Reumatológiai megbetegedések: rheumatoid arthritis, osteoarthritis, bursitis, spondylitis ankylopoetica, epicondylitis, radiculitis, coccygodynia, torticollis, lumbago, tendovaginitis, gyulladásos izombetegség, Allergiás bántalmak: krónikus asthma bronchiale, szénanátha, Quincke-oedema, allergiás bronchitis, időszakos és egész éven át tartó rhinitis, szérumbetegségek, rovarcsípés. Status asthmaticusban, mint kiegészítő kezelés. Bőrgyógyászat: - Általános kezelésként: súlyos kontaktdermatitis és ekzema nummulare, erythroderma, pemphigus, dermatitis herpetiformis Duhring, súlyos napfény dermatitis, atopiás dermatitis. - Intralaesionalisan: alopecia areata, discoid lupus erythematosus, keloid, neuroderma circumscripta, necrobiosis lipoidica. Kollagenosisban: lupus erythematosus disseminatus, scleroderma, dermatomyositis, periarteritis nodosa. Egyéb indikációk: adrenogenitalis szindróma, colitis ulcerosa, ileitis regionalis, sprue, hallux rigidus, vérdyscrasia, nephritis és nefrotikus szindróma.

A Diprophos injekció alkalmazása kontraindikált azokban a betegekben, akiknek szisztémás gombás fertőzésük van, túlérzékenyek a betametazonra vagy más kortikoszteroidra vagy a készítmény más összetevőjére. Ulcus pepticum, primer glaucoma, nem régen fennálló enteroanastomosis, diverticulitis, magas vérnyomás, thrombophlebitis és diabetes mellitus, Cushing-szindróma, veseelégtelenség, valamint bakteriális és vírusos fertőzés, aminek nincs megfelelő antiinfekciós terápiája.

Az adagolást egyénileg kell beállítani a betegségtől, a betegség súlyosságától és a beteg kezelésre adott válaszreakciójától függően. A kezdeti adagolást addig szükséges fenntartani vagy változtatni, míg kielégítő terápiás válasz figyelhető meg. Amennyiben egy elfogadható időtartam után nincs megfelelő klinikai hatás, a Diprophos kezelést abba kell hagyni és más megfelelő terápiát kell elkezdeni. Szisztémás kezelés esetén a kezdő adag 1-2 ml (7-14 mg) mélyen im. Az adag a betegség súlyosságától és a terápia hatásától függően ismételhető. Súlyos esetekben, pl. lupus erythematosusban a kezdő adag 2 ml (14 mg). Helyi kezelés: A helyi kezelés során ritkán szükség lehet lokális érzéstelenítő adására is. Ha lokális anesztetikummal együtt alkalmazzuk, a Diprophos injekció keverhető (fecskendőben, nem ampullában) 1 %-os vagy 2 %-os lidocainnal vagy procain hidrokloriddal, melyek parabeneket nem tartalmaznak. Hasonló helyi érzéstelenítők szintén alkalmazhatók. A metilparabent, propilparabent, fenolt, stb. tartalmazó érzéstelenítők kerülendők. Először a szükséges mennyiségű Diprophos injekciót kell felszívni az ampullából a fecskendőbe, azután a helyi érzéstelenítőt, majd a fecskendőt döntögetéssel rövid ideig rázni kell. Reumatológiai indikációkban: bursitis, tendosynovitis, peritendinitis esetén 1-2 ml (7-14 mg) intrabursalisan. A fájdalom és a mozgáskorlátozottság néhány órán belül csökken. Akut esetekben egyszeri adagolás általában elegendő, krónikus esetekben csökkentett adaggal meg lehet ismételni az infiltrációt egy-egy hetes időközökben, azonban 3-4 alkalomnál többször ne ismételjük a lokális kezelést. Az intraarticularis kezelés ajánlott egyszeri adagjai: Térd, csípő, váll 1-2 ml (7-14 mg) Könyök, csukló, boka 0,5-1 ml (3,5-7 mg) Kis ízületek (interphalangealis, 0,25-0,5 ml (1,75-3,5 mg) metacarpophalangealis, sterno- clavicularis, acromioclavicularis) Bursitis 0,25-0,5 ml (1,75-3,5 mg) Sarokcsont exostosis 0,5 ml (3,5 mg) Hallux rigidus felett 0,5 ml (3,5 mg) Digitus quintus varus felett 0,5 ml (3,5 mg) Synovialis cysta 0,25-0,5 ml (1,75-3,5 mg) Morton neuralgia (metatarsalgia) 0,25-0,5 ml (1,75-3,5 mg) Tendovaginitis 0,5 ml (3,5 mg) Cuboideum periostitis 0,5 ml (3,5 mg) Akut köszvényes roham 0,5-1 ml (3,5-7 mg) Rheumatoid arthritisben és osteoarthrosiban 0,5-2 ml (3,5-14 mg) intraarticularisan. 2-4 órával a beadás után a fájdalom, merevség rendszerint már mérséklődik. B./ Bőrgyógyászati indikációkban az ajánlott adagolás 0,2 ml/cm2 (1,4 mg) turberkulin fecskendővel, intradermalis tűvel. Az összdózis, amit az összes területre beadnak nem haladhatja meg a heti 1 ml-t (7 mg). A minimális szisztémás hatás miatt enyhe javulást a nem kezelt területeken is meg lehet figyelni. Adagolás előtt steril körülményeket kell biztosítani. Alkalmazás előtt az ampullát jól fel kell rázni. A fennálló betegséggel össze nem függő stresszhelyzetnek kitett betegekben szükségessé válhat a Diprophos injekció adagjának emelése. Hosszú ideig tartó kezelés után, ha a gyógyszer adását megszakítjuk, az adagot fokozatosan kell csökkenteni.

A Diprophos injekció mellékhatásai - melyek más kortikoszteroidokkal kapcsolatban jelzett mellékhatásokhoz hasonlóak - függenek a gyógyszer adagjától és a kezelés időtartamától. Általában ezek a reakciók visszafordíthatók vagy minimálisra csökkenthetők az adag csökkentésével. Ez rendszerint kedvezőbb a gyógyszeres kezelés megszüntetésénél. Folyadék- és elektrolitzavarok: Nátriumretenció, káliumvesztés, hypokalaemiás alkalosis, folyadékretenció, pangásos szívelégtelenség az arra hajlamos betegben, hypertensio. Csont-izomrendszer: Izomgyengeség, kortikoszteroid-myopathia, izomtömegvesztés, myastheniás tünetek súlyosbodása myasthenia gravisban, osteoporosis, kompressziós csigolyatörés, a femur és a humerus fej aszeptikus nekrózisa, hosszú csövescsontok patológiás törése, ínszakadás, ízületi instabilitás (ismételt intraarticularis injekcióktól). Gyomor-bél traktus: csuklás, peptikus fekély későbbi következményes perforációval és vérzéssel, pancreatitis, haspuffadás, ulcerativ oesophagitis. Bőrgyógyászat: Elhúzódó sebgyógyulás, bőratrófia, vékony, sérülékeny bőr, petechia és ecchymosis, arckipirulás, izzadás, bőrtesztekre adott csökkent válasz, egyéb reakciók, mint pl. allergiás dermatitis, urticaria, angioneurotikus ödéma. Neurológia: Konvulziók, intracranialis nyomásfokozódás papillooedemával (pseudotumor cerebri) általában a kezelést követően, szédülés, fejfájás. Endokrin: Szabálytalan menstruáció, cushingoid állapot kifejlődése, intrauterin magzati vagy gyermekkori növekedés visszamaradása, másodlagos adrenocorticalis és hypophysis-elégtelenség különösen stressz idején, pl. traumában, műtét vagy betegség esetén, csökkent szénhidrát-tolerancia, latens diabetes mellitus manifesztációja, cukorbetegekben inzulin vagy orális antidiabetikumok megnövekedett igénye. Szemészet: Hátsó subcapsularis cataracta, szembelnyomás növekedése, glaucoma, exophtalmus. Anyagcsere: Negatív nitrogénegyensúly proteinkatabolizmus következtében. Pszichiátria: Eufória, kedélyállapot hullámzása, súlyos depresszió, pszichotikus manifesztáció, személyiségváltozás, insomnia. Egyéb: Anaphylactoid vagy hypersensitiv, ill. hypotensiv vagy sokkszerű reakciók. A parenteralis kortikoszteroid-terápiának továbbiakban felsorolt ritka mellékhatásai közé tartozik az arc és a fej körüli intralaesionalis kezeléssel összefüggésben kialakult vakság, hyperpigmentatio vagy hypopigmentatio, subcutan és cutan atrophia, steril tályog, kristály indukálta sinovitis (intraarticularis alkalmazást követően) és a Charcot-szerű arthropathia.

Fenobarbitállal, fenitoinnal, rifampinnal vagy efedrinnel egyidejűleg alkalmazva növekedhet a kortikoszteroidok metabolizmusa, csökkentve ezzel terápiás hatásukat. Kortikoszteroid- és ösztrogénkezelésben részesülő betegeket a fokozott kortikoszteroid-hatás miatt megfigyelés alatt kell tartani. A kortikoszteroidoknak káliumürítő diuretikumokkal történő együttes adása elősegíti hypokalaemia kialakulását. Kortikoszteroidok és szívglikozidok egyidejű alkalmazása hypokalaemiával társulva növelheti arrhythmiák vagy a digitálisz-intoxikáció kialakulásának lehetőségét. Kortikoszteroidok fokozhatják az amphotericin B által kiváltott káliumhiányt. Az összes betegben, akik ezek közül a gyógyszer-kombinációk közül bármelyiket szedik, meg kell határozni a szérum-elektrolitszintet, különösen a szérumkáliumszintet kell szorosan monitorozni. Kortikoszteroidokat kumarintípusú antikoagulánsokkal együtt adva növekedhet vagy csökkenhet az antikoaguláns hatás, esetleg szükség lehet az adag újbóli beállítására. A nemszteroid gyulladásgátló gyógyszerek vagy alkohol, ill. glükokortikoszteroidok kombinációja a gastrointestinalis ulceratio gyakoriságának vagy súlyosságának növekedését eredményezheti. A kortikoszteroidok csökkenthetik a vér szalicilátkoncentrációját. Az acetilszalicilsavat óvatosan kell alkalmazni kortikoszteroidokkal együtt hypoprothrombinaemiában. Diabetes mellitusban szükség lehet az antidiabetikum adagjának beállítására, ha kortikoszteroidokkal együtt adják. Az egyidejű glükokortikoszteroid-terápia gátolhatja a somatotropinra adott reakciót. Laboratóriumi vizsgálatokkal való kölcsönhatás: A kortikoszteroidok befolyásolhatják a bakteriális infekció miatt végzett nitro-kék tetrazolium tesztet és álnegatív eredményt produkálhatnak.

A Diprophos injekció nem alkalmazható intravénásan vagy subcutan. Alkalmazásakor kötelező a szigorúan aszeptikus technika alkalmazása. A Diprophos injekció két betametazon-észtert tartalmaz, az egyik a betametazon-nátrium foszfát, amelyik gyorsan eltűnik a beadás helyéről. A Diprophos injekció lehetséges szisztémás hatását ez az oldható adag okozza, ezért a készítmény alkalmazásakor ezt az orvosnak figyelembe kell vennie. A Diprophos injekciót körültekintően kell beadni azoknak a betegeknek, akik idiopathias thrombocytopeniás purpurában szenvednek. Az intramuscularis kortikoszteroid injekciót mélyen, a nagy izmokba kell adni a helyi szövetatrófia elkerülése végett. A kortikoszteroidok lágyrészi, intralaesionalis és intraarticularis alkalmazása szisztémás és lokális hatásokkal is járhat. Csak akkor adható intraarticularisan kortikoszteroid, ha ízületi folyadékot nyertek, mert a szeptikus folyamat kizárása érdekében szükség van az ízületi punctatum előzetes vizsgálatára. Helyi injekció alkalmazása a korábban fertőzött ízületekbe kerülendő. A fájdalom és a lokális duzzanat kifejezett növekedése, bőrpír, láz és rossz közérzet szeptikus arthritisre utal. Amennyiben a fertőzés tényét a vizsgálatok megerősítik, a megfelelő célzott antimikrobás terápiát kell megkezdeni. Kortikoszteroidokat nem lehet instabil ízületbe, fertőzött területbe és intervertebralis térbe adni. Az osteoarthritses ízületekbe adott ismételt injekció fokozhatja az ízületi destrukciót. A kortikoszteroidok közvetlen beadása az ínszövetbe kerülendő, mert ínszakadás későbbi kialakulását eredményezheti. Az intraarticularis kortikoszteroid-terápia alkalmazását követően gondoskodni kell arról, hogy a tüneti javulást mutató ízület túlterhelését a beteg kerülje. Bár a parenteralis kortikoszteroid-terápia esetén ritkán fordul elő anaphylactoid reakció, a készítmény alkalmazása előtt gondosan kell eljárni, különösen azokban az esetekben, amikor a betegek kórtörténetében allergia szerepel bármelyik gyógyszerrel szemben. Hosszú ideig tartó kortikoszteroid-kezelésnél a parenteralis alkalmazásról orális alkalmazásra történő áttérés csak a lehetséges előnyök és kockázatok figyelembevételével történhet. A kórfolyamat javulásával vagy kiújulásával; a betegeknek a kezelésre adott egyéni reagálásától függően; illetve fizikai vagy érzelmi stresszt, mint pl. súlyos fertőzés, műtét vagy sérülés is figyelembe véve, szükség lehet az adag újbóli beállítására. A hosszú ideig tartó vagy nagy dózisú kortikoszteroid-kezelés abbahagyását követően akár egy évig is szükség lehet a beteg rendszeres megfigyelésére. A kortikoszteroidok elfedhetik fertőzések némely tünetét és új fertőzések jelenhetnek meg a kezelés alatt. Kortikoszteroidok csökkenthetik az ellenálló képességet és a fertőzés lokalizálásának nehézségével is számolni kell. Hosszantartó kortikoszteroid-kezelés hátsó subcapsularis cataractát okozhat (különösen gyermekekben), továbbá glaucomát a látóideg lehetséges károsodásával és növelheti másodlagos gombás vagy vírusos szemfertőzések kialakulását. Közepes és nagyadagú kortikoszteroidok vérnyomás-emelkedést, só- és vízretenciót okozhatnak és növelhetik a káliumürítést. Ezek a hatások ritkábban fordulnak elő a szintetikus származékoknál, kivéve nagy adagok alkalmazása esetén. Megfontolandó az étrendi sómegszorítás és a káliumpótlás. Minden kortikoszteroid növeli a kalciumürítést. Amíg a kortikoszteroid-kezelés tart, a beteget nem szabad himlő ellen beoltani. Más immunizációs eljárásokat sem szabad a kortikoszteroid-kezelésben részesülő betegnél alkalmazni, különösen nem, ha nagy adagban kapnak kortikoszteroidokat, mert megnő a lehetséges neurológiai komplikációk kockázata, és hiányozhat a megfelelő antitestválasz. Lehet azonban immunizálni azokat a betegeket, akik a kortikoszteroid-kezelést csak hiánypótló kezelésként kapják, pl. Addison-kórban. Figyelmeztetni kell azokat a betegeket, akik a kortikoszteroidot immunszuppresszáns adagban kapják, hogy kerüljék el a bárányhimlőben vagy kanyaróban szenvedő betegeket, ha ez nem lehetséges, kérjenek tanácsot orvosuktól. Ez különösen fontos gyermekek esetében. A kortikoszteroid-terápiát aktív TBC-ben korlátozni kell a fulmináns vagy disszeminált TBC azon eseteire, amelyekben a kortikoszteroid-kezelést a megfelelő antituberkulotikus terápiával együtt alkalmazzák. Ha a kortikoszteroidok adása indikált azokban a betegekben, akiknek latens TBC-je van vagy tuberkulin pozitivitást mutatnak, akkor szoros megfigyelés szükséges, mivel a betegség fellángolása előfordulhat. Hosszú ideig tartó kortikoszteroid-kezelés alatt a betegeknek kemoprofilaxist kell kapniuk. Ha a kemoprofilaktikus programban rifampint alkalmaznak, akkor szükség lehet a kortikoszteroidok adagjának módosítására, minthogy enzimindukció következtében fokozódik a kortikoszteroidok metabolizációja a májban. A kezelés során a lehető legkisebb adag kortikoszteroidot kell alkalmazni; amikor az adag csökkentése lehetséges, azt fokozatosan kell végezni. Túl gyors kortikoszteroid-megvonás esetén gyógyszerindukálta másodlagos adrenocorticalis elégtelenség alakulhat ki, ami a gyógyszeradag fokozatos csökkentésével minimalizálható. Ilyen relatív elégtelenség a kezelés megszakítása után hónapokig fennállhat, ezért ha ezen idő alatt stressz alakul ki, a kortikoterápiát újra kell kezdeni. Ha a beteg fenntartó kortikoszteroid dózison van, a napi adag emelhető. Mivel a mineralokortikoid szekréció károsodhat, ezért só- és/vagy mineralokortikoid egyidejű alkalmazása szükséges. A kortikoszteroid hatás növekszik hypothyreosisos vagy májcirrhosisos betegekben. A kortikoszteroidok körültekintő alkalmazása tanácsolt azoknak a betegeknek, akiknek szemre lokalizálódó herpes simplex fertőzésük van, mert cornea perforáció alakulhat ki. Kortikoszteroid-kezeléskor lelki zavarok jelenhetnek meg. Fennálló emocionális labilitás vagy pszichotikus tendenciák súlyosbodhatnak kortikoszteroid-kezelés alatt. Kortikoszteroidok körültekintően alkalmazandók: nemspecifikus ulcerativ colitisben, amikor fenyegető perforáció, tályog vagy más pyogen fertőzés áll fenn, diverticulitisben, friss bélanasztomózisban, aktív vagy latens peptikus ulcusban, veseelégtelenségben, hypertensioban, osteoporosisban és myasthenia gravisban. Mivel a glükokortikoszteroid-kezelés komplikációi függenek az adag nagyságától és a kezelés időtartamától, ezért a kezelés előnyét és kockázatát minden beteg esetében fel kell mérni. A kortikoszteroid alkalmazása zavarhatja a növekedés gyorsaságát és gátolhatja az endogén kortikoszteroid-termelést csecsemőkben és gyermekekben, ezért a növekedést és a fejlődést ezekben a betegekben hosszú ideig tartó kezeléskor figyelemmel kell kísérni. A kortikoszteroidok módosíthatják a spermiumok mozgékonyságát és számát néhány betegben.

Gyógyszerterápiás csoport: IX-2.b (Hormonok és az endokrin betegségek kezelésére használt egyéb gyógyszerek - glükokortikoidok). A Diprophos injekció oldódó és nagyon kissé oldódó betametazon-észterek kombinációja, amely hatékony gyulladásellenes, reumaellenes és allergiaellenes hatást biztosít a kortikoszteroidokra reagáló rendellenességek kezelésében. Azonnali terápiás hatás érhető el az oldódó észterrel, a betametazon-nátrium-foszfáttal, amely a befecskendezés után gyorsan felszívódik. Tartós hatást biztosít a betametazon-dipropionát, amely csak kissé oldódik, és depót képez az elhúzódó felszívódáshoz, így hosszú távon uralja a tüneteket. A betametazon-dipropionát apró kristálymérete lehetővé teszi a vékony kaliberű (akár 26-os) finom tűk használatát az intradermalis és az intralaesionalis adagoláshoz. A glükokortikoidok, mint a betametazon, mélyreható és változatos anyagcserehatásokat idéznek elő, és módosítják a szervezetnek a különböző ingerekre adott védekező reakcióját. A betametazonnak erős glükokortikoid és gyenge mineralokortikoid hatása van. ÁLLATKÍSÉRLETES FARMAKOLÓGIA: Gyulladáscsökkentő hatás: Kutyákon, miután nátrium-urát kristályok intrasynovialis befecskendezésével kísérletes arthritist idéztek elő, elvégezték a gyulladásellenes hatás összehasonlító vizsgálatát a következők egyszeri intramuscularis (im.) injekciójával: 10 mg betametazon-dipropionát vagy 10 mg betametazon-nátrium-foszfát/betametazon-acetát szuszpenzió (ez 6 mg betametazonnal egyenértékű), vagy 40 mg 6-a-metil-prednizolon. A sántításos tünetek részint mérséklődtek, részint pedig később jelentkeztek a betametazon-dipropionát injekció után egészen 24 napig, ehhez képest a hatás a betametazon-nátrium-foszfát/betametazon-acetát injekció után 8 napig, a metilprednizolon injekció után pedig 10 napig volt megfigyelhető. Mivel a gyulladásellenes hatás tartama összefüggésbe volt hozható a betametazon-dipropionát mikrokristályok jelenlétével, patkányokon elvégezték a raktározódási vizsgálatot. Egyszeri 0,5 ml (5 mg) betametazon-dipropionát im. injekciója után még 13 nap múlva is észlelhetőek voltak mikrokristályok a felboncolt patkányok izomrostjai között. A betametazon-dipropionát gyulladásellenes és thymolyticus hatásainak a mérése céljából patkányok fülének krotonolajjal kiváltott gyulladását egyetlen im. injekcióval kezelték, amely 60, 120, 150 vagy 180 mikrogramm kortikoszteroidot tartalmazott. A 150 és a 180 mikrogrammos adag után szembetűnő volt a kezelést követő hatórás időszakban mért gyulladásellenes hatás. A kezelés után 48 órával felmért thymolyticus hatás valamennyi adag mellett bekövetkezett, és a hatás maximális volt a 60 mikrogrammos adagnál. A patkány granulomatasak-tesztet alkalmazva felmérték a betametazon-dipropionát gyulladásellenes és kortikoszteroid hatását, összehasonlítva a betametazon-acetátéval és a prednizolon-acetátéval; az utóbbit mint referenciakészítmény használták. Mindegyik kortikoszteroidot szubkután, három különböző nagyságú adagban alkalmazták, naponta egyszer, 4 napon keresztül. Az utolsó injekció után 24 órával leölt állatokban megmérték az izzadmány térfogatát, valamint a thymus és a mellékvese súlyát. Ezek a paraméterek a gyulladásellenes, a kortikoszteroid, valamint az ACTH-t elnyomó hatást mutatják. Bár e próbákban a betametazon-dipropionát hatását ki lehetett mutatni, a relatív potenciálja az izzadmányképződés elnyomására és a thymus sorvadásának a kiváltására 0,4-szer, illetve 1,7-szer volt akkora, mint a prednizolon-acetáté. A betametazon-acetát esetében ugyanez a két hatás a prednizolon-acetáténak a 23-szorosa, illetve a 15-szöröse volt. A mellékvese sorvadása a betametazon-acetát mellett sokkal nagyobb fokú volt, mint a betametazon-dipropionát esetében. Eosinophilsejtszám-csökkenési próba: Hím kutyákon vizsgálták az eosinophil sejtszám csökkenését, az egyszeri 10 mg im. betametazon-dipropionát vagy betametazon-acetát hatásának az összehasonlítása céljából; a vizsgálatokat dózis-hatás analízis érdekében kiterjesztették 5 mg, 2,5 mg vagy 1,25 mg betametazon-dipropionát, illetve a 20 mg, 10 mg vagy 5 mg betametazon-acetát egyszeri im. injekciós adagolásával. Mindkét vizsgálati készítmény valamennyi vizsgált adagja mellett kifejezett eosinopenia alakult ki az injekció után 6 órán belül. Az eosinopenia 6 órán túli fennmaradása a gyógyszertől és az adagtól is függött. Betametazon-dipropionát 1,25 mg injekciója után az eosinopeniás hatás 7 napon túl fennmaradt; 2,5 mg és 5 mg esetében a hatás átlagosan 19, illetve 27 napig tartott. Ezzel szemben a betametazon-acetát 5, 10 és 20 mg adagjának 5, 20 és 30 napig tartott a hatása. Az adatok arra utalnak, hogy egyenlő adagok esetén a betametazon-dipropionát hatása tartósabb, mint a betametazon-acetáté, és hogy a betametazon-dipropionátéhoz hasonló hatástartam elérése céljából körülbelül négyszer több betametazon-acetátra van szükség. A kutyák esetében kiváltott eosinopenia hatástartamának az összehasonlító vizsgálataival kimutatták, hogy az 1,25 mg betametazon-dipropionátéhoz hasonló hatástartam elérése érdekében im. injekció esetén 1,25 mg triamcinolon acetonidra, 3,75 mg triamcinolon diacetátra, vagy 10 mg 6-a-metil-prednizolonra van szükség. Az injekció után tíz napig vizsgálták a hatástartamot. Az eosinopenia a kezelést követő harmadik napon vagy a körül kezdett mérséklődni. Kutyák esetében az egyszeri 10 mg im. betametazon-dipropionát injekció 30 napon át több mint 50%-kal csökkentette az eosinophil sejtszámot. A betametazon-nátrium-foszfát/betametazon-acetát szuszpenzió egyszeri 10 mg im. injekciója (ez 6 mg betametazonnal egyenértékű) vagy a 6-a-metil-prednizolon egyszeri 40 mg im. injekciója csak 20, illetve 10 napos eosinophil sejtszám csökkenést váltott ki a kutyáknál. Thymolyticus aktivitás: A betametazon-dipropionátnak a thymus sorvadását kiváltó hatását az egereknek két napig naponta egyszer szájon keresztül adott prednizolon-acetátéval, betametazonéval és válogatott betametazon-észterekével hasonlították össze. A második adag után 24 órával azt figyelték meg, hogy - a hatást a thymus súlyán lemérve - a betametazon-dipropionát kétszer olyan hatásosnak bizonyult, mint a prednizolon-acetát. A betametazon-dipropionát hatásosabbnak bizonyult a többi vizsgált betametazon-észternél (21-propionát; 21-dinátrium-foszfát; 17-valerát; 17-valerát, 21-dinátrium-foszfát) is - a 17-propionát, 21-dinátrium-foszfát észterek kivételével, amelyek kissé hatásosabbak voltak a betametazon-dipropionátnál. Mellékveseirtott patkányok: Adrenalectomiát követően felmérték a patkányok túlélési idejét a következők 0,25 mg-jának egyszeri szubkután injekciója után: Betametazon-dipropionát, betametazon-alkohol vagy betametazon-acetát. A három kortikoszteroid védőhatása hasonló volt. Egy másik vizsgálatban a mellékveseirtott patkányokat szubkután, osztott adagokban alkalmazott 6 vagy 300 mikrogramm betametazon-dipropionáttal, betametazon-acetáttal vagy betametazon-alkohollal kezeltek. Nem találtak szignifikáns különbséget a kezelt csoportok és a kontrollok vizelet-nátriumkiválasztása között. A kálium-kiválasztás valamennyi kezelt csoportban jelentősen fokozódott. Vércukoremelő hatás: A betametazon-dipropionát egyszeri im. injekciójának a vércukoremelő hatását a betametazonéval és a többi vizsgált kortikoszteroidéval hasonlították össze borjakon. A kiindulási vércukorszintet legfeljebb 48 órával az adagolás előtt mérték, majd az injekció után naponta legalább egyszer megismételték a mérést. A betametazon-dipropionát vércukoremelő hatása valamivel kisebbnek bizonyult a betametazonénál, de meghaladta a betametazon-17-butirátét. A betametazon, a dexametazon és a dexametazon 21-nikotinát között nem volt jelentős különbség. Klinikai vizsgálatok: 1,0 ml Diprophos injekció izomba fecskendezése után néhány órán, egyes esetekben pedig egy órán belül kezdetét veszi a tünetek enyhülése. A Diprophos injekció izomba történő egyetlen fecskendezése után a betegek jelentős számának az esetében tartósan - három, sokszor négy hétig is - visszafejlődtek a tünetek. A Diprophos injekció helyi, ízületbe és ízület köré történt befecskendezésének a hatására a legtöbb esetben 24 órán, néhány esetben pedig egy pár órán belül megkezdődött a gyors tüneti javulás. A betametazon-dipropionát elhúzódó hatása következtében a fájdalom és a duzzanat gyors enyhülése és a mozgás javulása rendszerint négy hétig vagy tovább is fennmaradt, a múló elváltozások esetében pedig végleges volt. A Diprophos injekció intraarticularis injekciója különösen alkalmas a kívánt helyi hatást úgy biztosítani, hogy a szisztémás hatások minimálisak vagy klinikailag nem jelentősek - főképpen, ha kiegészítő kezelésként alkalmazzák az arthritises megbetegedések terápiájában.

Általános információ - A kortikoszteroidok hatásmechanizmusát nem ismerjük pontosan. A természetes glükokortikoidokat és szintetikus analógjaikat - így a betametazont - farmakológiai adagokban, elsősorban gyulladáscsökkentő és/vagy immunszuppresszív hatásaik miatt alkalmazzák. A betametazonnak nincs számottevő mineralokortikoid hatása; ezért önálló szerként nem megfelelő olyan állapotok kezelésére, melyekben mellékvesekéreg-elégtelenség jelen lehet. A szintetikus mellékvesekéreg-hormon analógok - így a betametazon-dipropionát és a betametazon-nátrium-foszfát - felszívódnak az injekció beadásának a helyéről, és helyi, valamint szisztémás terápiás és más farmakológiai hatásokat fejtenek ki. A többi kortikoszteroidhoz hasonlóan a betametazon is a májban metabolizálódik. Kémiailag a betametazon elég jelentősen különbözik a természetes kortikoszteroidoktól ahhoz, hogy ez befolyásolja a metabolizmusát. A szájon keresztül vagy parenteralisan alkalmazott betametazon felezési ideje a plazmában meghaladja a 300 percet, szemben a hidrokortizonéval, amely mintegy 90 perc. Májbetegségben szenvedők esetében a betametazon clearance lassabb volt, mint az egészségeseknél. Úgy tűnik, hogy a kortikoszteroidok biológiailag hatásos szintje inkább a kötésbe nem kerülő mennyiségükkel függ össze, mintsem a teljes plazmakoncentrációjukkal. A betametazon számottevően kötődik a plazmafehérjékhez (a különböző koncentrációk mellett átlag 62,5%-ban), a hidrokortizonnak azonban a 89%-a kötött a szokásos normális plazmaszintek mellett. A betametazon a hidrokortizonét akár százszorosan meghaladó koncentrációban sem befolyásolja a hidrokortizon kötődését; a betametazon főleg albuminhoz kötődik. Nem mutattak ki fajlagos összefüggést a kortikoszteroidok (teljes vagy nem kötött) vérszintje és terápiás hatásai között, mivel a kortikoszteroidok farmakodinámiás hatásai általában tovább állnak fenn, mint a mérhető plazmaszintjeik. Míg a szisztémásan alkalmazott betametazon felezési ideje a plazmában több mint 300 perc, addig a biológiai felezési ideje 36 - 54 óra. A szubsztitúciós kezelés kivételével a hatásos és biztonságos kortikoszteroid adagokat lényegében empirikus próbákkal határozták meg. Betametazon-dipropionát/betametazon-nátrium-foszfát kombináció: Hat egészséges felnőtt férfinak tríciummal jelzett betametazon injekciót adtak intramuscularisan a következőképpen: ketten kaptak 5 mg jelzett betametazon-dipropionátot, ketten 1,66 mg jelzett betametazon-nátrium-foszfátot, ketten pedig 5 mg jelzett betametazon-dipropionát szuszpenziót 2 mg nem jelzett betametazon-nátrium-foszfáttal kombinálva (Diprophos injekció). E vizsgálat során az intramuscularis injekcióban adott betametazon-nátrium-foszfát jól felszívódott, és rögtön hidrolízisen esett át, 60 percen belül elérve a maximális plazmaszintet. A betametazon-nátrium-foszfát csaknem teljesen kiválasztódott az alkalmazás első napján; nagyon kis radioaktivitás volt kimutatható a vizeletben. Másrészt a betametazon-dipropionát igen lassan szívódott fel, fokozatosan metabolizálódott, és több mint 10 napon keresztül választódott ki részben. A radioaktivitás nagy része azonban 7 - 8 napon belül kiválasztódott. Hasonlóképpen, amikor a kombinációt (Diprophos injekció) fecskendezték be, a radioaktivitás mintegy 40%-a választódott ki tíz napon belül, a legnagyobb rész a hetedik napig. Az önmagában alkalmazott betametazon-nátrium-foszfát injekció után a plazmakortizolszint a befecskendezést követő 30 - 60 percen belül csökkenni kezdett, és 4 órán belül gyorsan alapszintre csökkent. Hasonló hatást gyakorolt a vizelettel történő 17-hidroxiszteroid kiválasztásra; ez a hatás azonban nem folytatódott három napnál tovább, amikor is mindkét vizsgálati személy esetében bekövetkezett a normalizálódás. Az önmagában alkalmazott betametazon-nátrium-foszfát injekció esetében tapasztalt hatáshoz hasonlóan a plazmakortizolszint 60 percen belül csökkenni kezdett a betametazon-dipropionát önálló vagy foszfáttal kombinált (Diprophos injekció) alkalmazása után, és 4 órán belül alapszintre csökkent. A vizelettel történő 17-hidroxiszteroid kiválasztás a betametazon-dipropionátot egyedül vagy kombinációban (Diprophos injekció) kapott valamennyi vizsgált személy esetében megváltozott a tíznapos megfigyelési időszak alatt. A gyógyszer alkalmazása utáni tizedik és tizenkilencedik nap között valamennyi vizsgált személy esetében bekövetkezett a normalizálódás.