyulladást vizsgáló hagyományos állatkísérletes modellekben igazolták. Emberben az ibuprofén lázcsillapító hatású, valamint csökkenti a gyulladás okozta fájdalmat és duzzanatot. Továbbá reverzibilisen gátolja az ADP és kollagén indukálta thrombocyta‑aggregációt. Kísérleti adatok arra utalnak, hogy az ibuprofén kompetitív módon gátolhatja a kis dózisban alkalmazott acetilszalicilsav thrombocyta‑aggregációra kifejtett hatását, ha beadásuk egyidejűleg történik. Néhány farmakodinamikai vizsgálat azt mutatta, hogy amikor azonnali hatóanyag‑leadású acetilszalicilsav adag (81 mg) bevétele előtt 8 órán belül, illetve bevétele után 30 percen belül egyszeri adagban 400 mg ibuprofént adtak be, csökkent az acetilszalicilsav thromboxán‑képződésre vagy thrombocyta‑aggregációra kifejtett hatása. Bár ezeknek az adatoknak a klinikai helyzetre való extrapolálásában vannak bizonytalanságok, nem zárható ki annak lehetősége, hogy az ibuprofén rendszeres, hosszú távú használata csökkentheti a kis dózisú acetilszalicilsav kardioprotektív hatását. Az ibuprofén esetenkénti alkalmazásáról nem feltételezik, hogy klinikailag jelentős hatást okozna ebben a vonatkozásban (lásd 4.5 pont).

Felszívódás Az Ibuprofen B. Braun gyógyszert intravénásan kell alkalmazni, ezért felszívódási folyamatra nem kerül sor, és az ibuprofén biohasznosulása teljes mértékű. Emberben az ibuprofén intravénás beadása után az S‑enantiomer (aktív) és az R‑enantiomer maximális koncentrációja (C_max) 30 perc alatt beadott infúzió esetén körülbelül 40 perc elteltével alakul ki. Eloszlás A becsült eloszlási térfogat 0,11‑0,21 l/kg. Az ibuprofén nagymértékben kötődik plazmafehérjékhez, elsősorban albuminhoz. Biotranszformáció Az ibuprofén a májban két inaktív metabolittá metabolizálódik, és ezek az ibuprofén nem metabolizálódó részével együtt a vesén át választódnak ki változatlan formában vagy konjugáció után. Szájon át történő alkalmazás után az ibuprofén részben már a gyomorból, majd teljes mértékben a vékonybélből szívódik fel. A májban történő metabolizációt (hidroxilezés, karboxilálás) követően a farmakológiailag inaktív metabolitok teljesen kiürülnek, főként a vesén (90%), illetve részben az epén keresztül. Elimináció A vesén keresztül történő kiválasztás gyors és teljes. Az eliminációs felezési idő körülbelül 2 óra. Linearitás/nem‑linearitás Az ibuprofén plazmakoncentráció‑idő görbe alatti területe az ibuprofén egyszeri (200‑800 mg‑os tartományba eső) adagjának beadása után linearitást mutat. Farmakokinetikai/farmakodinámiás összefüggés(ek) Az ibuprofén plazmaszintje, farmakodinámiás tulajdonságai és összesített biztonságossági profilja között összefüggés áll fenn. Az ibuprofén intravénás és oralis alkalmazást követően sztereoszelektív farmakokinetikát mutat. Az intravénásan adott ibuprofén hatásmechanizmusa és farmakológiai jellemzői nem különböznek az oralis ibuprofénétől. Vesekárosodás Enyhén károsodott veseműködésű betegeknél a nem kötött (S)‑ibuprofén emelkedett szintjéről, az (S)‑ibuprofén magasabb AUC‑értékeiről, valamint az enantiomerek AUC‑értékeinek (S/R) magasabb arányáról számoltak be egészséges kontrollokhoz képest. Végstádiumú vesebetegségben szenvedő, dializált betegeknél az ibuprofén átlagos szabad frakciója körülbelül 3% volt az egészséges önkénteseknél mért körülbelül 1%‑os értékhez képest. A veseműködés súlyos károsodása az ibuprofén‑metabolitok akkumulációját eredményezheti. Ennek a hatásnak a jelentősége nem ismert. A metabolitok hemodialízissel eltávolíthatók (lásd 4.3 és 4.4 pont). Májkárosodás Racém ibuprofénnel kezelt, közepesen súlyos májkárosodásban szenvedő, cirrhoticus betegeknél (Child–Pugh szerinti pontszám: 6‑10) a felezési idő átlagosan 2‑szeresére történő megnyúlását figyelték meg, és az enantiomerek AUC‑értékeinek aránya (S/R) jelentősen alacsonyabb volt az egészséges kontrollokéhoz képest, ami az (R)‑ibuprofén aktív (S)‑enantiomerré történő metabolikus átalakulásának károsodására utal (lásd 4.3 és 4.4 pont).