Neuroleptikumként - érzékcsalódások és hallucinációk esetén a következő állapotokban: akut és krónikus schizophrenia, paranoia, akut zavarodottság, alkoholizmus (Korzakov-szindróma) - hipochondriás téves eszmékben - személyiség zavarokban, úgymint paranoid, schizoid, antiszociális, néhány "határeset" és egyéb személyiségzavar Psychomotoros antiagitációs szerként - maniában, dementiában, mentális retardációban, alkoholizmusban - személyiség zavarokban, úgymint kényszeres, paranoid és egyéb személyiségzavar - időskori agitáltságban, agresszivitásban és vándorlási kényszerbe, - gyermekkori magatartás és személyiség zavarokban - Huntington-chorea és Tourette-szindróma eredetű mozgáskényszerekben - csuklás - tic nerveux, dadogás Súlyos, krónikus fájdalom esetén adjuvánsként A haloperidol, limbikus támadáspontja következtében, gyakran lehetővé teszi az analgetikumok (rendszerint a morfin mimetikumok) dózisának csökkentését. Antiemetikumként Különböző eredetű, a klasszikus hányinger és hányáscsillapító szerekkel kezelhetetlen esetekben.

Comatosus állapot, alkohol vagy gyógyszer okozta központi idegrendszeri depresszió, Parkinson-kór, basalis ganglionok lesiója, ismert túlérzékenység a készítmények bármely összetevőjével szemben. Gyermekeknek 3 év alatt - az injekció és a tabletta alkalmazása gyermekkorban nem ajánlott.

A következőkben megadott dózisok, csak ajánlott átlagos dózisnak tekintendők, a pontos adagolást minden esetben a beteg terápiás válaszához kell igazítani. Ez legtöbbször az akut fázisban fokozatos dózisnövelést, míg a fenntartó kezelés során fokozatos dóziscsökkentést jelent, annak érdekében, hogy a beteg a minimálisan hatékony dózist kapja. Magas dózisok csak akkor alkalmazhatók, ha az alacsony dózisokra rosszul reagál a beteg. Felnőttek Neuroleptikumként Akut fázisban: akut schizophren epizódok, delirium tremens, paranoia, akut zavartság, Korzakov-szindróma, akut paranoia 5-10 mg (1-2 ampulla) Haloperidol injekció iv. vagy im., amely a kívánt terápiás hatás eléréséig óránként megismételhető a 60 mg maximális napi összdózisig. Orális alkalmazás esetén 2,25-18 mg adása javasolt napi három részre osztva (3-szor 1/2-4 tabl., vagy 3-szor 7-60 csepp). Krónikus fázisban: krónikus schizophrenia, krónikus alkoholizmus, krónikus személyiség zavarok Általában napi 2,25-9 mg adása javasolt három részre elosztva (3-szor 1/2-2 tbl., vagy 3-szor 7-30 csepp), amely a terápiás választól függően napi 18 mg-ig emelhető (3-szor 4 tabl.) Psychomotoros anti-agitációs szerként Akut fázisban: mania, dementia, alkoholizmus, személyiség és magatartás zavarok, csuklás, Huntington-chorea, tic nerveux, dadogás 5-10 mg (1-2 ampulla) Haloperidol injekció iv. vagy im. Krónikus fázisban: 2,25-9 mg adása javasolt napi három részre osztva (3-szor 1/2-2 tabl., vagy 3-szor 7-30 csepp) a terápiás választól függően. Alkoholelvonási tünetek Krónikus kezelés során orálisan napi 1,5-3 mg 3 részre osztva (3-szor 5-10 csepp), amely a terápiás választól függően, ép májfunkció mellett napi 4,5-9 mg-ig emelhető (3-szor 1-2 tabl., vagy 3-szor 15-30 csepp). Hyperkinesiák Alacsony dózis, kb. 1-1,5 mg napi orális adag (3-szor 3-5 csepp), fokozatos adagolás. Krónikus fájdalomban adjuvánsként Napi 1,5-3 mg 3 részre osztva (3-szor 5-10 csepp) Antiemetikumként Centrális eredetű hányásban 2,5-5 mg (1/2-1 amp.) iv. vagy im. Postoperatív hányás megelőzésére 2,5-5 mg (1/2-1 amp.) iv. vagy im. a műtét végén. Idősek Psychosis, cerebralsclerotikus jellegű nyugtalansági állapotokban 1-1,5 mg naponta (2-szer 1/2 tbl., 2-szer 5-7 csepp) többnyire elegendő. A bevezető adagolást nagyon óvatosan kell megkezdeni, ezért a szokásos felnőtt dózis fele ajánlott. Különös figyelmet kell fordítani a májfunkció elégtelenségére, amikor is az adagolást csökkenteni kell. Gyermekek 3 éves kor felett Gyermekek számára a Haloperidol cseppek alkalmazása javasolt, kezdetben naponta 2-szer 0,1 mg/4 ttkg dózisban (1 csepp = 0,1 mg). Később naponta 3-szor 0,1 mg/4 ttkg adható. Izgalmi állapotokban Óvatos, fokozatos adagolás mellett 3-5 éves korban kb. 0,3-1,5 mg/nap 3 részre osztva, 6-15 éves korban kb. 0,8-2,5 mg/nap 3 részre osztva.

A haloperidol az alacsony dózistartományban (napi 1-2 mg) ritkán okoz mellékhatásokat, amelyek enyhék és átmenetiek. Magasabb dózisokban, tartós adagolás során a mellékhatások gyakoribbak. A leggyakoribbak a neurológiai mellékhatások. Extrapiramidális tünetek: A neuroleptikumokra jellemzően extrapiramidális tünetek léphetnek fel, mint pl. tremor, rigiditás, nyálzás, bradykinesia, akathisia, akut dystonia, oculogyriás krízis, laryngealis dystonia. Ilyen esetekben antikolinerg hatású antiparkinson szerek adhatók, de semmiképpen sem rutinszerűen preventív terápiaként, mivel alkalmazásuk rontja a haloperidol hatékonyságát. Tardiv dyskinesia: Más antipszichotikumokkal megegyező módon, a tartós haloperidol terápia, vagy a terápia abbahagyása tardiv dyskinesiát válthat ki egyes betegeknél. A szindrómát rendszerint a nyelv, az arc, a száj, vagy az állkapocs ritmikus akaratlan mozgása jellemzi. A tünetek néhány beteg esetében folyamatosan fennállhatnak. A tünetek maszkírozhatók, ha a kezelés újrakezdésével, a dózis emelésével, vagy más antipszichotikumra történő váltással. A tünetek jelentkezésekor, a kezelést minél előbb abba kell hagyni. Neuroleptikus malignus szindróma (NMS): Más antipszichotikumokkal megegyező módon, a haloperidol NMS-t okozhat. Ezt a ritka idioszinkráziás reakciót hyperthermia, generalizált izomrigiditás, vegetatív instabilitás és változó tudati állapot jellemzi. A hyperthermia gyakran korai jele e szindrómának. Ilyenkor az antipszichotikum terápiát azonnal fel kell függeszteni és gondos monitorozás mellett supportív terápiát kell alkalmazni. Egyéb központi idegrendszeri hatások: Esetenként depressziót, szedációt, agitációt, álmosságot, álmatlanságot, fejfájást, konfúziót, szédülést, grand mal rohamokat és a pszichotikus tünetek rosszabbodást figyelték meg. Gasztrointesztinális panaszok: Esetenként hányingert, hányást, étvágycsökkenést és dyspepsiát jelentettek. Súlygyarapodás illetve súlycsökkenés egyaránt felléphet. Endokrin mellékhatások: Az antipsichotikus hatású neuroleptikumok hormonális mellékhatása a hyperprolactinaemia, amely galactorrhoeát, gynaecomastiát és oligo- vagy amenorrhoeát okozhat. Igen ritkán hypoglycaemiát és ADH szekréció csökkenést jelentettek. Kardiovascularis mellékhatások: Néhány esetben tachycardiát és hypotensiót jelentettek. Igen ritkán QT-intervallum megnyúlást és/vagy ventricularis arritmiát jelentettek, többnyire parenteralis haloperidol alkalmazása esetén. Ezek a mellékhatások magasabb dózisok és prediszponált betegek esetén gyakoribbak. Egyéb mellékhatások: Esetenként enyhe és rendszerint átmeneti vérsejtszám csökkenést jelentettek. Ritkán agranulocytosis és thrombocytopenia fordul elő, amely rendszerint más gyógyszerekkel történő együttadás során lép fel. Izolált esetekben májfunkció eltéréseket vagy hepatitist, leggyakrabban cholestasist figyeltek meg. Ritkán túlérzékenységi reakciók, úgymint bőrkiütés, urticaria, anafilaxia és fotoszenzibilitás lépnek fel Alkalmanként felléphet még mellékhatásként: székrekedés, homályos látás, szájszárazság, vizelet retenció, priaprismus, erectió zavar, perifériás oedema, nagyfokú izzadás és nyálzás, gyomorégés, testhőmérséklet disreguláció. Idősekben szűkzugú glaucomás rohamot válthat ki.

A neuroleptikumokra jellemzően, a haloperidol felerősíti a központi idegrendszeri depresszánsokkal - alkohol, altatók, nyugtatók, major analgetikumok - kiváltott idegrendszeri depressziót. Az együttes alkalmazás, akár légzés-depresszióhoz is vezethet. Metildopa-val kombinálva a központi idegrendszeri hatást fokozhatja. A haloperidol a levodopa antiparkinson hatását csökkentheti. A haloperidol csökkenti a triciklikus antidepresszánsok metabolizációját, ezáltal megemeli ezeknek a szereknek a plazmaszintjét és toxicitásuk fokozódhat (antikolinerg hatások, kardiovaszkuláris toxicitás). Farmakokinetikai vizsgálatokban a következő szerek együttadás esetén enyhén, vagy közepes mértékben emelték a haloperidol plazmaszintjét: kinidin, buspiron, fluoxetin. Ilyen esetekben szükségessé válhat a haloperidol dózisának csökkentése. Enziminduktorok (karbamazepin, fenobarbitál, rifampicin) tartós együttadása a haloperidol plazmaszintjének jelentős csökkenését eredményezi, ezért a kombinációs kezelés ideje alatt szükségessé válhat a haloperidol dózisának megemelése. Az enziminduktor elhagyásakor lehet, hogy újra csökkenteni kell a haloperidol dózisát. Néhány ritka esetben a haloperidol és lítium együttadásakor a következő tüneteket észlelték: encephalopathia, extrapiramidális tünetek, tardiv dyskinesia, neuroleptikus malignus szindróma, agytörzsi tünetek, akut agyi szindróma és kóma. A tünetek többsége reverzibilis volt. A jelenség oka ismeretlen. Hasonló tünetek észlelésekor javasolt a terápia azonnali felfüggesztése. A haloperidol antagonizálja az antikoagulánsok (phenindion) hatását. A haloperidol antagonizálhatja az epinefrin (adrenalin) és más szimpatomimetikumok hatását és megfordítja az alfa-blokkolók (pl. guanetidin) vérnyomáscsökkentő hatását.

Antipszichotikum – többek között haloperidol – kezelés alatt álló pszichiátriai betegeknél hirtelen halált is jelentettek. Antipszichotikumokkal kezelt és demenciában szenvedő idős betegeknél megnő a halálozási kockázat. Tizenhét olyan placebó-kontrollált vizsgálat (feltételtől függően 10 hét időtartamú) elemzéséből - melyekben a betegek atipikus antipszichotikumokat kaptak – azt a következtetést vonták le, hogy az ilyen gyógyszerrel kezelt betegek halálozási kockázata 1,61,7-szer nagyobb azokhoz képest, mint akik placebót kaptak. Egy tipikus, 10 hetes kontrollált tanulmányt követően a gyógyszerrel kezelt betegek halálozása kb. 4,5% volt, míg a placebót kapók körében kb. 2,6%. Bár a halálozási okok különbözőek voltak, a legtöbb vagy cardiovascularis (pl. szívelégtelenség, hirtelen halál), vagy fertőzéses (pl. tüdőgyulladás) eredetű volt. A megfigyeléses vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy az atipikus antipszichotikumokhoz hasonlóan a konvencionálisak is növelhetik a mortalitást. Még tisztázatlan, hogy ez a megfigyelt halálozási növekmény mennyire tulajdonítható az antipszichotikumoknak, és mennyiben a betegek egyes jellemzőinek. A haloperidol nem engedélyezett a demenciával összefüggő viselkedési zavarok kezelésére. Cardiovascularis hatások A haloperidol-kezelés kapcsán a ritka hirtelen halálesetek mellett nagyon ritkán a QT-szakasz megnyúlását és/vagy ventricularis arrhythmiákat is észlelték. Ezek a jelenségek nagyobb dózisoknál és erre hajlamos betegeknél gyakrabban fordulhatnak elő. A haloperidol kezelés megkezdése előtt szükséges az előny és kockázat gondos mérlegelése. Az olyan betegek esetében, akiknél megállapíthatók a ventricularis arrhythmiákra hajlamosító rizikófaktorok (szívbetegségben szenvednek, illetve akiknek a családjában a hirtelen halál és/vagy a QT-szakasz megnyúlása már előfordult; be nem állított elektrolitzavaruk van, subarachnoidealis vérzésük volt, éheznek vagy alkoholfüggők), különösen a kezelés korai szakaszában körültekintő monitorozást kell végezni (EKG-k és káliumszintek) az állandó plazmaszintek elérése érdekében. A QT-szakasz megnyúlásának és/vagy a ventricularis arrhythmiáknak magasabb dózisok mellett vagy parenterális használattal (különösen intravénásan beadva) nagyobb a kockázata (lásd 4.8 és 4.9 pont). Fokozott kockázattal járó alkalmazás esetén a QT-megnyúlás és a súlyos szívritmuszavarok kimutatása érdekében EKG- kontroll szükséges. A Haloperidol-Richter injekció csak intramuscularisan adható. A Haloperidol-Richter oldatos injekciót fokozott elővigyázatossággal kell alkalmazni azon betegeknél, akiknél lassú a CYP2D6 metabolizációja és citokróm-P450 inhibitor használatakor. Antipszichotikumokkal történő egyidejű használata kerülendő (lásd 4.5 pont). A terápiát megelőzően EKG felvétele ajánlott mindenkinél, de különösen az időseknél és azoknál a betegeknél, akiknek a személyes anamnézisében vagy a családjában szívbetegség szerepel, vagy klinikai kivizsgálás során cardiologiai eltérést találtak. A kezelés alatt a beteg egyéni állapota határozza meg azt, hogy szükséges-e az EKG monitorozás (pl. adagemeléskor). Ha a terápia alatt QT-megnyúlást tapasztalnak, a haloperidol dózisát csökkenteni kell, és azonnal abbahagyni, ha a QT-megnyúlás nagyobb 500 ms-nál. Az elektrolitok rendszeres ellenőrzése ajánlott, különösen a diuretikumot szedőknél és az egyéb társbetegségben szenvedőknél. Megközelítően háromszor akkora volt az agyi érbetegségek előfordulásának kockázata randomizált, placebó-kontrollált klinikai vizsgálatokban a demenciában szenvedő betegeknél, akiket atípusos antipszichotikumokkal kezeltek. A jelenség mechanizmusa nem ismert, és nem zárható ki a többi antipszichotikumnál vagy betegpopulációnál sem. A haloperidol fokozott óvatossággal alkalmazható a stroke kockázatával terhelt betegeknél. Malignus neuroleptikus szindróma A malignus neuroleptikus szindróma (egy ritka idiosyncrasiás válasz, amit hyperthermia, általános izommerevség, autonóm instabilitás és az öntudat zavara jellemez) más antipszichotikumok alkalmazáshoz hasonlóan a haloperidol adása során is előfordulhat. A hyperthermia gyakran korai tünete ennek a szindrómának. A tünetek jelentkezése esetén az antipszichotikus kezelést azonnal fel kell függeszteni, és megfelelő támogató kezelést, valamint gondos monitorozást kell alkalmazni. Tardiv dyskinesia Mint minden antipszichotikum esetében, tardiv dyskinesia léphet fel néhány hosszútávú kezelésben részesülő, vagy a kezelést abbahagyó betegnél. A szindróma leginkább ritmikus, akaratlan nyelv-, arc, száj- vagy állkapocsmozgásokkal jellemezhető. Néhány betegnél akár permanensen is megnyilvánulhatnak a tünetek. A tünetek lappangóak lehetnek a kezelés megismétlésekor, az adag emelésekor vagy az antipszichotikum-váltáskor. A kezelést, amint lehet, abba kell hagyni. Extrapiramidális tünetek Az összes neuroleptikummal közös vonása a haloperidolnak, hogy használata során extrapiramidális tünetek léphetnek fel, pl.: tremor, merevség, fokozott nyálelválasztás, bradykinesia, akathisia és akut dystonia. Az antikolinerg típusú antiparkinson szereket szükség szerint lehet rendelni, de nem rutinszerűen, preventív célzattal. Amennyiben antiparkinson kezelés is szükséges, akkor azt a haloperidol kezelés befejezése után is folytatni kell, ha az antiparkinson szer kiürülése gyorsabb, mint a haloperidolé, hogy az extrapiramidális tünetek súlyosbodása elkerülhető legyen. A szakorvosnak szem előtt kell tartania azt is, hogy az antikolinerg szerek, így az antiparkinson szerek és haloperidol együttadásakor is a szeműri nyomás emelkedhet. Görcsrohamok, konvulziók Néhány esetben haloperidol indukálta convulsiokat írtak le. Ezért epilepsziás betegeknek és olyan személyeknek, akik convulsiora hajlamosító állapotban vannak (pl. alkoholelvonás, agykárosodás) a haloperidol csak fokozott óvatossággal adható. Hepatobiliáris vonatkozások A haloperidol a májban metabolizálódik, ezért elővigyázatosság szükséges beszűkült májműködés esetén. Egyedi esetekben jelentettek májfunkciós eltéréseket vagy hepatitist, leggyakrabban cholestasisost. Endokrin vonatkozások A tiroxin felerősítheti a haloperidol toxicitását. Ezért hyperthyreosisos betegeknek antipszichotikus terápia csak igen nagy körültekintéssel, megfelelő thyreostatikus kezelés mellett adható. Az antipszichotikus neuroleptikumok hormonális hatásai között szerepel a hyperprolactinaemia is, ami galactorrhoeát, gynaecomastiát és oligo- vagy amenorrhoeát okozhat. Nagyon ritka esetekben hypoglykaemiát és inadekvát antidiuretikus hormonelválasztás szindrómát (SIADH) is jelentettek. Vénás thromboembolia Antipszichotikumok szedése mellett beszámoltak vénás thromboemboliás (VTE) esetek előfordulásáról. Mivel az antipszichotikumot szedő betegnél gyakoriak a VTE-re hajlamosító, szerzett rizikófaktorok, ezért a haloperidol kezelés előtt és alatt az összes lehetséges VTE rizikófaktort ki kell szűrni, és a VTE megelőzése érdekében szükséges intézkedéseket meg kell tenni. További megfontolások A skizofrén betegek bizonyos késedelemmel reagálhatnak az antipszichotikus terápiára. Ugyanígy, a terápia leállítást követően a tünetek csak több hét, vagy hónap múltán jelentkezhetnek náluk újra. Az antipszichotikumok magas dózisainak hirtelen elhagyására nagyon ritkán akut elvonási tünetek (hányinger, hányás, álmatlanság), valamint relapszus léphetnek fel, ezért a haloperidol kezelés fokozatos elhagyása ajánlott. Olyan betegeknél, ahol a depresszió és a pszichózis egyidejűleg áll fenn, és a depresszió dominál, a többi antipszichotikumokhoz hasonlóan a haloperidol sem adható önmagában. Ilyen esetekben antidepresszánsokkal kombinálva kell adni. Fokozott óvatossággal alkalmazható vesebetegségben és phaeocromocytomában. A rendelkezésre álló biztonságossági adatok alapján a gyermekeknél fennáll az extrapiramidális tünetek, köztük a tardiv dyskinesia és a sedatio kialakulásának veszélye. Hosszú távú biztonságossági adatok nem állnak rendelkezésre.

A haloperidol a butirofenon-származékok csoportjába tartozó neuroleptikum. A haloperidol a centrális dopamin receptorok erős antagonistája, ezért a nagypotenciálú neuroleptikumok közé sorolják. A haloperidolnak nincs antihisztamin és antikolinerg aktivitása. A haloperidol, a közvetlen centrális dopamin-receptor gátló tulajdonsága következtében igen hatásos az érzékcsalódások és hallucinációk kezelésében (feltehetőleg a mesocorticalis és limbikus szöveteken kifejtett hatás révén) és hat a basalis ganglionokra (nigrostriatalis nyaláb) is. Jelentős pszichomotoros nyugtató hatással rendelkezik, ami magyarázhatja a mániában és más agitációs kórképekben jelentkező kedvező hatását. Limbikus aktivitása révén szedatív hatású, valamint krónikus fájdalomban jól alkalmazható adjuvánsként. A basalis ganglionokra kifejtett hatása magyarázhatja extrapiramidális mellékhatásait (dystonia, akathisia, parkinsonizmus). Jelentős perifériás antidopaminerg aktivitása hányinger- és hányásellenes (a kemoreceptor trigger zónán keresztül), gasztrointesztinális szfinkter relaxaló és a prolaktin felszabadulást fokozó (az adenohypophysis szintjén gátolva a PIF (prolactin inhibiting factor) aktivitását) hatásait magyarázza.

Orális haloperidol adagolás esetén a plazma csúcskoncentráció 2-6 óra között van, míg intramuscularis adásnál kb. 20 perccel a beadás után. Orális adagolás esetén a haloperidol biológiai hasznosulása 60-70%. Az eliminációs plazmafelezési idő orális adás után átlagosan 24 (12-38) óra, míg intramuscularis adás után átlagosan 21 (13-36) óra. A terápiás válaszhoz 4 µg/l-től 20-25 µg/l-ig terjedő plazmakoncentráció szükséges. A haloperidol könnyen átjut a vér-agy gáton. A haloperidol 92%-ban kötődik a plazmafehérjékhez. Kiürülése a széklettel (60%) és a vizelettel (40%) történik. A haloperidol kb. 1%-a változatlan formában ürül a vizelettel. Az egyensúlyi megoszlási térfogata magas (7,9±2,5 l/kg). A haloperidol plazmakoncentrációjának és legtöbb farmakokinetikai paraméterének nagy az inter-individuális (egyének közötti), de kicsi az intra-individuális (egyénen belüli) variabilitása. Ez a variabilitás, mint számos más a májban metabolizálódó gyógyszer esetében, részben a máj reverzibilis oxidációs/redukciós metabolizmusútjának aktivitásával magyarázható. A haloperidol egyéb metabolizmus útjai még az oxidatív N-dealkiláció és a glükuronidáció.