Főoldal Hatóanyagok Készítmények Formulálás Kalkulátorok Dokumentumok Kereső
HATÓANYAGOK

Javallatok:

A Moxifloxacin Kabi az alábbi megbetegedések kezelésére javallott: - területen szerzett pneumonia (CAP – community acquired pneumonia) - szövődményes bőr- és lágyrészinfekciók (cSSSI vagy cSSTI – complicated skin and skin structure infections) A moxifloxacin csak akkor alkalmazható, ha ezen fertőzések kezelésére általában javasolt egyéb antibakteriális szerek nem tekinthetők megfelelőnek. Figyelembe kell venni az antibakteriális szerek megfelelő alkalmazására vonatkozó hivatalos irányelveket.

Ellenjavallatok:

- A moxifloxacinnal, egyéb kinolonokkal, vagy a készítmény a 6.1 pontban felsorolt bármely segédanyagával szembeni túlérzékenység. - Terhesség és szoptatás (lásd 4.6 pont). - 18 éves kor alatti betegek. - A beteg anamnézisében kinolon-kezeléssel összefüggő ínkárosodás/betegség szerepel. A moxifloxacin adását követően a preklinikai vizsgálatok során és embereknél is észleltek a szív elektrofiziológiájában QT‑megnyúlás formájában bekövetkező változásokat. A gyógyszer biztonságos alkalmazása érdekében a moxifloxacin adása ellenjavallt a következő esetekben is: - veleszületett vagy dokumentáltan szerzett QT‑szakasz megnyúlás, - a só-víz háztartás zavaraiban, különösen nem korrigált hypokalaemia esetében, - klinikailag jelentős bradycardiában, - klinikailag jelentős szívelégtelenség csökkent balkamrai ejektiós frakcióval, - akinek az anamnézisében tünetekkel járó szívritmuszavar szerepel. A moxifloxacin nem alkalmazható együtt olyan gyógyszerekkel, amelyek megnyújtják a QT‑szakaszt (lásd még 4.5 pont). A klinikai adatok korlátozott száma miatt a moxifloxacin szintén ellenjavallt olyan betegeknél, akiknek májfunkciója károsodott (Child–Pugh C), és olyan betegeknél, akiknek a transzamináz‑szintje a normálérték felső határának több mint ötszörösét meghaladja.

Adagolás:

Adagolás Az ajánlott adag naponta egyszer 400 mg moxifloxacin infúzióban beadva. Az intravénásan megkezdett terápia 400 mg moxifloxacin tablettával is folytatható, ha ez klinikailag indokolt. A klinikai vizsgálatok során a betegek többségét 4 napon belül (CAP), illetve 6 napon belül (cSSSI) átállították orális terápiára. Az intravénás és az orális kezelés teljes ajánlott időtartama közösségben szerzett pneumonia (CAP) esetén 7‑14 nap, komplikált bőr- és lágyrész infekciók (cSSSI) esetén pedig 7‑21 nap. Vese- és/vagy májkárosodás Az enyhétől a súlyos fokúig terjedő vesekárosodásban vagy krónikusan dializált, vagyis hemodializált vagy folyamatos ambuláns peritoneális dialízisben részesülő betegek esetében nincs szükség a dózis módosítására (a további részleteket lásd az 5.2 pontban). Károsodott májműködésű betegekkel kapcsolatban nem áll rendelkezésre elegendő adat (lásd 4.3 pont). Egyéb különleges betegcsoportok Idősek, valamint kis testsúlyú betegek esetén nincs szükség a dózis módosítására. Gyermekek és serdülők A moxifloxacin gyermekek és növésben lévő serdülők esetén ellenjavallt. A moxifloxacin hatásosságát és biztonságosságát gyermekek és serdülők esetében nem igazolták (lásd 4.3, 4.4 és 5.3 pont). Az alkalmazás módja Intravénás beadásra; 60 perces folyamatos infúzióban (lásd még 4.4 pont). Az infúziós oldat – amennyiben orvosilag indokolt – egy T‑elágazású cső közbeiktatásával, más kompatibilis infúziós oldattal együtt is beadható (lásd 6.6 pont).

Mellékhatások:

A naponta 400 mg intravénás vagy orális (csak intravénás, szekvenciális [intravénás/orális] és orális adagolás) moxifloxacin-kezeléssel kapcsolatban végzett klinikai vizsgálatok során megfigyelt és a forgalomba hozatalt követő jelentésekből származó mellékhatások: A hányinger és a hasmenés kivételével valamennyi mellékhatás előfordulása 3% alatt maradt. A gyakorisági csoportokon belül a mellékhatások csökkenő súlyosság szerint kerültek felsorolásra. A gyakorisági kategóriák az alábbiak: - gyakori (≥ 1/100 - < 1/10) - nem gyakori (≥ 1/1000 - < 1/100) - ritka (≥ 1/10 000 - < 1/1000) - nagyon ritka (< 1/10 000) - nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatok alapján nem becsülhető meg)
Szervrendszeri kategória Gyakori Nem gyakori Ritka Nagyon ritka Nem ismert (a gyakoriság a rendelkezésre álló adatok alapján nem becsülhető meg)
Fertőző betegségek és parazitafertőzések rezisztens baktériumok vagy gombák okozta felülfertőződés, pl. orális és vaginalis candidiasis
Vérképzőszervi és nyirokrendszeri betegségek és tünetek anaemia leukopenia(-ák) neutropenia thrombocytopenia thrombocythaemia eosinophilia megnyúlt prothrombin idő/emelkedett INR-érték emelkedett prothrombin-szint/csökkent INR agranulocytosis pancytopenia
Immunrendszeri betegségek és tünetek allergiás reakció (lásd 4.4 pont) anaphylaxiás reakció, beleértve a nagyon ritkán előforduló, életveszélyes sokkot (lásd 4.4 pont); allergiás oedema/ angiooedema (beleértve a potenciálisan életveszélyes gégeoedemát, lásd 4.4 pont)
Endokrin betegségek nem megfelelő antidiuretikushormon-termelés szindróma (SIADH)
Anyagcsere- és táplálkozási betegségek és tünetek hyperlipidemia hyperglykaemia; hyperuricaemia hypoglykaemia hypoglykaemiás kóma
Pszichiátriai kórképek* szorongásos reakciók psychomotoros hyperactivitás/ izgatottság érzelmi labilitás; depresszió (rendkívül ritkán önkárosító viselkedésig fokozódhat, mint pl. öngyilkossági gondolatok vagy öngyilkossági kísérletek, lásd 4.4. pont); hallucináció delírium deperszonalizáció; pszichotikus reakciók (amelyek önkárosító viselkedésig súlyosbodhatnak, pl. öngyilkossági gondolatok, illetve öngyilkossági kísérletek, lásd 4.4. pont)
Idegrendszeri betegségek és tünetek* fejfájás szédülés paraesthesia és dysaesthesia; ízérzékelési zavarok (beleértve a nagyon ritkán előforduló ageusiát); zavartság és dezorientáltság; alvászavarok (főként álmatlanság); tremor; vertigo; aluszékonyság hypaesthesia; szaglászavar (beleértve az anosmiát); abnormális álmok; koordinációs zavar (beleértve a főként szédülés vagy vertigo miatt kialakuló járászavarokat); görcsrohamok, pl. grand mal (lásd 4.4 pont); figyelemzavar; beszédzavarok; amnézia; perifériás neuropathia és polyneuropathia hyperaesthesia
Szembetegségek és szemészeti tünetek­* látászavarok, beleértve a diplopiát és homályos látást (különösen központi idegrendszeri reakciókkal összefüggésben, lásd 4.4 pont) photophobia múló látáskiesés (különösen központi idegrendszeri reakciók esetén, lásd 4.4 és 4.7 pont) uveitis és bilateralis akut iris diaphanoscopia (lásd 4.4 pont)
A fül és az egyensúly-érzékelő szerv betegségei és tünetei tinnitus; hallásromlás, beleértve a süketséget (általában reverzibilis)
Szívbetegségek és a szívvel kapcsolatos tünetek** QT‑megnyúlás hypokalaemiás betegeknél (lásd 4.3. és 4.4 pont) QT‑megnyúlás (lásd 4.4 pont); palpitatio; tachycardia; pitvarfibrilláció; angina pectoris kamrai tachy-arrhythmiák; syncope (akut, rövid ideig tartó eszméletvesztés) nem specifikus arrhythmiák; torsade de pointes (lásd 4.4 pont) szívmegállás (lásd 4.4 pont)
Érbetegségek és tünetek** vasodilatatio hypertonia; hypotonia vasculitis
Légzőrendszeri, mellkasi és mediastinalis betegségek és tünetek dyspnoe (beleértve az asztmás megbetegedéseket)
Emésztőrendszeri betegségek és tünetek hányinger; hányás; gastrointestinalis és hasi fájdalmak; hasmenés csökkent étvágy és ételfogyasztás; székrekedés; emésztési zavar; flatulencia; gastritis; emelkedett amilázszint dysphagia; stomatitis; antibiotikus kezeléssel összefüggő colitis (beleértve a pseudomembranosus colitist, amely nagyon ritkán életveszélyes szövődményekkel járhat, lásd 4.4 pont)
Máj- és epebetegségek, illetve tünetek emelkedett transzaminázszintek májkárosodás (beleértve az LDH-szint emelkedést); emelkedett bilirubinszint; emelkedett szérum-gamma-glutamil-transzferáz-szint; emelkedett szérum-alkalikusfoszfatáz-szint sárgaság; hepatitis (főként epepangásos) potenciálisan életveszélyes májelégtelenséghez vezető fulmináns hepatitis (a halálos kimenetelű eseteket is beleértve, lásd 4.4 pont)
A bőr és a bőr alatti szövetek betegségei és tünetei viszketés; bőrkiütés; urticaria; száraz bőr hólyagos bőrreakciók, pl. Stevens–Johnson-szindróma vagy toxikus epidermális necrolysis (potenciálisan életveszélyes, lásd 4.4. pont) akut generalizált exanthemás pustulosis (AGEP)
Az izomrendszer és a kötőszövet betegségei és tünetei* ízületi fájdalom; izomfájdalom íngyulladás (lásd 4.4 pont); izomgörcs; izomrángás; izomgyengeség ínszakadás (lásd 4.4 pont); arthritis izomrigiditás; a myasthenia gravis tüneteinek exacerbációja (lásd 4.4 pont) rhabdomyolysis
Vese- és húgyúti betegségek és tünetek kiszáradás vesekárosodás (beleértve a BUN és a kreatininszint emelkedését); veseelégtelenség (lásd 4.4 pont)
Általános tünetek, az alkalmazás helyén fellépő reakciók* helyi reakciók az injekció és infúzió beadási helyén rosszullét (főként gyengeség vagy fáradtság); fájdalom (beleértve a hát-, mellkasi, medencei és végtagfájdalmat); verejtékezés; (thrombo)phlebitis az infúzió beadási helyén oedema
* Kinolonok és fluorokinolonok alkalmazása kapcsán nagyon ritkán számos – esetenként több - szervrendszert és érzékszervet érintő, hosszan fennálló (akár hónapokig vagy évekig tartó), rokkantságot okozó és potenciálisan irreverzibilis súlyos gyógyszermellékhatások eseteiről számoltak be (köztük olyanokról mint tendinitis, ínszakadás, arthralgia, végtagfájdalom, járászavar, paraesthesiával járó neuropathiák, depresszió fáradtság, memóriaromlás, alvászavarok, valamint a hallás, a látás, az ízérzés és a szaglás romlása), amelyek néhány esetben az eleve fennálló kockázati tényezőktől függetlenül jelentkeztek (lásd 4.4 pont). ** Fluorokinolon-kezelésben részesülő betegeknél beszámoltak az aortaaneurysma és aortadissectio bekövetkeztéről, amelyek néha rupturával (egyes esetekben halálos kimenetellel) jártak, valamint a szívbillentyűk regurgitatiójáról, illetve elégtelenségéről (lásd 4.4 pont). Az alábbi mellékhatásokat figyelték meg viszonylag gyakrabban azoknál a betegeknél, akiket csak intravénás, ill. intravénás, majd per os (szekvenciális) kezelésben részesítettek: Gyakori: gamma-GT-emelkedés Nem gyakori: kamrai tachyarrhythmiák, hypotensio, ödéma, az antibiotikummal összefüggésbe hozható colitis (beleértve a pseudomembranosus colitist is, nagyon ritkán életet veszélyeztető szövődményekkel, lásd 4.4 pont), görcsök, beleértve a grand mal convulsiót is (lásd 4.4 pont), hallucináció, vesekárosodás (beleértve a szérum-karbamid- és -kreatininszint emelkedését is), veseelégtelenség (lásd 4.4 pont) Nagyon ritkán előfordultak egyéb fluorokinolonokkal folytatott kezelés során a következő mellékhatások is, amelyek jelentkezése a moxifloxacin kezelés folyamán se zárható ki: megnövekedett intracranialis nyomás (beleértve: pseudotumor cerebri), hypernatraemia, hypercalcaemia, haemolitikus anaemia, fényérzékenységi reakciók (lásd 4.4 pont). Feltételezett mellékhatások bejelentése A gyógyszer engedélyezését követően lényeges a feltételezett mellékhatások bejelentése, mert ez fontos eszköze annak, hogy a gyógyszer előny/kockázat profilját folyamatosan figyelemmel lehessen kísérni. Az egészségügyi szakembereket kérjük, hogy jelentsék be a feltételezett mellékhatásokat a hatóság részére az V. függelékben található elérhetőségek valamelyikén keresztül.

Interakciók:

Kölcsönhatások más gyógyszerkészítményekkel Nem zárható ki, hogy a moxifloxacinnak és más gyógyszereknek additív hatása van a QT‑szakasz meghosszabbítására, amelynek következtében a QTc‑szakasz megnyúlhat. Ez a hatás a kamrai arrhythmiák – beleértve a torsades de pointes‑t is – fokozott rizikójához vezethet. Éppen ezért a moxifloxacin együttadása ellenjavallt az alábbi gyógyszerekkel (lásd 4.3 pont): - IA osztályba tartozó antiaritmiás szerek (pl. kinidin, hidrokinidin, dizopiramid) - III. osztályba tartozó antiaritmiás szerek (pl. amiodaron, szotalol, dofetilid, ibutilid) - antipszichotikumok (pl. fenotiazinok, pimozid, szertindol, haloperidol, szultoprid) - triciklusos antidepresszánsok - bizonyos antimikrobás szerek (pl. szakvinavir, sparfloxacin, intravénás eritromicin, pentamidin, antimaláriás szerek, különösen a halofantrin) - egyes antihisztaminok (terfenadin, asztemizol, mizolasztin) - egyebek (ciszaprid, intravénás vinkamin, bepridil, difemanil). A moxifloxacint óvatosan kell alkalmazni olyan betegeknél, akik olyan gyógyszert szednek, amely csökkentheti a káliumszintet (pl. kacs- vagy tiazid típusú diuretikumok, laxatívumok és nagy dózisú beöntések, kortikoszteroidok, amfotericin B) vagy klinikailag jelentős bradycardiával hozható összefüggésbe. A moxifloxacin egészséges önkénteseknek történő ismételt adagolását követően kb. 30%‑kal emelte meg a digoxin cmax értékét anélkül, hogy befolyásolta volna az AUC-értéket vagy a minimális vérszintet. Digoxinnal való alkalmazás esetén nincs szükség külön óvintézkedésre. Diabéteszes betegek körében végzett vizsgálatokban, a moxifloxacin és a glibenklamid együttes alkalmazása a glibenklamid plazma-csúcskoncentrációjának megközelítőleg 21%‑os csökkenéséhez vezetett. A glibenklamid és a moxifloxacin együttes alkalmazása elméletileg enyhe és átmeneti hyperglykaemiához vezethet. A glibenklamid farmakokinetikájában megfigyelt változások azonban nem vezettek a farmakodinámiás paraméterek (vércukor, inzulin) változásához. Így nem tapasztaltak klinikailag lényeges interakciókat a moxifloxacin és a glibenklamid között. Az INR változásai Nagyszámú olyan esetről számoltak be, amikor antibakteriális szereket szedő betegeknél megnőtt az orális antikoagulánsok hatása, különösen a következő antibiotikumok hatására: fluorokinolonok, makrolidok, tetraciklinek, kotrimoxazol és egyes cefalosporinok. A fertőző és gyulladásos állapotok, a beteg kora és általános állapota úgy tűnik, hogy kockázati tényezők. Ilyen körülmények között nehéz eldönteni, hogy az INR (Nemzetközi Normalizált Arány – International Normalised Ratio) változásaiért a fertőző betegség vagy a kezelés a felelős. Az INR‑t elővigyázatosságból gyakrabban kell ellenőrizni. Ha szükséges, az orális antikoaguláns dózisát megfelelően módosítani kell. A klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy nem fordult elő kölcsönhatás, ha a moxifloxacint együtt adták olyan gyógyszerekkel, amelyek a következő hatóanyagokat tartalmazzák: ranitidin, probenecid, orális fogamzásgátlók, kalciumpótlók, parenterálisan beadott morfin, teofillin, ciklosporin vagy itrakonazol. Emberi citokróm P450-enzimmel végzett in vitro vizsgálatok alátámasztották ezeket a megfigyeléseket. Ezeknek az eredményeknek az értékelése arra enged következtetni, hogy a citokróm P450-enzim által közvetített metabolikus interakció nem valószínű. A táplálékokkal való kölcsönhatás A moxifloxacin és az ételek között – beleértve a tejtermékeket is – nincs klinikailag releváns kölcsönhatás.

Figyelmeztetések:

A moxifloxacin alkalmazását kerülni kell azoknál a betegeknél, akik korábban kinolon- vagy fluorokinolontartalmú készítmények alkalmazásakor súlyos mellékhatást tapasztaltak (lásd 4.8 pont). Ilyen betegeknél csak egyéb kezelési lehetőségek hiányában és az előny/kockázat gondos értékelését követően szabad moxifloxacin-kezelést kezdeni (lásd még 4.3 pont). Aortaaneurysma és -dissectio, és szívbillentyűhiba okozta regurgitatio/billentyűelégtelenség Az epidemiológiai vizsgálatok a fluorokinolonok bevételét követően az aortaaneurysma és aortadissectio, valamint az aorta- és a mitralis billentyű regurgitatiójának fokozott kockázatáról számoltak be, különösen időseknél. Fluorokinolon-kezelésben részesülő betegeknél beszámoltak az aortaaneurysma és -dissectio bekövetkeztéről, amelyek néha rupturával (egyes esetekben halálos kimenetellel) jártak, valamint a szívbillentyűhiba miatti regurgitatióról, illetve billentyűelégtelenségről (lásd 4.8 pont). Ezért a fluorokinolonokat kizárólag gondos előny-kockázat értékelést és más terápiás lehetőségek mérlegelését követően szabad csak alkalmazni, ha a beteg családi anamnézise pozitív az aneurysma vagy veleszületett szívbillentyű-betegség tekintetében, továbbá a már meglévő aortaaneurysmával és/vagy aortadissectióval, vagy szívbillentyű-betegséggel diagnosztizált betegeknél, illetve a következőkre hajlamosító egyéb kockázati tényezők vagy betegségek esetén: - mind aortaaneurysma, mind -dissectio és szívbillentyűhiba miatti regurgitatio/billentyűelégtelenség (pl.: kötőszöveti rendellenességek, mint Marfan-szindróma vagy Ehlers–Danlos-szindróma, Turner-szindróma, Behcet-kór, hypertonia, rheumatoid arthritis) vagy emellett - aortaaneurysma és -dissectio (pl. vascularis rendellenességek, mint Takayasu-artheritis, óriássejtes artheritis, vagy ismert atherosclerosis, vagy Sjögren-szindróma) vagy emellett - szívbillentyűhiba miatti regurgitatio/billentyűelégtelenség (pl. infektív endocarditis). Az aortaaneurysma és -dissectio és e billentyűk rupturájának kockázata fokozódhat az egyidejűleg szisztémás kortikoszteroidokkal kezelt betegeknél is. Hirtelen hasi, mellkasi vagy hátfájdalom esetén a betegeknek azt kell tanácsolni, hogy azonnal forduljanak egy sürgősségi osztályon dolgozó orvoshoz. A betegeket figyelmeztetni kell arra, hogy akut dyspnoe, újonnan jelentkező palpitatio, illetve a has vagy az alsó végtagok ödémájának kialakulása esetén haladéktalanul forduljanak orvoshoz. A moxifloxacin-kezelés előnyeinek egyensúlyban kell lenniük – különös tekintettel a nem súlyos infekciókra – a figyelmeztetésekre és óvintézkedésekre vonatkozó pontban felsoroltakkal. A QTc-intervallum megnyúlása és a potenciális QTc-intervallum megnyúlással kapcsolatos klinikai tapasztalatok
A moxifloxacinról kimutatták, hogy néhány betegnél a QTc‑intervallum megnyúlását okozta az elektrokardiogramon. A QT‑megnyúlás mértéke megnőhet a plazmakoncentráció emelkedésével a gyors intravénás infúzió következtében. Ezért az infúzió beadásnak időtartama nem lehet rövidebb az ajánlott 60 percnél, és a napi egyszeri 400 mg intravénás adagot nem szabad túllépni. A további részleteket lásd alább és a 4.3 és a 4.5 pontokban.
A moxifloxacin-kezelést abba kell hagyni, ha a kezelés folyamán szívritmuszavarra utaló panaszok vagy tünetek jelentkeznek, akár van EKG-lelet, akár nincs. A moxifloxacint óvatosan kell adni azoknak a betegeknek, akiknél bármilyen, szív-arrhythmiára hajlamosító tényező ismert (pl. az akut myocardialis ischaemia) mert esetükben fokozott lehet a kamrai arrhythmia (beleértve a torsade de pointes‑t is) és a szívleállás kialakulásának kockázata (lásd még 4.3 és 4.5 pont). A moxifloxacint körültekintően kell alkalmazni olyan betegek esetén, akik olyan gyógyszereket szednek, melyek csökkenthetik a káliumszintet (lásd még 4.3 és 4.5 pont). A moxifloxacint csak körültekintően szabad adni azoknak a betegeknek, akik klinikailag szignifikáns bradycardiát okozó gyógyszereket szednek (lásd még 4.3 pont). A nők és az idősek érzékenyebbek lehetnek olyan QTc‑megnyúlást előidéző gyógyszerekkel szemben, mint a moxifloxacin, ezért esetükben különös óvatosságra van szükség. Hosszan tartó, rokkantságot okozó és potenciálisan irreverzibilis súlyos gyógyszermellékhatások Kinolonokkal és fluorokinolonokkal kezelt betegeknél nagyon ritkán különböző – esetenként több – szervrendszert (csont- és izomrendszer, idegrendszer, pszichiátriai kórképek és érzékszervek) érintő, a beteg életkorától és eleve fennálló kockázati tényezőitől függetlenül fellépő, hosszan fennálló (hónapokig vagy évekig tartó), rokkantságot okozó és potenciálisan irreverzibilis súlyos gyógyszermellékhatások eseteiről számoltak be. A moxifloxacin alkalmazását bármilyen súlyos mellékhatásra jellemző jel vagy tünet első jelentkezésekor azonnal le kell állítani, és a betegnek azt kell javasolni, hogy tanácsért forduljon a gyógyszert felíró orvoshoz. Túlérzékenységi/allergiás reakciók Túlérzékenységi és allergiás reakciókról számoltak be fluorokinolonokkal, többek között a moxifloxacinnal kapcsolatban, az első alkalmazása után. Az anaphylaxiás reakciók már akár az első alkalmazást követően is életveszélyes sokkig súlyosbodhatnak. Súlyos túlérzékenységi reakciók klinikai megnyilvánulása esetén a moxifloxacin kezelést abba kell hagyni, és a beteget megfelelő ellátásban (pl. sokktalanítás) kell részesíteni. Súlyos májbetegségek A moxifloxacin használatával összefüggő fulmináns hepatitis eseteket jelentettek, melyek akár májelégtelenséghez is (beleértve a halálos eseteket is) vezethettek (lásd 4.8 pont). A betegeket tájékoztatni kell arról, hogy azonnal fejezzék be a gyógyszer szedését és haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot kezelőorvosukkal, amennyiben olyan fulmináns májelégtelenségre utaló jeleket és tüneteket észlelnek, mint a hirtelen kialakuló asthenia sárgasággal, a sötét vizelet, vérzéses hajlam, vagy hepaticus encephalopathia. Amennyiben májfunkciós eltérésre utaló tünetek észlelhetők, májfunkciós próbákat és fizikális vizsgálatot kell végezni. A bőrt érintő súlyos mellékhatások A bőrt érintő súlyos – potenciálisan életveszélyes vagy halálos kimenetelű – mellékhatásokat jelentettek moxifloxacin alkalmazása során, például toxikus epidermalis necrolysist (TEN, más néven Lyell-szindróma), Stevens–Johnson-szindrómát (SJS) és akut generalizált exanthemás pustulosist (AGEP) (lásd 4.8 pont). A gyógyszer rendelésekor a betegek figyelmét fel kell hívni a súlyos bőrreakciók jeleire és tüneteire, valamint a betegeket gondosan monitorozni kell. Ha a jelek és tünetek arra utalnak, hogy ezek a reakciók kialakulnak, a moxifloxacin alkalmazását azonnal abba kell hagyni és alternatív terápia elkezdését kell fontolóra venni. Ha a betegnél súlyos reakciók, mint pl. SJS, TEN vagy AGEP alakult ki a moxifloxacin alkalmazásakor, akkor az adott beteget a későbbiekben tilos moxifloxacinnal kezelni. Görcsrohamokra hajlamos betegek Ismert, hogy a kinolonok görcsöket válthatnak ki. Óvatosság szükséges olyan betegek moxifloxacin kezelésekor, akiknek olyan központi idegrendszeri elváltozásuk vagy más kockázati tényezőik vannak, amely görcsrohamra hajlamosít, vagy csökkenti a görcsküszöbüket. Görcsroham esetén a moxifloxacinnal történő kezelést fel kell függeszteni és megfelelő intézkedést kell hozni. Perifériás neuropathia A kinolonokkal és fluorokinolokkal kezelt betegeknél paraesthesiát, hypaesthesiát, dysaesthesiát vagy gyengeséget okozó szenzoros vagy szenzomotoros polyneuropathiáról is beszámoltak. A moxifloxacin-kezelés alatt álló betegeket tájékoztatni kell, hogy neuropathia jeleinek – így például fájdalom, égő érzés, bizsergés, zsibbadás vagy gyengeség – fellépése esetén ezekről a kezelés folytatása előtt tájékoztassák kezelőorvosukat az esetleges visszafordíthatatlan állapot kialakulásának megelőzése érdekében (lásd 4.8 pont). Pszichiátriai reakciók Pszichiátriai reakciók is jelentkezhetnek már az első kinolon-alkalmazást követően is, beleértve a moxifloxacint. Nagyon ritka esetekben depresszió vagy pszichotikus reakciók alakultak ki, egészen az öngyilkossági gondolatokig és önkárosító magatartásig, például öngyilkossági kísérlet (lásd 4.8 pont). Abban az esetben, ha a betegnél ezek a reakciók létrejönnek, a moxifloxacin kezelést fel kell függeszteni, és megfelelő intézkedéseket kell alkalmazni. Óvatosság ajánlott, ha moxifloxacint kell alkalmazni a pszichotikus betegek kezelésénél vagy olyan betegek esetében, akik kórtörténetében pszichiátriai betegség szerepel. Antibiotikumok okozta hasmenés, beleértve a colitist Antibiotikumok okozta hasmenés (AAD) és antibiotikumok okozta colitis (AAC) – beleértve a pseudomembranosus colitist és a Clostridium difficile okozta hasmenést is – előfordulásáról majdnem minden széles spektrumú antibiotikum, így a moxifloxacin esetében is beszámoltak, és ezek súlyossága az enyhe hasmenéstől a halálos kimenetelű colitisig változhat. Ezért fontos a diagnózis figyelembe vétele azoknál a betegeknél, akiknél moxifloxacin-kezelés alatt vagy után súlyos hasmenés alakul ki. Amennyiben AAD vagy AAC gyanúja áll fenn vagy igazolódik, akkor a folyamatban levő antibakteriális kezelést – beleértve a moxifloxacint is – fel kell függeszteni, és azonnal meg kell kezdeni a megfelelő terápiát. Ezenkívül gondoskodni kell a megfelelő infekciókontrollról a fertőzésátvitel kockázatának csökkentése érdekében. A bélmozgást gátló gyógyszerek alkalmazása ellenjavallt súlyos hasmenésben szenvedő betegeknél. Myasthenia gravis A moxifloxacint elővigyázatossággal kell alkalmazni myasthenia gravisban szenvedő betegek esetében, mivel az a tünetek fellángolását okozhatja. Íngyulladás, ínszakadás Az íngyulladás és az ínszakadás (különösen – de nem kizárólag – az Achilles-íné) már a kinolon vagy fluorokinolon-kezelés megkezdését követő 48 órán belül jelentkezhet, néha mindkét oldalon, és a kezelés abbahagyását követően hónapokkal később is jelentették előfordulását. Az íngyulladás és az ínszakadás kockázata nagyobb idősebb betegeknél, vesekárosodásban szenvedő betegeknél, szervtranszplantáción átesett betegeknél, illetve egyidejűleg kortikoszteroidokkal kezelt betegek esetében. Kortikoszteroidok egyidejű alkalmazása ezért kerülendő. A moxifloxacin-kezelést a tendinitis első jeleinek (például fájdalmas duzzanat, gyulladás) jelentkezésekor le kell állítani, és más kezelést kell megfontolni. Az érintett végtagot megfelelően kezelni kell (például immobilizáció). Tendinopathia tüneteinek jelentkezésekor kortikoszteroidok nem alkalmazhatók. Vesekárosodás Idős, vesebetegségben szenvedő betegek esetén a moxifloxacint különös elővigyázatossággal kell adni akkor, ha a betegek nem képesek elegendő folyadék bevitelére, mivel a dehidráció fokozza a veseelégtelenség kockázatát. Látászavarok Ha látászavar lép föl, vagy bármilyen szempanasz jelentkezne, azonnal szemorvoshoz kell fordulni (lásd 4.7 és 4.8 pontot). A glükózanyagcsere zavarai Mint minden kinolonnál, ennél a hatóanyagnál is jelentettek vércukorszint-zavarokat, beleértve egyaránt a hypoglykaemiát és a hyperglykaemiát (lásd 4.8 pont). Ez rendszerint olyan diabéteszes betegeknél fordult elő, akik egyidejűleg orális antidiabetikumot (pl. glibenklamid) vagy inzulint kapnak. Hypoglykaemiás kóma eseteiről számoltak be. Diabéteszes betegeknél a vércukorszint gondos monitorozása ajánlott. Fotoszenzibilizáló reakciók megelőzése A kinolonokról kimutatták, hogy fotoszenzibilizáló reakciót okoznak a betegeknél. A vizsgálatok azonban azt mutatták, hogy a moxifloxacin fotoszenzibilitást kiváltó kockázata kisebb. Mindazonáltal az tanácsolható, hogy a moxifloxacin kezelés alatt álló betegek óvakodjanak az UV sugárzástól és/vagy az erős napsütéstől. Glükóz-6-foszfát-dehidrogenáz-enzim-hiány Azokat a betegeket, akiknek a családjában glükóz-6-foszfát-dehidrogenáz-hiány fordul elő vagy ők szenvednek abban, a kinolonok szedése hemolitikus reakcióra hajlamosítja. Ilyen betegek esetében a moxifloxacint kellő elővigyázatossággal kell alkalmazni. Periarteriális szövet gyulladása A Moxifloxacin oldatos infúzió csak intravénás alkalmazásban használható. Az intraarteriális alkalmazás kerülendő, mivel a klinikai vizsgálatok szerint periarteriális szövet gyulladása alakul ki ezen alkalmazási módot követően. Komplikált bőr- és lágyrész infekciók A moxifloxacin klinikai hatékonysága súlyosan fertőzött égések, valamint fasciitisek és a „diabéteszes láb” osteomyelitisszel járó fertőzéseiben nem bizonyított. Alacsony nátriumtartalmú diétát tartó betegek Ez a gyógyszer 1206 mg nátriumot tartalmaz dózisonként, ami megfelel a WHO által ajánlott maximális napi 2 g nátriumbevitel 60%-ának felnőtteknél. Interferencia biológiai tesztekkel A moxifloxacin kezelés befolyásolhatja a Mycobacterium spp. tenyésztéses vizsgálat eredményét, mivel gátolja a mycobacteriális növekedést és így hamis eredményt okoz olyan minták esetén, amelyeket jelenleg moxifloxacinnal kezelt betegektől vettek. MRSA okozta fertőzések A moxifloxacin nem ajánlott meticillin-rezisztens Staphylococcus aureus (MRSA)-fertőzések kezelésére. Gyanított vagy igazolt MRSA-fertőzés esetén megfelelő antibakteriális szerrel kell megkezdeni a kezelést (lásd 5.1 pont). Gyermekek és serdülők A fiatal állatok porcaira kifejtett mellékhatások miatt (lásd 5.3 pont) a moxifloxacin alkalmazása ellenjavallt gyermekek és 18 éven aluli serdülők esetében (lásd 4.3 pont).

Terhesség és szoptatás:

Terhesség A moxifloxacin adásának biztonságosságát emberi terhességben még nem tanulmányozták. Állatkísérletes vizsgálatok reproduktív toxicitásra utalnak (lásd 5.3 pont). Az emberre vonatkozó lehetséges kockázat nem ismert. A fejlődésben lévő állatoknál fluorokinolonkezelésnél előfordul a teherviselő ízületek porcának károsodása, valamint fluorokinolonkezelésben részesülő gyerekeknél reverzibilis ízületi sérüléseket írtak le, ezért a moxifloxacint tilos terhes nőknek adni (lásd 4.3 pont). Szoptatás Szoptató anyákra vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre. Preklinikai adatok azt mutatják, hogy kis mennyiségű moxifloxacin kiválasztódik az anyatejbe. Humán adatok hiányában, valamint fejlődésben lévő állatoknál a teherviselő ízületek porcának fluorokinolonok okozta károsodásának veszélye miatt a szoptatás ellenjavallt a moxifloxacin-kezelés alatt (lásd 4.3 pont). Termékenység Az állatkísérletek nem utalnak termékenységet károsító hatásra (lásd 5.3 pont).

Túladagolás:

Véletlen túladagolást követően különösebb ellenintézkedés nem szükséges. Túladagolás esetén tüneti kezelést kell alkalmazni. EKG-ellenőrzés szükséges, mert a QT-intervallum meghosszabbodása lehetséges. Orvosi szén és 400 mg per os vagy intravénásan adott moxifloxacin együttes alkalmazása több mint 80%-kal, illetve 20%‑kal csökkentette a gyógyszer szisztémás hasznosulását. A felszívódás elején adott aktív szén hatásosan megakadályozhatja a moxifloxacin szisztémás expozíciójának túlzott mértékű megemelkedését per os túladagolás esetén.

Farmakodinámia:

Farmakoterápiás csoport: kinolon antibiotikumok, fluorokinolonok, ATC-kód: J01MA14 Hatásmechanizmus: A moxifloxacin gátolja a bakteriális topoizomeráz II (DNS‑giráz és topoizomeráz IV) enzimeket, amelyek kulcsszerepet játszanak a bakteriális DNS replikációjában, átírásában és repair rendszerében. Farmakokinetikai/farmakodinámiás összefüggések A fluorokinolonok baktericid hatása koncentrációfüggő. A fluorokinolonokkal végzett farmakodinámiás vizsgálatok állatmodelleken és humán vizsgálatokban egyaránt azt mutatják, hogy a hatásosságot elsősorban az AUC24/MIC arány határozza meg. A rezisztencia mechanizmusa A fluorokinolonokkal szembeni rezisztencia a DNS‑giráz és a topoizomeráz IV mutációja révén alakulhat ki. Egyéb mechanizmusok: az efflux pumpák over-expressziója, az impermeabilitás, valamint a DNS‑giráz proteinmediált védelme. A moxifloxacin és egyéb fluorokinolonok között keresztrezisztencia kialakulása várható. A moxifloxacin aktivitását nem befolyásolják más antibakteriális szerekre specifikus rezisztenciamechanizmusok. Határértékek EUCAST klinikai MIC és korongdiffúziós határértékek a moxifloxacinra vonatkozóan (2012.01.01.).
Kórokozó Érzékeny Rezisztens
Staphylococcus spp. ≤ 0,5 mg/l ³ 24 mm > 1 mg/l < 21 mm
S. pneumoniae ≤ 0,5 mg/l ³ 22 mm > 0,5 mg/l < 22 mm
Streptococcus A, B, C, G csoportok ≤ 0,5 mg/l ³ 18 mm > 1 mg/l < 15 mm
H. influenzae ≤ 0,5 mg/l ³ 25 mm > 0,5 mg/l < 25 mm
M. catarrhalis ≤ 0,5 mg/l ³ 23 mm > 0,5 mg/l < 23 mm
Enterobacteriaceae ≤ 0,5 mg/l ³ 20 mm > 1 mg/l < 17 mm
Nem fajhoz kötött határértékek* ≤ 0,5 mg/l > 1 mg/l
*A nem fajhoz kötött határértékek meghatározása döntően a farmakokinetikai/farmakodinámiás adatok alapján történt, és függetlenek az adott fajok MIC-megoszlásától. Csak azon fajok vonatkozásában használatosak, melyeknél nem adottak a fajspecifikus határértékek és nem használható azon fajoknál, amelyeknél az interpretációs kritériumok a későbbiekben meghatározhatók.
Mikrobiológiai érzékenység A szerzett rezisztencia gyakorisága egyes törzsekre nézve a földrajzi elhelyezkedéstől, a vizsgálat idejétől függően eltérő lehet, ezért a rezisztenciára vonatkozó helyi adatokat is be kell szerezni, főleg ha súlyos infekció kezeléséről van szó. Szükség esetén szaktanácsot kell kérni, ha a rezisztencia lokális gyakorisága olyan, hogy egyes infekciótípusok esetén kérdésessé teszik a szer használhatóságát.
Általában érzékeny fajok
Aerob Gram-pozitív mikroorganizmusok Staphylococcus aureus*+ Streptococcus agalactiae (B csoport) Streptococcus milleri csoport* (S. anginosus, S. constellatus és S. intermedius) Streptococcus pneumoniae* Streptococcus pyogenes* (A csoport) Streptococcus viridans csoport (S. viridans, S. mutans, S. mitis, S. sanguinis, S. salivarius, S. thermophilus)
Aerob Gram-negatív mikroorganizmusok Acinetobacter baumanii Haemophilus influenzae* Legionella pneumophila Moraxella (Branhamella) catarrhalis*
Anaerob mikroorganizmusok Prevotella spp
“Egyéb” mikroorganizmusok Chlamydophila (Chlamydia) pneumoniae* Coxiella burnetii Mycoplasma pneumoniae*
Fajok, melyeknél a szerzett rezisztencia problémát okozhat
Aerob Gram-pozitív mikroorganizmusok Enterococcus faecalis* Enterococcus faecium*
Aerob Gram-negatív mikroorganizmusok Enterobacter cloacae* Escherichia coli*# Klebsiella oxytoca Klebsiella pneumoniae*# Proteus mirabilis*
Anaerob mikroorganizmusok Bacteroides fragilis*
Eredendően rezisztens organizmusok
Aerob Gram-negatív mikroorganizmusok Pseudomonas aeruginosa
*A hatékonyságot klinikai vizsgálatokban kielégítő módon bizonyították. +A meticillin-rezisztens S. aureus nagy valószínűséggel rezisztens a fluorokinolonokkal szemben is. A meticillin-rezisztens S. aureus esetében 50% feletti arányban fordult elő moxifloxacin-rezisztencia. #ESBL-t termelő törzsek általában rezisztensek a fluorokinolonokra is.

Farmakokinetika:

Felszívódás és biohasznosulás

Az egyszeri 400 mg 1 órás infúzió után a moxifloxacin csúcskoncentrációja a plazmában kb. 4,1 mg/l volt az infúzió befejezésekor. Ez mintegy 26%‑kal magasabb a per os alkalmazás esetén mért értékhez (3,1 mg/l) képest. Az AUC érték közelítően 39 mg×óra/l volt iv. beadás után, és ez alig magasabb az orális alkalmazást követő (35 mg×óra/l) értékhez képest, ez megfelel a 91%‑os abszolút biohasznosulásnak. Nincs szükség az intravénás moxifloxacin-adag módosítására a betegek korától vagy nemétől függően. A farmakokinetikai paraméterek lineárisan változnak 50 mg‑1200 mg egyszeri per os alkalmazás után, valamint egyszeri vagy 10 napon át adott napi egyszeri, legfeljebb 600 mg intravénás adagig. Eloszlás A moxifloxacin a vérből igen gyorsan eloszlik az extravasalis térbe. A dinamikus egyensúlyi állapotban mért megoszlási térfogat (Vss) mintegy 2 l/ttkg. In vitro és ex vivo vizsgálatokban a fehérjékhez való kötődés mértéke a koncentrációtól függetlenül kb. 40‑42% volt. A moxifloxacin elsősorban a szérumalbuminhoz kötődik. Az 5,4 mg/kg‑os, illetve 20,7 mg/l-es (geometriai átlag) maximális koncentrációk a bronchus nyálkahártyájában, illetve az epithelium nyákrétegében alakultak ki, 2,2 órával az orális adagolás után. A megfelelő csúcskoncentráció az alveoláris makrofágokban elérte az 56,7 mg/kg‑ot. Tíz órával az intravénás adagolás után a bőrhólyagfolyadékban 1,75 mg/l koncentrációt észleltek. Az interstitialis folyadékban a szabadkoncentráció-idő profil hasonló a plazmához, ahol 1,0 mg/l szabad csúcskoncentrációk (mértani középérték) voltak mérhetők mintegy 1,8 órával az intravénás adagolást követően. Biotranszformáció A moxifloxacin II. fázisú biotranszformáción megy keresztül és a vizelettel (kb. 40%), ill. az epe-faeces utat követve (kb. 60%) részben változatlan formában részben egy szulfo- (M1), ill. glükuronid- (M2) metabolit formájában ürül. Embernél csak az M1- és M2-metabolit jelentős, mikrobiológiailag mindkettő inaktív. Az in vitro és az I. fázisú klinikai vizsgálatokban nem észleltek farmakokinetikai-metabolikus kölcsönhatásokat olyan egyéb gyógyszerekkel, amelyek a citokróm P450‑en keresztül történő I. fázisú biotranszformációval metabolizálódnak. Oxidatív metabolizáció jeleit nem észlelték. Elimináció A moxifloxacin a plazmából mintegy 12 órás terminális felezési idővel ürül. Az átlagos teljestest-clearance értéke 179 ml/perc és 246 ml/perc között változott 400 mg moxifloxacin adása után. 400 mg intravénás infúzió beadását követően a változatlan hatóanyag kb. 22%‑a volt visszanyerhető a vizeletből, és kb. 26%‑a a székletből. Intravénás alkalmazást követően a beadott adag (változatlan hatóanyag és metabolitok) kb. 98%‑a nyerhető vissza. A renalis clearance értéke 24‑53 ml/perc volt, ami a gyógyszer parciális renalis tubularis reabszorpcióját valószínűsíti. A moxifloxacinnal együtt adott ranitidin, ill. probenecid nem változtatta meg a moxifloxacin renalis clearance értékét. Vesekárosodás A moxifloxacin farmakokinetikai tulajdonságai nem változnak szignifikánsan kóros vesefunkciójú betegeknél (beleértve a >20 ml/perc/1,73 m2 clearance értéket is). Ahogy romlik a vesefunkció, az M2 metabolit (glükuronid) plazmakoncentrációja mintegy 2,5‑szeresére megemelkedik (abban az esetben, ha a kreatinin-clearance <30 ml/perc/1,73 m2). Májkárosodás Májkárosodásban (Child–Pugh A, B) szenvedő betegeken végzett eddigi farmakokinetikai vizsgálatok alapján nem lehetett megállapítani semmilyen egyértelmű különbséget az egészséges önkénteseknél kapott eredményhez viszonyítva. A kóros májműködés magasabb M1-metabolit-expozíciót eredményezett a plazmában, ugyanakkor a változatlan molekula koncentrációja közel megegyezett az egészséges önkéntesekben nyert értékkel. Nincs kellő tapasztalat a moxifloxacin klinikai alkalmazására vonatkozóan májkárosodásban szenvedő betegekkel kapcsolatban.