Főoldal Hatóanyagok Készítmények Formulálás Dokumentumok Kereső
HATÓANYAGOK

Javallatok:
Az amiodaron-hidroklorid az alábbi súlyos szívritmuszavarok kezelésére javallott, ha más terápiák nem hatásosak vagy ellenjavalltak: - pitvari arrhythmiák, beleértve a pitvari fibrillációt vagy fluttert is; - atrioventricularis (AV) nodális arrhythmiák és AV nodális reentry tachycardia (AVNRT), pl. Wolff–Parkinson–White-szindróma megnyilvánulásaként; - életveszélyes kamrai arrhythmiák, beleértve a tartós vagy nem tartós kamrai tachycardiát vagy a kamrafibrilláció epizódjait is. Az Amiodaron Hameln 50 mg/ml koncentrátum oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz akkor alkalmazható, ha gyors hatás szükséges, vagy a per os adagolás nem lehetséges. Az amiodaron-hidroklorid az elektromos (DC) cardioversio előtt alkalmazható.

Ellenjavallatok:
- A készítmény hatóanyagával, jóddal vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. (Egy ampulla kb. 56 mg jódot tartalmaz.) - Benzil-alkohol tartalma miatt az Amiodaron Hameln 50 mg/ml koncentrátum oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz intravénás alkalmazása ellenjavallt újszülötteknél. - Súlyos légzési elégtelenség, keringés-összeomlás vagy súlyos artériás hipotónia. Az Amiodaron Hameln 50 mg/ml koncentrátum oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz intravénás bolus injekció formájában való alkalmazásakor ellenjavallatot jelent a hipotónia, a szívelégtelenség és a cardiomyopathia is. - A pajzsmirigy fennálló vagy az anamnézisben szereplő rendellenes működése (lásd 4.2 és 4.4 pont). - Sinus bradycardia, sinoatriális blokk, és sick sinus szindróma, ha a betegnek nincs pacemakere. Súlyos ingerületvezetési zavarok (magas fokú AV-blokk, bi- vagy trifascicularis blokk,) vagy szinuszcsomó-betegség esetén az amiodaron csak akkor alkalmazható, ha a beteget speciális osztályon kezelik, ahol ideiglenes pacemaker rendelkezésre áll. - Egyidejű kezelés a QT-szakasz megnyúlását kiváltó gyógyszerekkel (lásd 4.5 pont).

Adagolás:
A kezelést kizárólag kórházi vagy szakorvosi felügyelet és monitorozás mellett szabad megkezdeni. Az amiodaron-hidroklorid csak olyan körülmények között alkalmazható, ahol rendelkezésre állnak a szívműködés monitorozásához, a defibrillációhoz és szívműködés stimulálásához szükséges berendezések. A kezelés megkezdése előtt minden betegnél, akinél lehetséges, pajzsmirigyfunkciós vizsgálatot kell végezni. Adagolás A szokásos ajánlott dózis 5 mg/ttkg amiodaron-hidroklorid intravénás infúzióban, 20 perctől 2 óráig terjedő időtartam alatt beadva, a koncentrátumot 250 ml 5%-os glükóz-oldattal hígítva. Ezt ismételt infúziók követhetik, 24 óra alatt legfeljebb 1200 mg (kb. 15 mg/ttkg) összmennyiség beadásáig, legfeljebb összesen 500 ml 5%-os glükóz-oldattal hígítva. Az infúzió sebességét a terápiás válasz alapján kell módosítani (lásd 4.4 pont). Extrém klinikai sürgősségi esetben a kezelőorvos belátása szerint 150-300 mg amiodaron-hidroklorid lassú intravénás injekció formájában adható, 10-20 ml 5%-os glükóz-oldattal hígítva, legalább 3 percen keresztül beadva. Ezt legalább 15 percig nem szabad megismételni. Az amiodaron-hidrokloriddal ilyen módon kezelt betegeket szorosan megfigyelés alatt kell tartani, pl. intenzív osztályon (lásd 4.4 pont). Váltás infúzióról per os kezelésre Amint megfelelő terápiás válasz alakul ki, az infúzióval egyidejűleg per os kezelést kell indítani a szokásos telítő dózissal (azaz naponta 3-szor 200 mg-mal). Az amiodaron-hidroklorid-kezelést fokozatosan kell leépíteni. Gyermekek és serdülők Az amiodaron biztonságosságát és hatásosságát gyermekek és serdülők esetében még nem igazolták. A jelenleg rendelkezésre álló adatokra vonatkozóan lásd az 5.1 és 5.2. pontot. Benzil-alkohol tartalma miatt az Amiodaron Hameln 50 mg/ml koncentrátum oldatos injekcióhoz vagy infúzióhoz intravénás alkalmazása ellenjavallt újszülötteknél (lásd 4.3 pont), és óvatosan kell alkalmazni csecsemők és 3 év alatti gyermekek esetében (lásd 4.4 pont). Idősek Mint minden beteg esetében, fontos a minimális hatásos dózis alkalmazása. Annak ellenére, hogy nincs bizonyíték arra, hogy az adagolási előírások eltérnének ennél a betegcsoportnál, az idősek hajlamosabbak lehetnek bradycardia és az ingerületvezetési zavarok kialakulására, ha túl nagy dózist kapnak. Különös figyelmet kell fordítani a pajzsmirigyműködés monitorozására (lásd 4.3, 4.4 és 4.8 pont). Cardiopulmonális resuscitatio Kamrafibrilláció vagy elektromos terápiára (defibrilláció) nem reagáló, pulzushullám nélküli kamrai tachycardia esetén az ajánlott kezdő iv. dózis 300 mg (vagy 5 mg/ttkg) 20 ml 5%-os glükóz-oldattal hígítva és gyorsan injektálva. További 150 mg (vagy 2,5 mg/ttkg) iv. dózis adását meg lehet fontolni, ha a kamrafibrilláció továbbra is fennáll. Az inkompatibilitással kapcsolatos információkat lásd a 6.2 pontban. Máj- és vesekárosodás Bár máj- vagy vesekárosodásban szenvedő betegeknél tartós per os adagolás esetén az amiodaron dózisának módosítására nem volt szükség, parenterális alkalmazáskor a beteg szoros klinikai megfigyelése ajánlott, pl. intenzív osztályon. Az alkalmazás módja: Intravénás alkalmazásra. Infúzióban történő beadás: A gyógyszer alkalmazás előtti hígításáról szóló utasításokat lásd a 6.6 pontban.

Mellékhatások:
Az intravénásan alkalmazott amiodaron-hidroklorid-kezeléssel kapcsolatban jelentett leggyakoribb mellékhatások a következők voltak: infúzió okozta phlebitis, bradycardia és hipotónia. 1. táblázat: A mellékhatásokgyakorisága
Szervrendszer
Osztály
Nagyon gyakori (≥1/10) Gyakori (≥1/100 ‑ <1/10) Nem gyakori (≥1/1000 ‑ <1/100) Ritka (≥1/10 000 ‑ <1/1000) Nagyon ritka (<1/10 000) Nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg)
Vérképző-szervi és nyirok-rendszeri betegségek és tünetek - Amiodaronnal kezelt betegeknél esetenként csontvelő-granulomákat észleltek. Ennek klinikai jelentősége nem ismert. - Neutropenia - Agranulocytosis
Immun-rendszeri betegségek és tünetek -Anafilaxiás sokk. Angioödéma (Quincke-ödéma)
Endokrin betegségek és tünetek Nem megfelelő antidiuretikushormon-termelés szindróma (SIADH). -Hyperthyreosis, néhány esetben fatális kimenetellel (lásd 4.4 pont). -Hypothyreosis.
Pszichiátriai kórképek Delírium (ideértve a zavartságot is).
Ideg-rendszeri betegségek és tünetek Extra-pyramidalis tremor. Peripheriás szenzoros neuropathia és/vagy myopathia, amely általában reverzibilis a kezelés leállítása után. -Benignus intracranialis nyomás-fokozódás (pseudotumor cerebri). -Fejfájás.
Szem-betegségek és szemészeti tünetek Csaknem minden betegnél találnak a cornea elülső felszínén mikro-depozíciókat, amelyek általában a pupilla alatti területre korlátozódnak. Ezekhez vakító fény esetén színes gyűrűk észlelése vagy homályos látás társulhat. Ezek a tünetek általában az amiodaron-hidroklorid-kezelés abbahagyása után 6-12 hónappal múlnak el. Nervus opticus neuropathia/neuritis, amelyek progressziója során vakság alakulhat ki (lásd 4.4 pont).
Szív-betegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Dózisfüggő bradycardia. -Súlyos bradycardia (főleg a sinus csomó rendellenes működése esetén és időseknél) vagy (ritkábban) sinus-leállás, ami az amiodaron-kezelés abbahagyását teszi szükségessé. -Arrhythmiák kialakulása vagy rosszabbodása, néha következmé-nyes szívmegállással (lásd 4.4 és 4.5 pont). -Ingerület-vezetési rend-ellenességek (sinoartrialis blokk, AV-blokk). Torsades de pointes (lásd 4.4 pont).
Ér-betegségek és tünetek Hypotonia és emelkedett szívfrekvencia közvetlenül az injekció beadása után. Ezek a tünetek általában mérsékelt és átmeneti jellegűek. Súlyos hypotoniát vagy sokkot jelentettek túladagolást vagy túl gyors beadást követően (bolus injekció). Hőhullámok.
Légző-rendszeri, mellkasi és mediasti- nalis betegségek és tünetek -Interstitialis pneumonia vagy fibrosis, néha halálos kimenetellel (4.4 pont). - Felnőttkori akut respirációs distressz szindróma, néha fatális kimenetellel. -Bronchospasmus és/vagy apnoe súlyos légzési problémák esetén és főleg asztmában szenvedő betegeknél.
Emésztő-rendszeri betegségek és tünetek Hányinger. Pancreatitis (akut).
Máj- és epe-betegségek, illetve tünetek -A szérum transzaminázok szintjeinek enyhe vagy mérsékelt fokú (a normálérték 1,5-3-szorosa), gyakran átmeneti jellegű emelkedése a terápia kezdetén, amely dóziscsökkentéskor spontán megszűnik. -Akut májfunkciós eltérések magas szérum-transzamináz-szintekkel és/vagy sárgasággal, a májelégtelensé-get is beleértve, ami néha fatális kimenetelű lehet (lásd 4.4 pont).
A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei Ekcema. Verejtékezés. -Urticaria. -Súlyos, néhány esetben halálos kimenetelű bőrreakciók, így Stevens–Johnson-szindróma (SJS), toxikus epidermális necrolysis (TEN), dermatitis bullosa, valamint eosinophiliával és szisztémás tünetekkel járó gyógyszer-reakció (DRESS).
A csont- és izom-rendszer, valamint a kötőszövet betegségei és tünetei Hátfájás.
A nemi szervekkel és az emlőkkel kapcsolatos betegségek és tünetek Csökkent libido
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók Az injekció beadási helyén kialakuló reakciók: fájdalom, erythema, ödéma, nekrózis, extravasatio, infiltráció, gyulladás, induratio, thrombophlebitis, phlebitis, cellulitis, infekció, pigmentációs elváltozások. A benzil-alkohol segédanyag túlérzékeny-ségi reakciókat okozhat.
Sérülés, mérgezés és a beavatko-zással kapcsolatos szövődmények Primer graft diszfunkció szívátültetés után (lásd 4.4 pont)
Néhány ritka, túlérzékenységi reakcióra utaló esetről számoltak be az alábbi, különböző klinikai tünetek előfordulásával: vasculitis, emelkedett kreatininszinttel járó csökkent vesefunkció, thrombocytopenia, anaphylaxia. Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Interakciók:
Torsades de pointes típusú ritmuszavart vagy a QT-intervallum megnyúlását indukáló gyógyszerek Az amiodaronnal kölcsönhatásba lépő fontosabb gyógyszerek közé tartozik a warfarin, a digoxin, a fenitoin és bármely olyan gyógyszer, amely meghosszabbítja a QT-intervallumot. A torsade de pointes fokozott kockázata miatt ellenjavallt a kombinált terápia a QT-intervallumot meghosszabbító gyógyszerekkel (lásd 4.3 pont), így például: · Ia csoportba tartozó antiarrhythmiás szerekkel, pl. kinidin, prokainamid, dizopiramid; · III. csoportba tartozó antiarrhythmiás szerekkel, pl. szotalol, bretílium; · intravénásan beadott eritromicinnel, ko-trimoxazollal vagy pentamidin injekcióval; · egyes antipszchotikumokkal, pl. klórpromazin, tioridazin, flufenazin, pimozid, haloperidol, amiszulprid és szertindol; · lítiummal és triciklusos antidepresszánsokkal, pl. doxepin, maprotilin, amitriptilin; · bizonyos antihisztaminokkal, pl. terfenadin, asztemizol, mizolasztin; · maláriaellenes szerekkel, pl. kinin, meflokin, klorokin, halofantrin; · moxifloxacinnal. Fluorokinolonok Az amiodaronnal és fluorokinolonokkal egyidejűleg kezelt betegeknél ritkán a QTc-intervallum megnyúlását jelentették, torsade de pointes kialakulásával vagy anélkül. Kerülni kell az amiodaron fluorokinolonokkal történő egyidejű alkalmazását (a moxifloxacin együttadása ellenjavallt, lásd fent). A szívfrekvencia csökkenését, automáciát vagy vezetési zavarokat előidéző gyógyszerek Az amiodaron együttadása az alábbi gyógyszerekkel nem javasolt: · Béta-blokkolók és bizonyos kalciumcsatorna-gátlók (diltiazem, verapamil); a negatív chronotrop tulajdonságok fokozódása és vezetést lassító hatások előfordulhatnak. · Szofoszbuvir: Az amiodaron együttes alkalmazása szofoszbuvir-tartalmú terápiákkal, súlyos szimptomatikus bradycardiához vezethet. Ha az együttes adagolás nem kerülhető el, a szívműködés monitorozása ajánlott (lásd 4.4 pont). · Bélfalizgató hatású hashajtók, amelyek hypokalaemiát okozhatnak, ezáltal növelve a torsade de pointes kockázatát; más típusú hashajtó szereket kell alkalmazni. Óvatosan kell eljárni a kombinált terápiával az alábbi gyógyszerek esetén, amelyek hypokalaemiát és / vagy hypomagnesaemiát is okozhatnak:

  • diureticumok,
  • szisztémás kortikoszteroidok,
  • tetrakozaktid,
  • intravénásan alkalmazott amfotericin B.
Általános anaesthesia Potenciálisan súlyos szövődményeket írtak le általános érzéstelenítésben részesülő és amiodaront kapó betegeknél: atropinra nem reagáló bradycardia, hypotonia, ingerületvezetési zavarok, csökkent perctérfogat (lásd 4.4 pont). Nagyon ritkán fatális kimenetelű, súlyos légzési szövődményeket (felnőttkori akut respirációs distressz szindróma) észleltek, amelyek általában közvetlenül a sebészeti beavatkozás után alakultak ki. Nem zárható ki a magas oxigénkoncentrációval való kölcsönhatás (lásd 4.4 pont). Az amiodaron-hidroklorid hatása egyéb gyógyszerekre Az amiodaron és/vagy metabolitja, a dezetil-amiodaron gátolja a CYP 1A1, CYP 1A2, CYP 3A4, CYP 2C9, CYP 2D6 rendszereket, valamint a P-glikoproteint (P-gp), ezáltal megnövekedhet a szubsztrátok expozíciója. Az amiodaron hosszú felezési ideje miatt gyógyszerkölcsönhatások a kezelés után néhány hónappal is megfigyelhetők. P-gp szubsztrátok Az amiodaron a P-gp inhibitora. P-gp szubsztrátokkal történő együttadása során a szubsztrátok megnövekedett expozíciója várható. Digoxin Amiodaron-hidroklorid alkalmazása a korábban már digoxinnal kezelt betegnél a plazma digoxin-koncentrációjának emelkedésével járhat, és ez a magas digoxin-szintre jellemző tünetek és jelek kialakulásához vezethet; az automácia zavarai (túlzott bradycardia), a szívfrekvenciára kifejtett szinergista hatás és az atrioventricularis vezetés zavarai alakulhatnak ki. Klinikai, EKG- és biológiai monitorozás szükséges a szívglikozid-toxicitás klinikai jeleinek észlelése érdekében és a digoxin dózisát a felére kell csökkenteni. Dabigatrán Fokozott óvatossággal kell eljárni az amiodaron dabigatránnal történő együttadásakor vérzés kialakulásának kockázata miatt. Szükség lehet a dabigatrán dózisának módosítására. CYP 2C9 szubsztrátok Az amiodaron növeli CYP 2C9 szubsztrátok, mint pl. az orális antikoagulánsok (warfarin) és a fenitoin koncentrációját a citokróm P 450 2C9 gátlásán keresztül. Warfarin A warfarin dózisát megfelelő mértékben csökkenteni kell. A protrombinidő gyakoribb ellenőrzése ajánlott mind az amiodaron-kezelés alatt, mind a kezelés befejezését követően. Fenitoin Ha a túladagolás tünetei jelentkeznek, a fenitoin dózisát csökkenteni kell, és a plazma fenitoin-szintjét meg kell határozni. CYP 2D6 szubsztrátok Flekainid Mivel a flekainid főként a CYP2D6 enzim útján metabolizálódik, ezen izoenzim gátlása révén az amiodaron emeli a flekainid plazmakoncentrációját; ezért ajánlott a flekainid dózisát 50%-kal csökkenetni és a beteget szoros ellenőrzés alatt tartani a mellékhatások észlelése céljából. Ilyen körülmények között fokozottan ajánlott a plazma flekainid-szintjének monitorozása. CYP P450 3A4-szubsztrátok Ilyen gyógyszereknek a CYP 3A4 enzimet gátló amiodaronnal való együttadása esetén magasabb plazmakoncentrációjuk alakulhat ki, amely toxicitásuk növekedéséhez vezethet: · Ciklosporin: amiodaronnal kombinálva a ciklosporin plazmaszintje akár kétszeresére növekedhet. A ciklosporin dózisának csökkentése szükséges, hogy a plazmakoncentráció a terápiás tartományon belül maradjon. · Sztatinok: fokozódik az izomtoxicitás (pl. rhabdomyolysis) kockázata amiodaron és a CYP 3A4 enzimen keresztül metabolizálódó sztatinok, így pl. szimvasztatin, atorvasztatin, lovasztatin együttadása esetén. Amennyiben sztatin amiodaronnal együtt alkalmazandó, olyan sztatin alkalmazása javasolt, amely nem a CYP3A4-rendszeren metabolizálódik. · Egyéb, a CYP P450 3A4-en keresztül metabolizálódó gyógyszerek: pl. lidokain, takrolimusz, szildenafil, fentanil, midazolám, triazolám, dihidroergotamin, ergotamin és kolhicin. Egyéb CYP P450 izoenzim-szubsztrátokkal való kölcsönhatások In vitro vizsgálatok alapján az amiodaron gátolja a CYP 1A2, CYP 2C19 és CYP 2D6 enzimeket is a fő metabolitja által. Együttes adáskor az amiodaron várhatóan emelni fogja azoknak a gyógyszereknek a plazmakoncentrációját, amelyek metabolizmusa CYP 1A2, CYP 2C19 vagy CYP 2D6 függő. Egyéb gyógyszerek hatása az amiodaron-hidrokloridra A CYP 3A4 és CYP 2C8 inhibitorai gátolhatják az amiodaron metabolizmusát, és növelhetik expozícióját. Amiodaron-kezelés alatt javasolt a CYP 3A4-inhibitorok alkalmazását kerülni (pl. grépfrútlé, bizonyos gyógyszerek, pl. klaritromicin). A grépfrútlé gátolja a CYP P450 3A4 enzimet, és ezáltal növelheti az amiodaron plazmakoncentrációját. A grépfrútlé fogyasztása kerülendő per os amiodaron-kezelés alatt. 4.6 Termékenység, terhesség és szoptatás Terhesség Az amiodaron terhes nőknél történő alkalmazása tekintetében korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésre. Az amiodaron és az N-demetil-amiodaron átjutnak a placentán és az anyai plazmakoncentráció 10-25%-át érik el a magzatban. A leggyakrabban előforduló szövődmények közé tartoznak a növekedési retardáció, a koraszülés, az újszülött pajzsmirigyműködésének károsodása. Az újszülöttek kb. 10%-ánál figyelték meg hypothyreosis, bradycardia, megnyúlt QT-intervallum előfordulását. Egyes esetekben pajzsmirigy-megnagyobbodás vagy szívzörejek fordultak elő. A malformációk előfordulási gyakorisága nem mutatott emelkedést. Mindazonáltal figyelembe kell venni a cardialis defektusok lehetőségét. Ezért az amiodaront terhesség idején tilos alkalmazni, kivéve, ha az egyértelműen szükséges, és mérlegelni kell az életveszélyes arrhythmiák megismétlődésének kockázatát a magzat lehetséges veszélyeztetésével szemben. Az amiodaron hosszú felezési idejét figyelembe véve, fogamzóképes nők esetében a kezelés befejezését követően legalább fél évvel későbbre kell tervezni a terhesség kezdetét annak érdekében, hogy elkerülhető legyen az embrió/magzat expozíciója a terhesség korai szakaszában. Szoptatás Bizonyított, hogy a hatóanyag és az aktív metabolit bejut az anyatejbe. Ha szoptatás ideje alatt amiodaron-terápiára van szükség, vagy ha az amiodaront a terhesség alatt alkalmazták, a szoptatást abba kell hagyni. Az alkalmazás csak a 4.1, 4.3 és 4.4 pontban meghatározott életveszélyes körülmények között megengedett. Termékenység Hosszú távú kezelést követően a luteinizáló hormon (LH) és az follikulus stimuláló hormon (FSH) emelkedett szérumszintje volt megfigyelhető férfiaknál, a testicularis dysfunctio következtében.

Figyelmeztetések:
Benzil-alkoholt tartalmaz (22,2 mg/ml). A benzil-alkohol toxikus és allergiás reakciókat okozhat. A benzil-alkohol toxicitást okozó legkisebb mennyisége nem ismert, és kisgyermekeknél fokozott a kockázat az akkumuláció miatt. A benzil-alkoholt tartalmazó gyógyszerek adását követően újszülötteknél vagy koraszülötteknél súlyos mellékhatásokat és a fatális zihálás szindrómát írtak le (ennek tünetei közé tartozik a hirtelen kezdődő zihálás szindróma, a hypotonia, a bradycardia és a keringési rendszer összeomlása). Ezen gyógyszer alkalmazása ellenjavallt újszülötteknek (lásd 4.3 pont), és óvatosan kell alkalmazni csecsemőknél és 3 év alatti gyermekeknél (lásd 4.2 pont). Mivel a benzil-alkohol átjuthat a placentán, ez a gyógyszer fokozott óvatossággal alkalmazható terhesség esetén (lásd 4.3 és 4.6 pont). Benzil-alkohol tartalmú gyógyszerekből nagy térfogatokat óvatosan és csak akkor szabad alkalmazni, ha feltétlenül szükséges, különösen máj- vagy vesekárosodásban szenvedő betegeknél, az akkumuláció és a toxicitás (metabolikus acidózis) kockázata miatt. Alkalmazás: Az amiodaron-hidroklorid kizárólag speciális osztályon alkalmazható, a beteg folyamatos monitorozása (EKG és vérnyomás) mellett. Az intravénás infúzió előnyben részesítendő az intravénás bolus injekcióval szemben, a gyorsan beadott injekció alkalmazásakor néha tapasztalható hemodinamikai hatások miatt (lásd 4.8 pont). A keringés összeomlása alakulhat ki a túlságosan gyors beadáskor vagy túladagoláskor (bradycardia esetén az atropin sikeresen alkalmazható). A perifériás vénákon keresztül ismételten vagy folyamatosan adott infúzió az alkalmazás helyén fellépő reakciókat okozhat (lásd 4.8 pont). Ha feltehetően ismételt vagy folyamatos infúzióra lesz szükség, centrális vénás kanülön keresztüli beadás ajánlott. Az amiodaron nem keverhető más készítményekkel ugyanabban a fecskendőben és nem injektálható más készítményekkel azonos kanülbe. Ha az amiodaron adagolását folytatni kell, azt intravénás infúzió formájában kell végezni (lásd 4.2 pont). Infúziós beadása esetén az amiodaron-hidroklorid csökkentheti a cseppméretet, és ha szükséges, módosítani kell az infúzió sebességét. Anaesthesia (lásd 4.5 pont): Sebészeti beavatkozás előtt az aneszteziológust tájékoztatni kell arról, hogy a beteg amiodaront kap. Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek: Különös gondossággal kell eljárni hypotonia és dekompenzált cardiomyopathia, valamint súlyos szívelégtelenség esetén (lásd a 4.3 pontot is). Az amiodaron gyenge proarrhythmogen hatású. Jelentették új ritmuszavarok kialakulását vagy a kezelt arrhythmiák súlyosbodását, esetenként halálos kimenetellel. Fontos, de nehéz megkülönböztetni a gyógyszer hatékonyságának hiányát a proarrhythmogen hatástól, függetlenül attól, hogy ez összefügg-e a szívbetegség romlásával. A proarrhythmogen hatások általában a QT-szakasz megnyúlását okozó tényezőkkel, mint pl. gyógyszer-interakciókkal és/vagy elektroliteltérésekkel összefüggésében fordulnak elő (lásd 4.5 és 4.8 pont). A QT-szakasz megnyújtása ellenére az amiodaron torsadogen hatása gyenge. Túl nagy dózis alkalmazása súlyos bradycardia és ingerületvezetési zavarok kialakulásához vezethet idioventricularis ritmus megjelenésével, különösen idős betegeknél vagy szívglikozid-kezelés során. Ilyen körülmények között az amiodaron-hidroklorid-kezelést le kell állítani. Szükség esetén béta-receptor-izgatók vagy glükagon adható. Az amiodaron hosszú felezési ideje miatt, ha a bradycardia súlyos és tüneteket okoz, fontolóra kell venni a pacemaker-beültetést. Az amiodaron farmakológiai hatása EKG-változásokat indukál: QT-megnyúlást (a hosszabb repolarizációval összefüggésben), U-hullámok és deformált T-hullámok lehetséges kialakulásával. Ezek a változások nem a toxicitás jelei. Súlyos bradycardia és szívblokk szofobuvir alkalmazása után Életveszélyes bradycardia és szívblokk eseteit figyelték meg, amikor a szofoszbuvir-tartalmú terápiát amiodaronnal kombinálva alkalmazták. A bradycardia általában órákon vagy napokon belül jelentkezett, de a késői eseteket is többnyire legfeljebb 2 héttel a hepatitis C vírus (HCV) elleni kezelés megkezdése után figyelték meg. Az amiodaron a szofoszbuvir-kezelésben részesülő betegeknél csak akkor alkalmazható, ha más antiarrhytmiás kezelések nem tolerálhatók vagy ellenjavalltak. Amennyiben szükségesnek tartják az amiodaron egyidejű alkalmazását, akkor az első 48 órában ajánlott a cardialis funkciók monitorozása fekvőbeteg intézményben, ezt követően pedig a pulzusszám ellenőrzése naponta ambuláns körülmények között vagy önellenőrzéssel, legalább a kezelés első 2 hetében. Az amiodaron hosszú felezési ideje miatt azoknál a betegeknél is a fenti cardialis monitorozást kell alkalmazni, akik az amiodaron-kezelést az előző néhány hónap során hagyták abba és szofoszbuvir-kezelést kell kezdeniük. Minden amiodaronnal és szofoszbuvirral egyidejűleg kezelt beteg figyelmét fel kell hívni a bradycardia és a szívblokk tüneteire, illetve arra, hogy sürgősen forduljon orvoshoz, amennyiben ezeket tapasztalja. Szívátültetést követő primer graft diszfunkció (PGD) Retrospektív vizsgálatokban az amiodaron szívátültetés előtti alkalmazása a transzplantált betegeknél a primer graft diszfunkció (PGD) fokozott kockázatával társult. A PGD a szívátültetés életveszélyes szövődménye, amely baloldali, jobboldali vagy biventrikuláris diszfunkcióként jelentkezik a transzplantációs műtétet követő első 24 órában, amelynek másodlagos okát nem tudták azonosítani (lásd 4.8 pont). A súlyos PGD irreverzibilis lehet. Azoknál a betegeknél, akik szívátültetés előtti várólistán vannak, megfontolandó egy másik antiarrythmiás gyógyszer mielőbbi alkalmazása a transzplantáció előtt. Általános anaesthesia Az általános érzéstelenítésben vagy nagy dózisú oxigénterápiában részesülő betegeknél fokozott óvatosság szükséges. Potenciálisan súlyos szövődményeket írtak le általános érzéstelenítésben részesülő, amiodaront kapó betegeknél: atropinra nem reagáló bradycardia, hypotonia, ingerületvezetési zavarok, csökkent perctérfogat (lásd 4.5 pont). Endokrin betegségek és tünetek (lásd 4.8 pont): Az amiodaron hyperthyreosist okozhat, különösen azoknál a betegeknél, akiknek korábban pajzsmirigy-rendellenességük volt, vagy akik per os amiodaron-kezelést kapnak vagy kaptak. A szérum ultraszenzitív pajzsmirigy-stimuláló hormon értéket (usTSH) meg kell határozni, ha felmerül a pajzsmirigy-működési zavar gyanúja. Ha lehetséges, a kezelés megkezdése előtt minden betegnél pajzsmirigyfunkciós vizsgálatot kell végezni. Az amiodaron jódot tartalmaz, és így zavarhatja a radiojód felvételt. A pajzsmirigyfunkciós tesztek (szabad T3, szabad T4, usTSH) azonban értékelhetők maradnak. Az amiodaron gátolja a tiroxin (T4) trijódotironinná (T3) történő perifériás konverzióját, és klinikailag euthyreoid betegeknél izolált biokémiai változásokat okozhat (szabad T4-szint növekedése, enyhén csökkent vagy normális szabad T3-szint a szérumban). Ebben az esetben nincs ok az amiodaron-kezelés abbahagyására, ha nincs klinikai vagy további biológiai (usTSH) bizonyíték a pajzsmirigybetegségére. Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinális betegségek és tünetek(lásd 4.8 pont): A dyspnoe vagy a nem produktív köhögés kialakulása a pulmonalis toxicitás, így interstitialis pneumonitis jele lehet. Nagyon ritka esetekben interstitialis pneumoniáról számoltak be intravénás amiodaron-kezelés során. Amikor felmerül ennek gyanúja, mellkas-röntgenvizsgálatot kell végezni. Az amiodaron-terápiát újra kell értékelni, mivel az intersititialis pneumonia általában reverzibilis az amiodaron-terápia időben történő abbahagyása után, és kortikoszteroid adását fontolóra kell venni (lásd 4.8 pont). A klinikai tünetek gyakran néhány héten belül elmúlnak, majd a radiológiai eltérések és tüdőfunkció lassabb javulása következik. Néhány beteg állapota az amiodaron-hidroklorid-kezelés abbahagyása ellenére romlik. Halálos tüdőtoxicitási esetekről is beszámoltak. Nagyon ritkán halállal végződő, súlyos légzőrendszeri szövődményeket (felnőttkori akut respirációs distressz szindróma) észleltek, amelyek általában közvetlenül a sebészeti beavatkozás után alakultak ki; nem zárható ki a magas oxigénkoncentrációval való interakció (lásd 4.5 és 4.8 pont). Máj- és epebetegségek, illetve tünetek(lásd 4.8 pont): Az intravénás amiodaron-alkalmazást követő első 24 órában súlyos hepatocellularis májelégtelenség alakulhat ki, esetenként fatális kimenetellel. Az amiodaron-kezelés megkezdésétől fogva a transzamináz enzimek szintjeinek szigorú ellenőrzése javasolt. Súlyos, hólyagos bőrreakciók Életveszélyes, akár halálos kimenetelű bőrreakciók, így Stevens–Johnson-szindróma (SJS) és toxicus epidermalis necrolysis (TEN) kialakulását jelentették az amiodaron alkalmazása során (lásd 4.8 pont). Ha SJS vagy TEN jelei vagy tünetei előfordulnak (például gyakran hólyagosodás vagy nyálkahártya elváltozások kíséretében jelentkező progresszív bőrkiütések), az amiodaron-kezelést azonnal meg kell szakítani. Szembetegségek (lásd 4.8 pont) Homályos látás vagy látáskárosodás esetén azonnal teljes szemészeti vizsgálatot kell végezni, beleértve a fundoszkópiát is. A nervus opticus neuropathiája és/vagy neuritise a vakság kialakulásának kockázata miatt szükségessé teszi az amiodaron-kezelés leállítását. Gyógyszerkölcsönhatások (lásd 4.5 pont) Amiodaronnal egyidejűleg nem ajánlott a következő gyógyszerek alkalmazása: béta-blokkolók, szívfrekvenciát csökkentő kalciumcsatorna-blokkolók (verapamil, diltiazem), bélfalizgató hatású laxatívumok, amelyek hypokalaemiát okozhatnak. Hyokalaemia esetén korrekciós lépéseket kell tenni és ellenőrizni kell a QT-intervallumot. Torsade de pointes esetén antiarrhythmiás szerek nem adhatók; pacemakert kell bevezetni és intravénásan magnézium alkalmazható. A flekainid plazmaszintjének emelkedését jelentették amiodaronnal való együttes alkalmazása esetén. Ennek megfelelően csökkenteni kell a flekainid dózisát, és a beteget szoros megfigyelés alatt kell tartani.

Farmakodinámia:
Farmakoterápiás csoport: Szívre ható szerek, antiarrhythmiás szerek III. csoport ATC kód: C01B D01 Az amiodaron a benzofurán dijódozott származéka, és a III. csoportba tartozó antiarrhythmiás szer, mivel képes a szívben a celluláris akciós potenciál időtartamának megnyújtására, mind pitvari, mind a kamrai myocytákban, a kálium-csatornák (elsősorban a késői egyenirányító kálium-áram gyors komponense, az IKr) gátlása révén. Így növeli az akciós potenciál refrakter periódusát, ami az ektopiák és a reentry arrhythmiák depressziójához vezet, és megnyújtja a QTc intervallumot az EKG-ben. Ezenkívül az amiodaron blokkolja a cardiális nátrium áramokat (I. csoport hatás) és a kalcium áramokat (IV. csoport hatás). Ez utóbbi eredményezheti a vezetés lelassulását a sinoatriális és atrioventricularis csomókon keresztül. Tartós alkalmazás esetén az amiodaron gátolja az ioncsatornáknak az endoplazmatikus retikulumból a szívizomsejtek plazmamembránjába irányuló tarnszport tevékenységét, és ezek a hatások az amiodaron tartós alkalmazás során annak elektrofiziológiai hatásaihoz is hozzájárulhatnak. Továbbá az amiodaron nem kompetitív antagonista hatást fejt ki mind a béta-, mind az alfa-adreno-receptorokban, és ezért hemodinamikai hatásai vannak: a koszorúerek dilatációja és perifériás értágulat, ami a szisztémás vérnyomás csökkenéséhez vezet. A negatív inotrop, negatív chronotrop és negatív dromotróp hatásokat az amiodaron által kiváltott béta-adrenerg antagonista hatás indukálja. Az amiodaron egyes hatásai hasonlóak a hypothyreosishoz, ami a pajzsmirigyhormon szintézis gátlásának tulajdonítható. Az amiodaron hatékonyan gátolja a jodotironin-5'-dejodináz aktivitást (a fő T4-T3 átalakító enzim). Patkányokon megfigyelték a szérum pajzsmirigy-stimuláló hormon (TSH), a tiroxin (T4) és a reverz trijódtironin (rT3) szintjeinek emelkedését, valamint a T4-T3 dejodináció gátlása következtében a szérum trijódtironin (T3) szintjének csökkenését. Az amiodaron ezen antithyroid hatásai hozzájárulhatnak a szívre gyakorolt elektrofiziológiai hatásaihoz. A fő metabolit, az N-dezetil-amiodaron szintén hatással van a szív elektrofiziológiájára, az alapvegyülethez hasonlóan. Az intravénásan adott amiodaron biztonságosságát és hatásosságát kettős vak vizsgálatokban értékelték kórházon kívül fellépő szívmegállások esetén, amelyek elektromos cardioversiora nem reagáló ventricularis fibrilláció következtében léptek fel: az ARREST vizsgálatban az amiodaront placebóhoz, az ALIVE vizsgálatban pedig az amiodaront lidokainhoz hasonlították. Mindkét vizsgálat elsődleges végpontja a kórházi felvételt lehetővé tevő túlélés volt. Az ARREST vizsgálatba 504 beteget (kórházon kívül történt szívmegállás ventricularis fibrillációból vagy pulzushullám nélküli olyan ventricularis tachycardiából eredt, ami rezisztens volt 3 vagy több elektromos cardioversiora és adrenalin adására) vontak be, akiket amiodaronnal (246 beteg) (300 mg amiodaront 20 ml 5%-os glükóz-oldattal hígítva a perifériás vénába gyorsan beadva) vagy placebóval kezeltek (258 beteg). A kórházba szállítást túlélt 197 (39%) betegnél az amiodaron szignifikánsan növelte az újraélesztés és a kórházi felvétel esélyét: amely 44% volt az amiodaron-csoportban és 34% a placebocsoportban. Az újraélesztés egyéb független tényezőit figyelembe véve a kórházba felvett betegekre vonatkozó illesztett esélyhányados az amiodaron-csoportot a placebóval összehasonlítva 1,6 volt (95%-os konfidencia intervallum 1,1–2,4; p=0,02). Az amiodaron-csoportban a placebóhoz viszonyítva több betegnél lépett fel hipotenzió (59% vs 25%, p= 0,04) vagy bradycardia (41% vs 25%, p=0,004). Az ALIVE vizsgálatba 347 beteget vontak be (akiknél 3 vagy több defibrillációra, adrenalinra, és egy további defibrillációra nem reagáló kamrafibrilláció, vagy a kezdeti sikeres defibrilláció után visszatérő kamrafibrilláció állt fenn), majd amiodaront (5 mg/ttkg), vagy lidokaint (1,5 mg/ttkg) kaptak. Az amiodaron szignifikánsan növelte a resuscitatio és a kórházi felvétel esélyét, ami az amiodaron-csoportban 22,8% (180 beteg közül 41 beteg) és a lidokain-csoportban 12% volt (167 beteg közül 20) p= 0,009. Egyéb faktorok figyelembe vétele után, amelyek befolyásolhatták a túlélés valószínűségét, az illesztett esélyhányados (odds ratio) a kórházi felvételre vonatkozóan az amiodaron-csoportot a lidokain-csoporttal összehasonlítva 2,49-nek adódott (95%-os konfidencia intervallum, 1,28 – 4,85; p=0,007). A defibrilláció után beadott vizsgálati gyógyszer mellett a szívmegállás változatlan fennállása szignifikánsan magasabb volt a lidokain-csoportban (28,9%) mint az amiodaron-csoportban (18,4%), p= 0,04. Gyermekek és serdülők: Kontrollos gyermekgyógyászati vizsgálatokat nem végeztek. Publikált vizsgálati adatok alapján az amiodaron biztonságosságát 1118, különféle arrhytmiában szenvedő gyermek vagy serdülő közreműködésével vizsgálták. A gyermekek és serdülők bevonásával végzett klinikai vizsgálatokban az alábbi dózisokat alkalmazták: Per os alkalmazás: - Telítő dózis: 10-20 mg/ttkg/nap 7-től 10 napig (illetve 500 mg/m2/nap m2-ben kifejezve), - Fenntartó dózis: a legkisebb hatásos dózist kell alkalmazni; az egyéni válaszok alapján ez a dózistartomány változó: 5-10 mg/ttkg/nap (illetve 250 mg/m2/nap m2-ben kifejezve). Intravénás alkalmazás: - Telítő dózis: 5 mg/ttkg 20 perctől 2 óráig terjedő időtartam alatt beadva, - Fenntartó dózis: 10-15 mg/ttkg/nap néhány órán át, illetve néhány napon át. Amennyiben szükséges, a telítő dózissal egyidejűleg a per os terápiát el lehet kezdeni.

Farmakokinetika:
Az amiodaron lassan lassú eliminációs rátával rendelkezik, és a szövetekhez nagy affinitással bír. Az amiodaron 50%-a szívódik fel per os alkalmazást követően a gyomor-bélrendszerből. Egyszeri dózis bevitele után 3-7 óra múlva ér el effektív plazmaszinteket. Az amiodaronnak a myocardialis szövetben való akkumulációja a terápiás hatás szempontjából kívánatos. A telítő dózistól függően a terápiás hatás kialakulása néhány naptól 2 hétig várható. Intravénás alkalmazás Az injekció beadása után a maximális hatás 15 perc elteltével alakul ki. Ezt követően eloszlik a szövetekbe, és a plazmaszint gyorsan, 4 órán belül lecsökken. A szövetek telítése érdekében a kezelést folytatni kell intravénásan vagy per os. A telítési időszakban az amiodaron részben a zsírszövetben akkumulálódik, és a steady state állapot egytől néhány hónapig terjedő időtartam alatt alakul ki. A fenti jellegzetességek miatt telítő dózis alkalmazása javasolt a szövetek gyors szaturációjának elérése céljából, mivel ez a terápiás hatás előfeltétele. Az amiodaron-hidroklorid eliminációs felezési ideje hosszú és egyénenként változó (20-100 nap). Az elimináció elsősorban a májon és az epén át történik. A hatóanyag 10%-a ürül a vesén keresztül. Az alacsony renális elimináció miatt veseelégtelenségben szenvedő betegeknek a szokásos dózis adható. A kezelés abbahagyását követően az amiodaron kiválasztódása még több hónapon át folytatódik. Gyermekek és serdülők: Kontrollos gyermekgyógyászati vizsgálatokat nem végeztek. A rendelkezésre álló korlátozott gyermekgyógyászati adatok szerint nem észleltek különbséget a felnőtt betegekhez képest.

Minden jog fenntartva © 2015-2021 Parenterális Munkacsoport
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Intézeti Gyógyszertár