Főoldal Hatóanyagok Készítmények Formulálás Kalkulátorok Dokumentumok Kereső
HATÓANYAGOK

Javallatok:

A Veklury a 2019-es koronavírus-betegségben (COVID-19) szenvedő • olyan felnőttek, gyermekek és serdülők (12 éves kortól a 18. életév betöltéséig, legalább 40 kg-os testtömeg esetén) kezelésére javallott, akik kiegészítő oxigénkezelést (alacsony vagy magas áramlású oxigén vagy más nem invazív lélegeztetés a kezelés elején) igénylő tüdőgyulladásban szenvednek • olyan felnőttek kezelésére javallott, akik nem igényelnek kiegészítő oxigénkezelést, és akiknél fennáll a COVID-19 súlyos formájának kialakulásához vezető progresszió fokozott kockázata (lásd 5.1 pont)

Ellenjavallatok:

A készítmény hatóanyagá(ai)val vagy a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység.

Adagolás:

A betegeket monitorozni kell, ha remdesivirt kapnak (lásd 4.4 pont). Az ambuláns ellátás keretében remdesivirrel kezelt betegeket a helyi szakmai gyakorlat szerint monitorozni kell. Olyan körülmények között alkalmazandó, amelyben lehetséges a súlyos túlérzékenységi reakciók, többek közt az anaphylaxia kezelése. Adagolás A remdesivir javasolt adagja felnőtt, gyermek és serdülő (12 éves kortól a 18. életév betöltéséig, legalább 40 kg testtömegű) betegeknél: • 1. nap – egyetlen 200 mg-os telítő dózis intravénás infúzióban adva • 2. naptól kezdve – 100 mg naponta egyszer intravénás infúzióban adva A kezelés időtartama Olyan felnőtt, gyermek és serdülő betegek, akik kiegészítő oxigénkezelést (alacsony vagy magas áramlású oxigén vagy más nem invazív lélegeztetés a kezelés elején) igénylő tüdőgyulladásban szenvednek: • A kezelés teljes időtartama legalább 5 nap és legfeljebb 10 nap lehet. Olyan felnőtt betegek, akik nem igényelnek kiegészítő oxigénkezelést, és akiknél fennáll a COVID-19 súlyos formájának kialakulásához vezető progresszió fokozott kockázata: • A kezelést a COVID-19 diagnózisának felállítása után a lehető leghamarabb, a tünetek megjelenésétől számított 7 napon belül meg kell kezdeni. • A kezelés teljes időtartama 3 nap. Különleges betegcsoportok Idősek A 65 évesnél idősebb betegeknél nincs szükség a remdesivir dózismódosítására (lásd 5.1 és 5.2 pont). Vesekárosodás A remdesivir farmakokinetikai tulajdonságait vesekárosodásban szenvedő betegeknél nem értékelték. Azok a betegek, akik eGFR-szintje 30 ml/perc, dózismódosítás nélkül kapták a remdesivirt a COVID- 19 kezelésére. A remdesivir nem alkalmazható azoknál a betegeknél, akik eGFR-szintje <30 ml/perc (lásd 4.4 és 5.2 pont). Májkárosodás A remdesivir farmakokinetikai tulajdonságait májkárosodásban szenvedő betegeknél nem értékelték. Nem ismert, hogy megfelelő-e az adagolás módosítása májkárosodásban szenvedő betegek esetében (lásd 4.4 és 5.2 pont). Gyermekek és serdülők A remdesivir biztonságosságát és hatásosságát 12 évesnél fiatalabb és 40 kg alatti testtömegű gyermekek esetében nem igazolták. Nincsenek rendelkezésre álló adatok. Immunkompromittált betegek A remdesivir biztonságosságát és hatásosságát immunkompromittált betegek esetében nem igazolták. Csak korlátozott adatok állnak rendelkezésre (lásd 4.4 pont). Az alkalmazás módja Intravénás alkalmazásra. A remdesivir feloldásra és további hígítás után intravénás infúzióban történő beadásra szolgál. Nem szabad intramuscularis (im.) injekcióban beadni. A gyógyszer alkalmazás előtti feloldására és hígítására vonatkozó utasításokat lásd a 6.6 pontban. 1. táblázat: Ajánlott infúziós sebesség – a feloldott és hígított remdesivir por infúziós oldathoz való koncentrátum esetében Az infúziós zsák térfogata Infúziós idő Az infúzió sebessége 250 ml 30 perc 8,33 ml/perc 60 perc 4,17 ml/perc 120 perc 2,08 ml/perc 100 ml 30 perc 3,33 ml/perc 60 perc 1,67 ml/perc 120 perc 0,83 ml/perc

Mellékhatások:

A biztonságossági profil összefoglalása A transzaminázok szintjének emelkedése a leggyakoribb (14%) mellékhatás egészséges önkénteseknél. A leggyakoribb mellékhatás a COVID-19-fertőzésben szenvedő betegeknél a hányinger (4%) volt. A mellékhatások táblázatos összefoglalása A 2. táblázatban szereplő mellékhatások az alábbiakban szervrendszer és gyakoriság szerint kerülnek felsorolásra. A gyakorisági kategóriák meghatározása: Nagyon gyakori (≥ 1/10); gyakori (≥ 1/100– < 1/10); nem gyakori (≥ 1/1000–< 1/100); ritka (≥ 1/10000–< 1/1000); nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg). 2. táblázat: A mellékhatások táblázatos felsorolása Gyakoriság Mellékhatás Immunrendszeri betegségek és tünetek Ritka túlérzékenység Nem ismert anafilaxiás reakció Idegrendszeri betegségek és tünetek Gyakori fejfájás Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek Nem ismert sinus bradycardia* Emésztőrendszeri betegségek és tünetek Gyakori hányinger Máj- és epebetegségek, illetve tünetek Nagyon gyakori a transzaminázok szintjének emelkedése A bőr és a bőr alatti szövet betegségei és tünetei Gyakori kiütés Laboratóriumi és egyéb vizsgálatok eredményei Nagyon gyakori protrombinidő megnyúlása Sérülés, mérgezés és a beavatkozással kapcsolatos szövődmények Ritka infúzióval kapcsolatos reakció *A forgalomba hozatalt követően jelentett mellékhatás, általában az utolsó remdesivir-adag beadást követő 4 napon belül normalizálódik, beavatkozás nélkül. A kiválasztott mellékhatások leírása A transzaminázok szintjének emelkedése Egészséges önkéntesekkel végzett vizsgálatokban 1. fokozatú (10%) vagy 2. fokozatú (4%) volt a GPT, a glutamát-oxálacetát transzamináz (GOT vagy ASAT) vagy mindkettő emelkedése azoknál a betegeknél, akik remdesivirt kaptak. Egy COVID-19-betegekkel végzett randomizált, kettős vak, placebokontrollos klinikai vizsgálatban (NIAID ACTT 1) az aminotranszferázok szintjének – többek közt a GPT-szint, a GOT-szint vagy mindkettő – emelkedését tapasztalták: bármilyen fokban (≥ 1,25×a normálérték felső határának [ULN] megfelelően) megnövekedett GOT-szint a remdesivirt kapó betegek 33%-ánál, megnövekedett GPT-szint 32%-nál fordult elő, szemben a placebót kapó betegek 44%-ával, illetve 43%-ával. Hármas vagy nagyobb fokozatú (≥5,0×ULN) szintnövekedés a GOT esetében a remdesivirben részesülő betegek 6%-ánál, a GPT esetében 3%-nál fordult elő, szemben a placebót kapó betegek 8%-ával, illetve 6%-ával. Egy randomizált, nyílt, multicentrikus klinikai vizsgálatban (GS-US-540–5773 vizsgálat) COVID-19-ben szenvedő, súlyos állapotú kórházi betegeknél, akik 5 (n=200) vagy 10 napig (n=197) remdesivirt kaptak, bármilyen fokozatú emelkedett GOT-értékek a remdesivirt kapó betegek 40%-ánál, emelkedett GPT-értékek 42%-nál fordultak elő. Az emelkedett GOT- és az emelkedett GPT-szintek ≥3 fokozatú laboratóriumi rendellenességei a remdesivir-kezelésben részesülő betegek 7%-ánál fordultak elő. Egy randomizált, nyílt, multicentrikus klinikai vizsgálatban (GS-US-540-5774 vizsgálat) COVID-19-ben szenvedő, közepesen súlyos állapotú kórházi betegeknél, akik 5 (n=191) vagy 10 napig (n=193) remdesivirt kaptak, összehasonlítva a szokásos kezelést kapó betegekkel (n=200), bármilyen fokozatú emelkedett GOT- érték a remdesivirt kapó betegek 32%-ánál, emelkedett GPT-érték 33%-nál, míg a szokásos kezelést kapó betegek 33% és 39%-ánál fordul elő. Az emelkedett GOT- és az emelkedett GPT-szintek ≥3 fokozatú laboratóriumi rendellenességei a remdesivir-kezelésben részesülő betegek rendre 2%-ánál és 3%-ánál fordultak elő, míg a szokásos kezelést kapóknál rendre 6%-nál, illetve 8%-nál. A protrombinidő megnyúlása Egy klinikai vizsgálatban (NIAID ACTT-1) COVID-19-ben szenvedő betegek körében a megnyúlt protrombinidő vagy INR (túlnyomórészt 1-2. fokozat) előfordulása magasabb volt a remdesivirt kapó alanyoknál, mint a placebóval, a vérzéses események előfordulása tekintetében nem volt különbség a két csoport között. A protrombinidőt a remdesivir alkalmazása során klinikailag indokolt esetben monitorozni kell. A GS-US-540-9012 vizsgálatban a megemelkedett protrombinidő vagy INR incidenciája hasonló volt a remdesivirrel és a placebóval. Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Interakciók:

A remdesivirrel klinikai interakciós vizsgálatokat nem végeztek. Az interakciók kialakulásának általános potenciálja jelenleg nem ismert, ezért a betegeket szoros megfigyelés alatt kell tartani a remdesivir alkalmazásának idején. Az in vitro megfigyelt antagonizmus miatt a remdesivir klorokin- foszfáttal vagy hidroxiklorokin-szulfáttal történő egyidejű alkalmazása nem javasolt. Más gyógyszerek hatásai a remdesivirre In vitro a remdesivir a plazmában és a szövetekben lévő észterázok, a CYP2C8, CYP2D6 és CYP3A4 gyógyszer-metabolizáló enzimek, valamint a szerves anion transzporter polipeptid 1B1 (OATP1B1) és a P-glikoprotein (P-gp) transzporterek szubsztrátja. A remdesivir és a hidrolitikus útvonal inhibitorai/induktorai (észteráz) vagy a CYP2C8, 2D6 vagy 3A4 kölcsönhatásának potenciálját nem vizsgálták. A klinikailag releváns kölcsönhatások kockázata nem ismert. Az erős gátlók fokozhatják a remdesivir expozíciót. Az erős indukálók (pl. rifampicin) csökkenthetik a remdesivir plazmakoncentrációját és alkalmazásuk nem ajánlott. A dexametazonról szóló beszámolók szerint a CYP3A és a P-gp mérsékelt indukálója. Az indukció dózisfüggő, és többszörös adag után következik be. A dexametazon valószínűleg nem gyakorol klinikailag szignifikáns hatást a remdesivirre, mivel a remdesivir közepes-magas máj extrahálási aránnyal rendelkezik, és a COVID-19 kezelésében rövid ideig alkalmazzák. A remdesivir hatása más gyógyszerekre In vitro a remdesivir a CYP3A4, az OATP1B1 és az OATP1B3 inhibitora. A gyógyszerre vonatkozó ezen in vitro interakciók klinikai jelentőségét nem állapították meg. A remdesivir átmenetileg növelheti azoknak a gyógyszereknek a plazmakoncentrációját, amelyek a CYP3A vagy az OATP 1B1/1B3 szubsztrátumai. Ugyan nem állnak rendelkezésre adatok, mégis felmerülhet, hogy azokat a gyógyszereket, amelyek a CYP3A4 szubsztrátjai vagy az OATP 1B1/1B3 szubsztrátjai, legalább 2 órával a remdesivir beadása után kell alkalmazni. A remdesivir indukálta a CYP1A2-t és potenciálisan a CYP3A-t in vitro. A remdesivir és a keskeny terápiás indexű CYP1A2 vagy CYP3A4 szubsztrátok együttes alkalmazása hatásosságuk csökkenéséhez vezethet. A dexametazon a CYP3A4 szubsztrátja, és noha a remdesivir gátolja a CYP3A4-et, mivel a remdesivir az intravénás alkalmazás után gyorsan eliminálódik, a remdesivir valószínűleg nincs jelentős hatással a dexametazon expozícióra.

Figyelmeztetések:

Túlérzékenység, beleértve az infúzióval kapcsolatos és anafilaxiás reakciókat Túlérzékenységi reakciókat, beleértve az infúzióval összefüggő és anafilaxiás reakciókat figyeltek meg a remdesivir beadásakor és azt követően. A tünetek között szerepelhet hipotenzió, magas vérnyomás, tachycardia, bradycardia, hypoxia, láz, légszomj, zihálás, angioödéma, kiütés, hányinger, hányás, diaphoresis és reszketés. Kisebb infúziós sebesség, legfeljebb 120 percig tartó infúziós idő tekinthető úgy, hogy potenciálisan megakadályozza ezeket a jeleket és tüneteket. A betegeket a remdesivir alkalmazása alatt és azt követően klinikailag indokolt esetben monitorozni kell a túlérzékenységi reakciók tekintetében. Az ambuláns ellátás keretében remdesivirt kapó betegeket az alkalmazást követően a helyi szakmai gyakorlat szerint monitorozni kell. Ha klinikailag jelentős túlérzékenységi reakció jelei és tünetei fordulnak elő, azonnal hagyja abba a remdesivir alkalmazását és kezdjen megfelelő kezelést. A transzaminázszint emelkedése A transzaminázszint emelkedését figyelték meg a remdesivir klinikai vizsgálataiban, beleértve egészséges önkénteseket és COVID-19-ben szenvedő betegeket is. A májfunkciót minden betegnél meg kell határozni a remdesivir elindítása előtt, és a kezelés alatt klinikai szempontból megfelelő megfigyelést kell végezni. A májkárosodásban szenvedő betegeknél nem végeztek klinikai vizsgálatokat a remdesivirrel. A remdesivir kizárólag akkor használható májkárosodásban szenvedő betegeknél, ha a lehetséges előny meghaladja a lehetséges kockázatot. • A remdesivir-kezelést nem szabad megkezdeni azoknál a betegeknél, akiknél a kiindulási glutamát-piruvát transzamináz- (GPT vagy ALAT-) szint legalább 5-szöröse a normál érték felső határának • A remdesivir-kezelést meg kell szakítani azoknál a betegeknél, akiknél: ◦ a remdesivir-kezelés ideje alatt a GPT-szint legalább 5-szöröse a normál érték felső határának. A remdesivir-kezelés újraindítható, amikor a GPT-szint legfeljebb 5-szöröse a normál érték felső határának. VAGY ◦ a GPT-szint emelkedése figyelhető meg, amelyhez májgyulladásra vagy a konjugált bilirubinszint, az alkalikusfoszfatáz-szint vagy a nemzetközi normalizált arány (INR) emelkedésére utaló jelek vagy tünetek társulnak (lásd 4.8 és 5.2 pontok). Vesekárosodás A patkányokkal és a majmokkal végzett állatkísérletekben súlyos vesetoxicitást figyeltek meg (lásd 5.3 pont) A vesetoxicitás mechanizmusa még nem teljesen tisztázott. Jelentősége az emberekre nézve nem zárható ki. A remdesivir-kezelés megkezdése előtt, majd a kezelés ideje alatt minden betegnél klinikailag megfelelő módon meg kell határozni az eGFR-értéket. A remdesivir nem alkalmazható azoknál a betegeknél, akik eGFR-szintje <30 ml/perc. A csökkent antivirális aktivitás kockázata, ha klorokinnel vagy hidroxiklorokinnel együtt adják be A remdesivir és klorokin-foszfát vagy hidroxiklorokin-szulfát együttes alkalmazása nem javasolt in vitro adatok alapján, amelyek a klorokin antagonista hatását mutatják a remdesivir intracelluláris metabolikus aktivációjára és antivirális aktivitására (lásd 4.5 és 5.1 pont). Immunkompromittált betegek: Nem egyértelmű, hogy a háromnapos kezelési időtartam elegendő-e a vírus kiürüléséhez immunkompromittált betegek esetén, akiknél elhúzódó vírusürítés fordul elő. Fennáll a rezisztencia kialakulásának esetleges kockázata. Csak korlátozott adatok állnak rendelkezésre. Kiindulási szerológiai státusz: Jelenleg nem áll rendelkezésre információ a remdesivir hatásosságáról és biztonságosságáról kiindulási szerológiai státusz szerint. Segédanyagok A Veklury nátrium-szulfobutiléter-béta-ciklodextrin segédanyagot tartalmaz, amely a vesén keresztül ürül, és felhalmozódik a károsodott vesefunkciójú betegek szervezetében, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja a vesefunkciót. Ezért a Veklury nem alkalmazható azoknál a betegeknél, akik eGFR-szintje <30 ml/perc (lásd 4.2 és 5.2 pont).

Terhesség és szoptatás:

Terhesség A remdesivir terhes nőknél történő alkalmazása tekintetében nem áll rendelkezésre információ, vagy korlátozott mennyiségű információ áll rendelkezésre. Az állatkísérletek nem elégségesek a reproduktív toxicitás szempontjából (lásd 5.3 pont). A remdesivir csak akkor alkalmazható terhesség alatt, ha a nők klinikai állapota megköveteli az azzal történő kezelést. A fogamzóképes nőknek hatékony fogamzásgátlást kell alkalmazniuk a kezelés során. Szoptatás Nem ismert, hogy a remdesivir kiválasztódik-e a humán anyatejbe, illetve nem ismertek az anyatejjel táplált csecsemőre vagy a tejtermelésre gyakorolt hatásai. Állatkísérletekben a GS-441524 nukleozid-analóg metabolitot kimutatták a remdesivirrel kezelt patkány anyák szoptatott kölykeinek vérében. Ezért feltételezhető, hogy a remdesivir és/vagy metabolitjai kiválasztódnak a szoptató állatok tejébe. A vírus SARS-CoV-2-negatív csecsemőkre való átvitelének lehetősége és a szoptatott csecsemőknél a gyógyszer okozta mellékhatások miatt el kell dönteni, hogy a szoptatást függesztik fel, vagy megszakítják a kezelést / tartózkodnak a kezeléstől, figyelembe véve a szoptatás előnyét a gyermekre nézve, valamint a terápia előnyét a nőre nézve. Termékenység A remdesivir termékenységre gyakorolt hatásáról nincsenek humán adatok. Hím patkányokban a remdesivir-kezelés nem befolyásolta a párosodást vagy a termékenységet. Nőstény patkányokban azonban a termékenység károsodását figyelték meg (lásd 5.3 pont). Az emberekre vonatkozó jelentősége nem ismert.

Túladagolás:

A remdesivir túladagolása esetén általános támogató intézkedéseket kell alkalmazni, ideértve a vitális paraméterek monitorozását és a beteg klinikai állapotának megfigyelését is. A remdesivir túladagolása esetén nincs specifikus antidotum.

Farmakodinámia:

Farmakoterápiás csoport: Szisztémás antivirális szerek, közvetlen hatású antivirális szerek, egyéb antivirális szerek, ATC kód: J05AB16 Hatásmechanizmus A remdesivir egy adenozin nukleotid előanyag, amely a gazdasejtekben farmakológiai szempontból aktív nukleozid trifoszfát metabolittá alakul át. A remdesivir-trifoszfát az adenozin-trifoszfát (ATP) analógjaként viselkedik, és a természetes ATP-szubsztrátummal verseng a SARS-CoV-2 RNS-függő RNS-polimeráz által a naszcens RNS-láncba történő beépítésért, ami a lánc megszakításának késleltetését eredményezi a vírus RNS-replikációja során. További mechanizmusként a remdesivir- trifoszfát a vírus RNS-szintézisét is gátolhatja a víruspolimeráz általiátolvasás eredményeként a vírus- RNS-templátba történő beépülését követően, ami magasabb nukleotid-koncentráció jelenlétében előfordulhat. Ha a remdesivir-nukleotid jelen van a vírus-RNS-templátban, a komplementer természetes nukleotid beépülésének hatékonysága károsodik, ezáltal gátolja a virális RNS-szintézist. Vírusellenes hatás A remdesivir in vitro hatékony volt a SARS-CoV-2 egy klinikai izolátuma ellen a primér humán légúti epiteliális sejtekben 9,9 nM-os 50%-os hatásos koncentrációval (EC50) 48 óra kezelés után. A remdesivir gátolta a SARS-CoV-2 replikációját a Calu-3 és az A549-hACE2 folyamatos humán tüdőhámsejtvonalakban, 72 órás kezelés után 280 nM, illetve 48 órás kezelés után 115 nM EC50 értékekkel. A remdesivir SARS-CoV-2-vel szembeni EC50 értéke Vero sejtekben 137 nM volt 24 óra után, illetve 750 nM volt 48 órával a kezelést követően. A remdesivir antivirális aktivitását dózisfüggő módon antagonizálta a klorokin-foszfát, amikor a két gyógyszert klinikai szempontból releváns koncentrációban együtt inkubálták légzőszervi szinciciális vírussal (RSV) fertőzött HEp-2 sejtekben. Magasabb remdesivir EC50 értékeket a klorokin-foszfát növekvő koncentrációjával figyeltük meg. A klorokin-foszfát növekvő koncentrációja csökkentette a remdesivir-trifoszfát képződését az A549-hACE2, a HEp-2 és a normál humán hörgőhámsejtekben. In vitro tesztelés alapján a remdesivir hasonló vírusellenes hatást őrzött meg (≤1,5-szörös változás) a vírus polimerázban P323L szubsztitúciót tartalmazó SARS-CoV-2-variánsok klinikai izolátumaival, többek közt az Alpha (B.1.1.7), Beta (B.1.351), Gamma (P.1) és Delta (B.1.617.2) variánsokkal szemben, összehasonlítva a SARS-CoV-2 N protein ELISA próbával vizsgált korábbi nemzetségével (A nemzetség), ahogy a 3. táblázat mutatja. 3. táblázat: A remdesivir vírusellenes hatása a SARS-CoV-2 variánsok klinikai izolátumaival szemben SARS-CoV- 2 nemzetség Első azonosítás országa WHO nomenklatúra Fő szubsztitúció Remdesivir EC50 (nM) replikátumok (n) Az érzékenység csökkenésének mértéke A USA - - 116 (6) 1,0 B.1.1.7 Egyesült Kárályság Alpha P323L 177 (3) 1,5a B.1.351 Dél-Afrika Beta P323L 117 (3) 1,0 a P.1 Brazília Gamma P323L 78 (3) 0,7 a B.1.617.2 India Delta P323L, G671S 46 (4) 0,4a a A változás mértéke: ≤1,5- nem szignifikáns. Egyik variáns sem mutat csökkenést az érzékenységben. Rezisztencia A SARS-CoV-2 remdesivirrel szembeni rezisztenciájának kialakulásáról nem állnak rendelkezésre klinikai adatok. A remdesivirrel szemben csökkent érzékenységű SARS-CoV-2-izolátumokat szelektáltak sejttenyészetben. A remdesivir alapnukleozidjával, a GS-441524-gyel végzett szelekcióban a vírus RNS-függő RNS-polimerázban V166A, N198S, S759A, V792I, C799F és C799R pozíciókban aminosav-szubsztitúciók kombinációit expresszáló víruskészletek jelentek meg, az EC50 2,7-szeres, legfeljebb 10,4-es változását nyújtva. Amikor a hely által irányított mutagenezis során egyenként vezették be vad típusú rekombináns vírusba, a remdesivirrel szembeni érzékenység 1,7–3,5-szeres csökkenését figyelték meg. A remdesivirrel végzett második szelekcióban, amelyet a vírus polimerázban P323L szubsztitúciót tartalmazó SARS-CoV-2 izolátummal végeztek, egyetlen aminosav-szubsztitúció jelent meg a V166L pozícióban. A csak a P323L-nél szubsztitúciókat tartalmazó rekombináns vírusoknál 1,3-szoros, a P323L+V166L-nél szubsztitúciókat mutató rekombináns vírusoknál 1,5-szeres változást tapasztaltak a remdesivirrel szembeni érzékenységben. A remdesivir rezisztenciaprofiljának rágcsáló CoV egér hepatitisvírus segítségével sejttenyészetben történő meghatározása két szubsztitúciót (F476L és V553L) azonosított a vírus RNS-függő RNS- polimerázban a CoV-ban konzervált reziduális szinten, amelyek 5,6-szorosan csökkent érzékenységet eredményeztek a remdesivirrel szemben. A megfelelő (F480L és V557L) szubsztitúcióknak a SARS-CoV-ba történő bevezetése a remdesivir sejttenyészettel szembeni érzékenység 6-szoros csökkenéséhez és a SARS-CoV patogenezisének mérséklődéséhez vezetett egy egér állatmodellben. Amikor egyenként vezették be SARS-CoV-2 rekombináns vírusba, a megfelelő F480L és V557L szubsztitúciók egyaránt a remdesivirrel szembeni érzékenység 2-szeres csökkenését okozták. Klinikai hatásosság és biztonságosság COVID-19-fertőzésben szenvedő betegeken végzett klinikai vizsgálatok NIAID ACTT-1 vizsgálat (CO-US-540-5776) Egy randomizált, kettős vak, placebokontrollos klinikai vizsgálat értékelte az 1. napon egyszer adott 200 mg remdesivir, majd legfeljebb 9 napon keresztül napi egyszeri 100 mg remdesivir-kezelést (összesen 10 napos intravénás kezelést) azoknál a COVID-19-fertőzésben szenvedő hospitalizált felnőtteknél, akiknél az alsó légutak érintettségét figyelték meg. A vizsgálatba 1062 hospitalizált beteget vontak be. 159 beteg (15%) a betegség enyhe/közepesen súlyos formájában (15% mindkét kezelési csoportban) szenvedett és 903 beteg (85%) a betegség súlyos formájában (85% mindkét kezelési csoportban) szenvedett. Az enyhe/közepesen súlyos betegség SpO2 > 94% környezeti levegőn vagy percenkénti <24 légzést elérő légzésszám alapján és kiegészítő oxigén vagy gépi lélegeztető támogatás igénye nélkül meghatározva, a súlyos betegség SpO2 ≤ 94% környezeti levegőn ≥24 légzést elérő légzésszám alapján és oxigén vagy gépi légzéstámogatás igényével meghatározva. Összesen 285 beteg (26,8%) (n=131 kapott remdesivirt) kapott gépi lélegeztetést / extrakorporális membránoxigenizációt (ECMO). A betegeket 1:1 arányban randomizálták, valamint a betegség bevonáskor meghatározott súlyossága alapján stratifikálták, és a standard kezelés mellett remdesivir-kezelést (n=541) vagy placebót (n=521) kaptak. Kiinduláskor az átlagéletkor 59 év volt, és a betegek 36%-a 65 évesnél idősebb volt. A betegek 64%-a férfi, 53%-a fehér bőrű, 21%-a fekete bőrű, 13%-a ázsiai volt. A leggyakoribb társbetegségek a következők voltak: hypertonia (51%), obezitás (45%) és 2-es típusú diabetes mellitus (31%); a társbetegségek megoszlása hasonló volt a két kezelési csoportban. A betegek kb. 38,4%-a (208/541) részesült 10 napos kezelési rendben remdesivirrel. Az elsődleges klinikai végpont a felépülésig eltelt idő volt a randomizációtól számított 29 napon belül. A felépülést úgy határozták meg, mint a kórházból való elbocsátás tényét (tevékenységi korlátozottsággal vagy korlátozottság nélkül és otthoni oxigénellátási igénnyel vagy a nélkül) vagy olyan hospitalizált beteget, aki már nem igényel kiegészítő oxigénkezelést és folyamatos orvosi ellátást. A felépülésig eltelt medián idő a remdesivir-csoportban 10 nap, míg a placebo csoportban 15 nap volt (a felépülési sebesség aránya: 1,29; [95%-os CI: 1,12–1,49], p<0,001). Nem volt különbség a gyógyulásig eltelt időben a bevonáskor enyhe/közepesen súlyos betegségben szenvedő betegek körében (n=159). A gyógyulásig eltelt idő mediánja 5 nap volt a remdesivir- és 7 nap a placebocsoportban (gyógyulási arány 1,10; [95%-os CI 0,8–1,53]); a javulás esélye az ordinális skálán a remdesivir csoportban a 15. napon a placebocsoporttal összehasonlítva a következő volt: esélyhányados, 1,2; [95%-os CI 0,7–2,2, p=0,562]. A bevonáskor súlyos betegségben szenvedő betegek (n=903) körében a gyógyulás medián ideje 12 nap volt a remdesivir-csoportban, szemben a placebocsoport 19 napjával (gyógyulási sebesség aránya 1,34; [95%-os CI 1,14–1,58]; p< 0,001); az ordinális skálán a javulás esélye a remdesivir- csoportban a 15. napon a placebócsoporthoz képest a következő volt: esélyhányados 1,6; [95%-os CI 1,3–2,0]. Összességében az ordinális skálán a javulás esélye magasabb volt a remdesivir-csoportban a 15. napon a placebócsoporthoz képest (esélyhányados 1,6; [95%-os CI 1,3-1,9], p <0,001). A teljes populációt tekintve a 29 napos mortalitás a remdesivir-csoportban 11,6% volt, míg a placebocsoportban 15,4% (hazárd arány: 0,73; [95%-os CI 0,52–1,03]; p=0,07). A 29 napos mortalitás ordinális skálával történő post hoc elemzését a 4. táblázatban közöljük. 4. táblázat: 29 napos mortalitási kimenetelek ordinális skálávala a kiinduláskor – NIAID ACTT-1 vizsgálat Ordinális pontszám a kiinduláskor 5 6 Alacsony áramlású oxigént igényel Magas áramlású oxigént vagy nem invazív gépi lélegeztetést igényel Remdesivir (N=232) Placebo (N=203) Remdesivir (N=95) Placebo (N=98) 29 napos mortalitás 4,1 12,8 21,8 20,6 Hazárd arányb (95%- os CI) 0,30 (0,14; 0,64) 1,02 (0,54; 1,91) a Nem előre meghatározott elemzés. b A kiindulási ordinális pontszámok alcsoportjainak kockázati hazárdjai nem rétegzett Cox-féle arányos hazárd modellből származnak. A GS-US-540-5773-as vizsgálat COVID-19 súlyos formájában szenvedő betegeknél Igazolt SARS-CoV-2-fertőzéssel, szobalevegőn ≤94%-os oxigénszaturációval és a tüdőgyulladás radiológiai bizonyítékával rendelkező, legalább 12 éves betegek körében végzett randomizált, nyílt, multicentrikus klinikai vizsgálatban (5773-as vizsgálat) 200, remdesivirt 5 napig kapó beteget hasonlítottak össze 197, remdesivirt 10 napig kapó beteggel. Minden beteg 200 mg remdesivirt kapott az 1. napon és napi egyszer 100 mg-ot a következő napokon, valamint a szokásos kezelést. Az elsődleges végpont a 14. napi klinikai állapot volt, amelyet egy 7 pontos ordinális skálán értékeltek a kórházi elbocsátástól az oxigén- és légzéstámogatás növekvő szintjén át a halálig. A 14. napon a javulás esélye a véletlen besorolással a 10 napos remdesivir-kúrát kapó csoportba sorolt betegeknél az 5 napos kúrát kapó csoportba randomizált betegekkel összehasonlítva 0,67 (esélyhányados) volt; [95%-os CI 0,46–0,98]. Ebben a vizsgálatban statisztikailag szignifikáns egyenlőtlenségeket figyeltek meg a kiindulási klinikai állapotban. A csoportok közötti kiindulási különbségek figyelembevétele után a 14. napon a javulás esélye 0,75 volt (esélyhányados); [95%-os CI 0,51–1,12]. Nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a gyógyulási arányokban vagy a halálozási arányokban az 5 napos és a 10 napos csoportokban, miután elvégezték a csoportok közötti kiindulási különbség szerinti illesztést. A 28. napi, bármilyen okú mortalitás 12% volt az 5 és 10 napos kezelési csoportban, illetve 14% a 10 napos kezelési csoportban. GS-US-540-9012 vizsgálat igazolt COVID-19-ben szenvedő, a betegség progressziója szempontjából fokozott kockázatú betegek körében Ez egy randomizált, kettős vak, placebokontrollos, multicentrikus klinikai vizsgálat a remdesivirrel végzett kezelés értékelésére egy járóbeteg-intézményben, 562 beteg körében, akik igazolt COVID- 19-ben szenvednek, és akiknél a betegség kórházi kezeléshez vezető progressziójának legalább egy kockázati tényezője fennáll. A betegség progressziójának kockázati tényezői többek között a következők voltak: ≥60 éves életkor, krónikus tüdőbetegség, hypertonia, cardiovascularis vagy cerebrovascularis betegség, diabetes mellitus, elhízás, immunkárosodott státusz, krónikus, enyhe vagy közepesen súlyos vesebetegség, krónikus májbetegség, aktuális daganat vagy sarlósejtes anaemia. Az oltott betegeket kizárták a vizsgálatból. A betegek kiindulási szerológiai státusza nem volt ismert. A remdesivirrel kezelt betegek 200 mg-ot kaptak az 1. napon, majd naponta egyszer 100 mg-ot a következő napokon, összesen 3 napig intravénásan adott terápia során. A betegeket 1:1 arányban randomizálták, és szakápolási intézményben való tartózkodás (igen/nem), életkor (<60 vs ≥60 év) és terület (USA vs. USA-n kívüli) szerint stratifikálták remdesivir (n=279) vagy placebo (n=283) plusz a szokásos ellátás adására. A kiinduláskor az átlagos életkor 50 év volt (a betegek 30%-a volt 60 éves vagy idősebb); 52% volt férfi, 80% fehér bőrű, 8% fekete bőrű, 2% ázsiai, 44% spanyolajkú vagy latino; a medián testtömegindex 30,7 kg/m2 volt. A leggyakoribb komorbiditás a diabetes mellitus (62%), az elhízás (56%) és a hypertonia (48%) volt. A tünetek medián (1. kvartilis, 3. kvartilis) időtartama a kezelés előtt 5 (3,6) nap, a medián vírusterhelés 6,3 log10 kópia/ml volt a kiinduláskor. A kiindulási demográfiai adatok és a betegség jellemzői kiegyensúlyozottak voltak a remdesivirrel és a placebóval kezelt csoportok között. Az elsődleges végpont a COVID-19-cel összefüggő hospitalizációra (meghatározása: legalább 24 órás akut ellátás) szoruló betegek aránya vagy a bármely okból 28 napon belül bekövetkező halál volt. Esemény (COVID-19-cel összefüggő hospitalizáció vagy bármely okból 28 napon belül bekövetkező halál) 2, remdesivirrel kezelt betegnél (0,7%) fordult elő, szemben az egyidejűleg placebóra randomizált 15 (5,3%) beteggel, ami a placebóval összehasonlítva 87%-os csökkenést mutatott a COVID-19-hez kapcsolódó kórházi kezelést vagy a bármely okból bekövetkező 28 napos mortalitást tekintve (hazárd arány: 0,134 [95%-os CI, 0,031–0,586]; p=0,0076). Az abszolút kockázat csökkenése 4,6% volt (95%-os CI, 1,8%–7,5%). Nem figyeltek meg halálesetet a 28. napig. QT A jelenlegi nem klinikai és klinikai adatok nem utalnak a QT-szakasz megnyúlásának kockázatára, ám a QT-szakasz megnyúlást emberekben nem értékelték ki teljes mértékben. Ezt a gyógyszert úgynevezett „feltételes jóváhagyással” engedélyezték, ami azt jelenti, hogy a gyógyszerre vonatkozóan további adatokat kell benyújtani. Az Európai Gyógyszerügynökség legalább évente felülvizsgálja az erre a gyógyszerre vonatkozó új információkat, és szükség esetén módosítja az alkalmazási előírást. Gyermekek és serdülők Az Európai Gyógyszerügynökség a gyermekek esetén egy vagy több korosztálynál halasztást engedélyez a remdesivir vizsgálati eredményeinek benyújtási kötelezettségét illetően (lásd 4.2 és 5.2 pont, gyermekgyógyászati alkalmazásra vonatkozó információk).

Farmakokinetika:

A remdesivir farmakokinetikai tulajdonságait egészséges önkénteseken vizsgálták. Nem állnak rendelkezésre farmakokinetikai adatok a COVID-19-es betegekről. Felszívódás A remdesivir és a túlsúlyban lévő keringő metabolitja (GS-441524) farmakokinetikai tulajdonságait egészséges felnőtteknél értékelték. A remdesivir felnőtteknél meghatározott adagjának intravénás alkalmazását követően a plazmabeli csúcskoncentrációját az infúzió végén érte el, a dózisszinttől függetlenül, és gyorsan csökken ezt követően körülbelül 1 órás felezési idővel. A GS-441524 a plazmabeli csúcskoncentrációját 1,5–2,0 órával a 30 perces infúzió megkezdése után érte el. Eloszlás A remdesivir körülbelül 93%-a a humán plazmafehérjékhez kötődik (ex-vivo adatok), 6,4–7,4% szabad frakcióval. A kötődés független a gyógyszer koncentrációjától az 1–10 μM tartományban, a remdesivir-kötődés szaturációjára vonatkozó bizonyíték nélkül. A [14C]-remdesivir egyszeri 150 mg- os adagjának egészséges önkénteseknél való alkalmazását követően a [14C]-radioaktivitás vér-plazma aránya körülbelül 0,68 volt 15 perccel az infúzió megkezdése után, és idővel emelkedett, amíg 5 óra után elérte az 1,0-os arányt, ami a remdesivir és metabolitjai differenciális megoszlására utal a plazmában vagy a vérsejtkomponensekben. Biotranszformáció A remdesivir nagymértékben a farmakológiailag aktív GS-443902 nukleozid analóg trifoszfáttá metabolizálódik (intracellulárisan kialakulva). A metabolikus aktivációs útvonal az észterázok általi hidrolízist feltételezi, ami a GS-704277 köztes metabolit kialakulásához vezet. A foszforamidát hasítás, majd a foszforiláció az aktív trifoszfát, GS-443902 kialakulásához vezet. A foszforilált metabolitok defoszforilációja a GS-441524 nukleozid metabolit kialakulásához vezethet, amely refoszforilációja nem hatékony. A humán tömegmérleg vizsgálata egy jelenleg ismeretlen jelentős metabolit (M27) jelenlétét mutatja a plazmában. Elimináció A [14C]-remdesivir egyszeri 150 mg-os iv. adagjának alkalmazását követően az adag átlagos teljes visszanyerése 92% volt, amiből a visszanyerés a vizeletben 74%, míg a székletben 18% volt. A vizeletből visszanyert remdesivir adag nagy része GS-441524 (49%), míg 10%-a remdesivir volt. Ezek az adatok arra utalnak, hogy a GS-441524 legfontosabb kiválasztási útvonalát a vese clearance képezi. A remdesivir medián terminális felezési ideje kb. 1 óra, míg a GS-441524 metabolité 27 óra. Egyéb különleges betegcsoportok Nem, rassz, életkor A farmakokinetikai tulajdonságok tekintetében a nem, a rassz és az életkor szerinti különbségeket nem vizsgálták. Gyermekek és serdülők A farmakokinetikai tulajdonságokat nem vizsgálták gyermekeknél és serdülőknél. Vesekárosodás A remdesivir és a GS-441524 farmakokinetikai tulajdonságait vesekárosodás esetén nem vizsgálták. A remdesivir változatlan formában lényegében nem ürül a vizelettel, de fő metabolitja, a GS-441524 renálisan ürül, és a plazma metabolitszintje elméletileg emelkedhet károsodott vesefunkciójú betegekben. A nátrium szulfobutiléter-béta-ciklodextrin segédanyag a vesén keresztül ürül, és felhalmozódik a károsodott vesefunkciójú betegek szervezetében. A Veklury nem alkalmazható azoknál a betegeknél, akik eGFR-szintje < 30 ml/perc. Májkárosodás A remdesivir és a GS-441524 farmakokinetikai tulajdonságait májkárosodás esetén nem vizsgálták. A máj szerepe a remdesivir metabolizmusában ismeretlen. Interakciók A remdesivir mint áldozat („victim drug”) és a hidrolitikus útvonal inhibitorai/induktorai (észteráz) kölcsönhatásának potenciálját nem vizsgálták. A klinikailag releváns kölcsönhatások kockázata nem ismert. A remdesivir gátolta a CYP3A4-et in vitro (lásd 4.5 pont). Fiziológiai szempontból releváns koncentrációknál (egyensúlyi állapot) a remdesivir vagy annak metabolitjai, a GS-441524 és a GS-704277, nem gátolták a CYP1A2, 2B6, 2C8, 2C9, 2C19 és 2D6 enzimeket in vitro. A Remdesivir azonban átmenetileg gátolhatja a CYP2B6, 2C8, 2C9 és 2D6 molekulákat az alkalmazás első napján. Ennek a gátlásnak a klinikai jelentőségét nem vizsgálták. A CYP450 enzimek remdesivir általi időfüggő gátlásának potenciálját a nem vizsgálták. A remdesivir in vitro indukálta a CYP1A2-t és potenciálisan a CYP3A4-et, de a CYP2B6-ot nem (lásd 4.5 pont). In vitro adatok nem mutatják az UGT1A1, 1A3, 1A4, 1A6, 1A9 vagy 2B7 klinikailag releváns gátlását a remdesivir vagy annak metabolitjai, a GS-441524 és a GS-704277 által. A remdesivir gátolta a OATP1B1-et és az OATP1B3-at in vitro (lásd 4.5 pont). Nem állnak rendelkezésre adatok az OAT1, OAT3 vagy OCT2 a remdesivir általi gátlásáról. Fiziológiai szempontból releváns koncentrációknál a remdesivir és metabolitjai nem gátolták a P-gp-t és a BCRP-t in vitro.